fbpx
 

EgyébKelen SC: A tehetségek központja

2021-02-22

Úgy tartják, egy frappáns címmel bármilyen cikket el lehet adni. Mert ha az kivívja az érdeklődést, az olvasó máris elmerül az írásban. Százból egy olyan eset akad, amikor felesleges azon töprengeni, milyen címmel lehet felkelteni a kíváncsiságot – nos, a mostani eset a századik.

 

Minden hangzatos szónál többet mond ugyanis az a tény, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége az auditálást végző belga tanácsadó cég, a Double Pass felmérése alapján – jóváhagyta a Tehetségközponti sportszervezetek besorolását, és a 27 kiválasztott klub között helyet kapott a Kelen Sport Club is!

Csak hogy érzékeltessük, mit jelent ez: egyesületünk ezzel a magyar futball B-, avagy második szintjére került, közvetlenül a tíz kiemelt akadémia alá. Másképp fogalmazva: utánpótlásképzés terén az ország (!) legjobb 37 klubja közé sorolták a Kelent SC-t! Mások mellett olyan neves élvonalbeli és másodosztályú egyesületek társaságában, mint a Fehérvár, a Paks, a Zalaegerszeg, a Békéscsaba, a Pécs, a Szeged, a Nyíregyháza és a Kaposvár.

Van hát mire – és kikre – büszkének lennünk!

„Hadd kezdjem ott, hogy négy és fél éve még regionális központként tartoztunk a Ferencváros alá – mondta egyesületünk elnöke, a Hollandiában született Andreas van den Aker. – Amit akkor felvázoltak nekünk, tetszett, magam is elgondolkodtam azon: miért ne lehetne létrehozni Magyarországon egy kis Ajaxot? Vagyis úgy foglakozni az utánpótlás-neveléssel, hogy a tehetségeknek kiemelt képzést biztosítunk. Roppantmód motivált, hogy ehhez elnökként hozzátegyem a magamét. Mivel ehhez egyedül kevés voltam, felkértem Csernik Kornélt szakmai igazgatónak, ő azonban nem tudta vállalni. Hozzáteszem, az ő vezetésével már addig is sokat léptünk előre, lerakta azokat az alapokat, amelyekre a későbbiekben lehetett építeni, ezt ezúton is köszönöm neki. A következő évben Öhler László felügyelte a szakmai munkát, ő is sokat segített nekem. Később Bozsik centrum lett a Kelen, de bevallom, volt némi hiányérzetem, többre vágytam. Ennek érdekében szerettem volna a klubhoz csábítani egy szakmai igazgatót, aki teljes munkaidőben dolgozik a Kelenért, és aki jelentős tapasztalattal rendelkezik az utánpótlásképzés terén. Nagy horderejű döntésről lévén szó, ebben a kérdésben nem akartam egyedül határozni, szerencsére az elnökség körében meghallgatásra talált a javaslatom. Boldog voltam akkor, amikor 2017 nyarán a korábban a Puskás Akadémiánál és a Vasas Kubala Akadémiánál is hosszú évekig edzősködő Harmati Tamás személyében csatlakozott hozzánk egy olyan ember, egy olyan szakember, akivel azonos elveket vallunk a futballról, és akivel nagyon szeretek együtt dolgozni. Emlékszem, házon belül volt, aki megkérdőjelezte: vajon ez jó lesz a Kelennek? Nos, amit mindvégig éreztem, ma már nyugodt szívvel jelenthetem ki: nagyon jó lett! Tomi meglátta, megérezte, mit jelent a Kelen, és a környezete is meglátta, megérezte, mit jelent ő a Kelennek.”

Három és fél évvel Harmati Tamás érkezése után már arról beszélhetünk, hogy miközben felnőtt szinten is nagyszerű eredményeket ért el, Tehetségközponttá nőtte ki magát a Kelen SC! Hogy ez a mit jelent.

„Nekem azt is, hogy bebizonyosodott: ha az ember tisztességgel dolgozik, azt Magyarországon is észreveszik, sőt értékelik – adta meg a választ Andreas. – A kormány lehetőséget adott arra a sportegyesületeknek, hogy a maguk módján előrelépjenek, mindvégig törekedtünk arra, hogy ezzel az eséllyel éljünk, ne pedig visszaéljünk. Messziről indultunk, de az első pillanattól fogva bíztam abban, hogy külső nyomás nélkül, kizárólag a pályán elért eredmények alapján eljuthatunk oda, ahol most tartunk. Mindez persze nem jelenti azt, hogy hátradőlünk, épp ellenkezőleg: ahogyan eddig is azon dolgoztunk, hogy minél feljebb tudjunk lépni, mostantól még inkább az vezérel minket, hogy a lehető legjobbat és legtöbbet hozzuk ki a lehetőségeinkből. A klubfilozófiánk szemernyit sem változik, eddig is az volt a célunk, hogy minél több gyerek jöjjön hozzánk focizni, és a jövőben is ez lesz! Körül kell néznünk a környéken, hol vannak még tehetségek, őket is meg kell győznünk arról, hogy nálunk jó helyen vannak. Azért is kell megtennünk mindent, hogy ők, no és a már az eddig is nálunk pallérozódó gyerekek tovább fejlődhessenek. Hosszasan sorolhatnám most, hogy milyen terveink vannak, de talán nem baj, ha e helyütt rövidre fogom: szeretnénk egy scoutot, azaz megfigyelőt a szakmai stábunkban látni, szeretnénk még szorosabbra fűzni a kapcsolatot a környékbeli iskolákkal, sőt, szeretnénk elérni, hogy heti egy testnevelés óra a futball jegyében teljen, és szeretnénk, hogy a Kelenen is meghonosodjon az egyéni képzés. Szóval, sok mindent szeretnénk, és ígérhetem: nem csupán vágyunk arra, hogy még feljebb lépjünk, teszünk is érte.”

 

 

A felnőtt és utánpótlás vezetőedzőként is tevékenykedő Harmati Tamás jó alapokra építhetett, az új képzési rendszer pályán elért eredményei pedig hozzá segítették klubunkat, hogy azon kívül is szintet léphessen

Hogy milyen akadályokat kellett sikerrel venni a Tehetségközponttá válás útján ahhoz, hogy a Kelen bekerüljön a 27 kiválasztott közé, annak részleteiben ezen a ponton nem merülnénk el, de annyit feltétlenül rögzítsünk: a Double Pass rendkívül alapos felmérés végén tette meg javaslatát az MLSZ-nek.

„Hogy Tehetségközpontnak vallhatjuk magunkat, nemcsak az utolsó hónapok munkájának volt köszönthető – árulja el Harmati Tamás szakmai igazgató, egyben a Budapest-bajnokság első osztályát vezető férfi csapat vezetőedzője. – Ez a folyamat már jóval hamarabb elindult. A kezdetektől fogva egy kialakított protokollt követve haladtunk, a menet közben hozott szakmai és emberi döntések mentén a klubunk tudott működni és fejlődni. Örömteli, hogy ezt nem csupán mi látjuk így, az elmúlt időszakban egyre több egyesület és szövetség figyelmét sikerült felhívnunk magunkra. Az edzőinket ugyanúgy elkezdték keresni nevesebb klubok, mint a játékosainkat, egy ideje minden átigazolási időszak úgy telik el, hogy öt-hat tehetséget visznek el tőlünk élvonalbeli csapatok. Mindeközben azt is érzékeltük, hogy vonzóvá vált a Kelen, hozzánk is nagyon szívesen jönnek edzők és játékosok. Fokról fokra haladva, az elveinket követve jutottunk el odáig, a Magyar Labdarúgó-szövetség döntését látva megállapíthatjuk: mostanra komoly szintre léptünk. Büszkék vagyunk arra, hogy mások is úgy értékelik, szakmailag teljesen rendben van az, ami a Kelennél zajlik. Számos szakemberrel találkoztam mostanság, aki maximálisan tisztában van azzal, milyen munka folyik nálunk, hovatovább nemcsak tisztában van vele, jó véleménnyel is van róla. Hogy mi vár ránk a folytatásban? Noha a pontos részleteket még nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy módfelett szigorú követelményeknek kell megfelelnünk. Sebaj, örömmel állunk a kihívás elébe! Tudjuk, hogy miben vagyunk erősek, amiként azt is tudjuk, miben kell javulnunk. Mindvégig az őszinte kommunikáció hívei voltunk, az auditálás során sem rejtettük véka alá, hogy milyen területeken szeretnénk fejlődni. A szerepkörök még jobban letisztulhatnak, az edzőink előtt is több lehetőség nyílik a tanulásra, az előrelépésre. Van egy évek óta jól működő struktúránk, de még ezt is próbáljuk fejleszteni. Rettentően örülünk az MLSZ döntésének, de már azon törjük a fejünket, hogyan lépjünk előre.”

Ma már nem titok: ugyan a külvilág ebből nem sokat észlelt, mielőtt megszületett volna a határozat, nyugtalanul múltak a napok az emeleti irodában. Ha az elnök és a szakmai igazgató nem is mondja ki, más megteheti: egyesületünk számára majdhogynem élet-halál kérdése volt, hogy Tehetségközponttá minősítik-e.

„Lassan telt az idő a döntés előtt… – avat be minket a háttérbe Harmati Tamás. – Bíztunk, naná, hogy bíztunk abban, hogy amit az évek során letettünk az asztalra, mások is értékelik, de biztosak még akkor sem lehettünk benne, ha lépten-nyomon éreztük, mások is megbecsülik a munkánkat. A legfontosabb kérdés az volt: amit mi jónak gondolunk, azt a döntéshozók is jónak gondolják-e? Tiszta lelkiismerettel vártuk a döntést, hiszen ami tőlünk telt megtettük, de kár lenne tagadni, hatalmas kő esett le a szívünkről, amikor értesültünk arról, hogy a Kelen SC a Tehetségközpontok egyike lett. Hosszasan sorolhatnám, kiknek köszönhető ez, de maradjunk annyiban, hogy ez a teljes Kelen-család sikere! Amennyire örülök, annyira büszke vagyok arra, amit együtt elértünk. Egy pillanatra megállunk, kicsit ünnepelünk, aztán folytatjuk a munkát. Tervezünk és szervezünk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassuk azoknak, akik eddig is velünk voltak, illetve azoknak, akik a jövőben minket választanak. S ha egy személyes megjegyzést megengednek a végére: az MLSZ döntése azért is tett boldoggá, mert arról tanúskodik, hogy azok a szakmai döntések, amiket az elmúlt három és fél évben hoztunk, helyesek voltak, egyúttal a klubunk javára váltak. Elindultunk egy úton, és mivel úgy tűnik, hogy jó irányban haladunk, még nagyobb lendülettel és lelkesedéssel megyünk rajta tovább.”

Egy ideje sajnos nem jöhetnek meccsre a Kelen-család tagjai, de támogatásuk így is napi szinten érzékelhető, így ők is letéteményesei a klub legújabb sikerének

Az utolsó szó legyen a bizonyos út nulladik kilométerkövénél is jelenlévő Andreas van den Akeré:

„Elmondtuk már többször is, de az ünnepi alkalomra való tekintettel még egyszer elmondhatjuk: nagyon büszkék vagyunk! Nem magunkra, hanem mindenkire, aki közénk tartozik. Amit véghez vittünk, nem egy-két ember sikere, az egész klubé. Aki bármilyen formában is segített bennünket, akár szponzoráció, akár TAO-támogatás révén, akár más úton-módon, hálásan köszönöm. Mint ahogy köszönöm minden kollégának, minden focistának, minden szülőnek és nagyszülőnek, egyszóval mindenkinek, hogy velünk voltak és vannak. Bármennyire is igyekszem, nem tudom szavakba önteni, mit éreztem akkor, amikor megkaptam a hírt, hogy az egyik legnagyobb álmunk teljesült. Egyvalamit azonban biztosan tudok: ez csak együtt sikerülhetett!”

A sikerre törő munka nagykövete, Andreas van den Aker

Ízlelgessük csak: Kelen SC, a tehetségek központja.

Jól hangzik, nemde?

Meg is van a cím…

Fotók: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: Schön Dániel