fbpx
 

FelnőttNagyot léptünk előre

2022-05-05

Remek játékkal kezdte a bennmaradásért vívott harcban legnagyobb riválisa elleni meccsét felnőtt férfi csapatunk, amely a korai vezető gól után csak az utolsó percekben biztosította be győzelmét, de nagy lépést tett végeredményben a céljai felé.

Lustyik Levente góllal és gólpasszal járult hozzá a Kelen Komárom felett aratott győzelméhez
Az NBIII. Nyugati csoportjának legutóbbi, hétközi fordulójában Harmati Tamás csapata a Bozsik Péter vezette Komárom együttesét látta vendégül a Hunyadi Mátyás úton, ahol szurkolóink nagy örömére a nap végén is a kiesők fölé húzott vonal fölött maradt a Kelen, ráadásul immár hat pontra távolodott tőle.
Riválisához képest pontelőnnyel indult tehát csapatunk, amely az utóbbi meccsek alapján önbizalommal telve léphetett pályára, így azt láthatták a szurkolók, amire egy ilyen fontos meccsen valóban vártak: dinamikusan és dominánsan, ziccereket kidolgozva kezdte a találkozót együttesünk, amely egy hatalmas sprint végén épp csak kimaradó Borbély Bence helyzet, és egy Kertai Dániel kapufa után már a 10. percben megszerezte a vezetést, utóbbi, Kertai Dániel révén, aki Lustyik Levente szögletét fejelte a kapuba.
Kiválóan kezdődött tehát a találkozó, amely ugyanakkor a vezetőgól után egy kapkodóbb, fizikálisabb játékot hozott, és egyértelműen látható volt, hogy mindkét csapat számára nagyon fontos párharcról van szó. Szerencsére ez a kirívó izgalmai állapot nem nyomta rá teljesen a bélyegét a meccs képére, és ugyan egyik gárda sem a legszebb, vagy épp legtudatosabb arcát mutatta, mégis számos helyzet alakult ki a kapuk előtt, míg mezőnyben hatalmas csata zajlott. Érdekessége volt a találkozónak, hogy a kemény párharcok ellenére nem eszkalálódott a hangulat, hiszen jól kordában tartotta azt Újhelyi Tamás, játékvezető, aki mindössze két sárga lapot osztott ki a találkozón, egyet ide, egyet oda.
Az első félidő utolsó, illetve a második félidő első perceiben a vendégek akarata érvényesült, ekkor jól megfogták a Kelen támadásokat, miközben a labdaszerzést követően rögtön ellentámadásba lendültek, ez a tempó pedig nem csak kisebb helyzeteket, de két ziccert is eredményezett számukra. A Kelen kaput őrző Kalmár Adrián azonban mindkétszer jól állta a sarat – egy közeli fejesnél például bravúrral védte a léc alá tartó labdát. A kimaradó helyzetek között aztán egy óra játékot követően a Kelen is újra megtalálta az utat a vendégek kapujáig, és ugyan azt a dominanciát, amit az első negyed órában mutatott nem tudta már reprodukálni, de szépen lassan ismét egyenlő erők küzdelmét láthatták a szurkolók. A mintegy 200 főt kitevő nézőseregben a Kelen szurkolók mellett jelentős létszámmal képviseltették magukat a komáromi szimpatizánsok is, akik a többi jelenlévőhöz hasonlóan végig izgulhatták a találkozót, hiszen a mindössze egygólos differenciához több helyzet is társult, mégsem volt az az ember érzése, hogy veszélyben lenne a Kelen pontszerzése.
A helyzetek alapján a döntetlen, és egy a minimálisnál nagyobb arányú Kelen győzelem is ott lógott a levegőben, végül utóbbi valósult meg: a 89. percben Erdei András nagy lendülettel vezette keresztbe a labdát az ellenfél tizenhatosa előtt, majd remekül bökött alá a játékszernek, hogy így szolgálja ki a büntetőterületen belül érkező Lustyik Leventét, aki egy pattanást követően kapásból bombázta azt a vendégek kapujába. A kései gól el is döntötte a találkozót, és a végig nagy tempót diktáló csapatok már csak a lefújást várták, amelyet követően többen rögtön a földre hullva pihentek meg.

A nagy küzdelem végén örömmel értékelt vezetőedzőnk, Harmati Tamás, aki ugyanakkor kiemelte, hogy ez még csak az utolsó előtti lépések egyike volt célunk, a bennmaradás felé vezető úton.

– A mérkőzést úgy kezdtük, ahogy megbeszéltük, nagy különbséget alakítottunk ki a pályán és ez helyzetekben, kapufában is megmutatkozott. Mire megszereztük a vezetést már több gólt is szerezhettünk volna. 1:0 után viszont minden megváltozott, a minőségi játék eltűnt a pályáról. A szünet után sem történt sok változás, sajnos nem tudtuk lezárni a mérkőzést, mert a lehetőségünk, helyzeteink kimaradtak, egy alkalommal ismét kifelé pattant a labda a kapufáról. Aztán a végén egy szépségdíjas együttműködés és befejezés után eldőlt a három pont sorsa végérvényesen. Gratulálok a játékosaimnak, ismét abban a hozzáállásban játszottak, mint az utolsó fordulókban. Nagy lépést tettünk, de további lépésekre is szükségünk van a hátralévő időszakban, hogy elérjük a célunkat!

 

Felnőtt férfi csapatunk reményteli céljai mellett felnőtt női együttesünk is nagyívű sőt, élvonalbeli terveket sző a jövőre nézve, és a tavalyi kiesést követően az egyből feljutást tűzte ki céljául. Ennek eléréséhez – Kádár Mátéékhoz hasonlóan – Barkóczi Bernadették is nagy lépést tehetnek meg ezen a héten, hiszen férfi csapatunkhoz hasonlóan női együttesünk is az idei legnagyobb riválisával találkozik a bajnokságban: Kun István együttese a Budaörs csapatát látja vendégül szombaton 10:00-ás kezdettel a Kelen pályán.

Hajrá Kelen!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata