fbpx
 

Mindenkire szükség van

2022.05.03.

Férfi és női felnőttcsapataink jövője a tét a szezon hetének meccsein, mely során szerdán a férfi, szombaton a női együttesünk vív meg saját, idei legnagyobb riválisával, előbbi, hogy megtartsa NBIII-as tagságát, utóbbi pedig, hogy jövőre visszatérhessen az élvonalba.

Szerda – szombat – vasárnap ritmusban rendez klubunk ezen a héten hazai pályán olyan sorsdöntő bajnoki mérkőzéseket, melyeket szurkolóink támogatásával van esélye megnyerni a Harmati Tamás edzette felnőtt férfi, és a Kun István edzette felnőtt női Kelennek. Mindenkire szükség van tehát a sikerhez, leglelkesebb szurkolóinkat pedig díjazni is fogjuk a hét zárómeccsén.

Lassan hozzászokik a teljes Kelen-család, hogy a versenytársakhoz mérve kis klubunk erőn felül teljesít, és az egyre látványosabb utánpótlás sikerek mellett a felnőtt fociban is rendre országos szinten versenyezhet, úgy a hölgyek, mint a férfiak között – előbbiek esetében akár Magyarország legjobbjainak riválisaiként, állandó tévés figyelem mellett. Merthogy az utóbbi években ez a helyzet, férfi felnőtt I. csapatunk 2019-ben a klub modern történetében először jutott országos szintre, míg lányaink ugyanezen a nyáron szintén történelmet írtak, és kiharcolták az élvonalbeli tagságot. Az azóta eltelt közel három évben ezt az elképesztően magasra tett lécet igyekszik a helyén tartani klubunk, és annak ellenére, hogy sem női, sem férfi csapatunk nem tudja minden alkalommal megugrani ezt a szintet, a Kelen sosem tesz le céljairól, és újra nekifut az akadálynak, ha teheti ismét feljut és ismét bent marad, de ami biztos, mindig talpon marad.

A most következő májusi hét tökéletesen illeszkedik klubunk közelmúltjához, a kis költségvetésből is nagyot küzdő, szakmai és közösségi erejét kamatoztató, meglepetés eredményeket produkáló fordulatos történethez, melyben mindig van egy kis esély arra, hogy ismét közösen ünnepelhessünk, és ennek az apropója a fejlődés legyen.

E hét szerdán ugyanis, a múlt nyáron feljutott, remek őszt produkáló, tavasszal viszont hullámvölgybe került férfi csapatunk a legközelebbi riválisával, a Komárommal mérkőzik meg, amelyet csupán három pont, és a kiesők fölé húzott vonal választ el Harmati Tamáséktól a tabellán. A bajnokság véghajrájában ez a mérkőzés sorsdöntő a csapat jövője szempontjából, vezetőedzőnk szerint ugyanakkor önbizalommal telve léphetünk pályára.

– Nagyon sokat várunk ettől a héttől, szeretnénk a lehető legjobban teljesíteni, hogy a végső célunkat el tudjuk érni! Két hete a listavezető Mosonmagyaróvár, és legutóbb a megerősített Gyirmót II. ellen is jól futballoztunk, és célratörő játékkal jeleztük a riválisoknak, hogy továbbra sem adtunk alább az elképzeléseinkből – nyilatkozott honlapunknak Harmati Tamás. – Sajnos mindkét találkozót eggyel kevesebb emberrel zártuk, ami megnehezítette a dolgunkat, de továbbra is arra koncentrálunk, amire van befolyásunk, mégpedig, hogy eredményesek legyünk az ellenfél kapuja előtt, hiszen a helyzeteink rendre megvannak. Mindenki nagyon várja a mérkőzéseket, az utóbbi heteknek köszönhetően újra megfelelő önbizalommal készülünk a kihívásokra és reméljük örömet tudunk szerezni a szurkolóinknak!

Hasonlóan fontosnak tartja a szurkolók jelenlétét, és számít is a támogatásukra női csapatunk vezetőedzője, az őrségváltás óta a lányokat nyolc meccsből hatszor győzelemre vezető Kun István, aki továbbra is hisz a feljutásban.

– Nagyon várjuk már a hétvégi mérkőzést, ahol egy győzelemmel hatalmasat léphetünk a kitűzött célunk, a feljutás felé – kezdte Kun István. – Az esetleges három ponttal visszaelőzhetnénk a Budaörs csapatát, és a harmadik helyről várhatnánk a zárófordulókat, amiket ha szintén sikerrel veszünk, akkor selejtezhetünk a feljutásért. Nagy szó lenne ez az együttes számára, hiszen a tavalyi kiesést követően szinte teljesen kicserélődött a keret, most mégis annak a küszöbén állnak a lányok, hogy rögtön visszajussanak az élvonalba, ami sokszor a legnagyobb csapatoknak, és az egyben maradt kereteknek sem sikerül. Bízom benne, hogy sok szurkoló kilátogat szombat délelőtt a Kelen pályára és győzelembe buzdítja a lányokat.

Szükség van tehát mindenkire, hiszen a szezon legfontosabb hete következik – irány a Kelen pálya! Ahhoz, hogy a hét mindhárom hazai mérkőzéséről – az említetteken túl a vasárnapi, ETO Akadémia elleni férfi meccset is idevéve – időben és teljeskörűen informálhassuk szurkolóinkat, a találkozókra egy egységes Facebook eseményt hoztunk létre, ahol minden további friss hírről, így a leglelkesebb szurkolóknak szóló nyereményjátékunkról is beszámolunk.

Facebook eseményünk IDE kattintva érhető el.

Hajrá Kelen!

 

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata