Végig aktívan töltötte a téli időszakot a Nándori Imre vezette U8-as zöld Kelen, amelynek játékosai testvériesen megosztoznak a kapus poszton, egymást biztatva játszanak és hátrányból is képesek felállni – INTERJÚ.
A 2013-as születésűeket foglalkoztató U8-as korosztály zöld csapata izgalmas januáron van túl, hiszen a focifoglalkozások mellett több edzőmeccsen és egy utánpótlás kupán is részt vett. Nándori Imre vezetőedző alapvetően az eredményekkel is elégedett lehetne, de sokkal inkább büszke a gyerekek fejlődésére úgy a játékban, mint a személyiségüket tekintve.
– Négy eseményünk volt januárban, amiből sokat tudtunk profitálni, mert átélhették, megtapasztalhatták a srácok, hogy az éles mérkőzéseken miként kell hátrányból felállni, vagy épp azt, hogy az előny birtokában sem szabad egy pillanatra sem kiengedni és hátradőlni – mesélt Nándori Imre. – Képzésünk töretlenül mutatja, hogy jó irányba haladunk és bízom benne, hogy a februári időszakunk is ilyen élménydús lesz minden szempontból.
Ha abból indulunk ki, hogy nem csak a meccsekkel telített január, hanem az otthon is elvégezhető labdás gyakorlatok miatt a december is aktívan telt az U8Z-nek, akkor abban sem kételkedhetünk, hogy a február is hasonló izgalmakat tartogat majd.
– Decemberben házi feladatokat adtunk a gyerekeknek, akik elég lelkesek voltak, és azokat elvégezve tértek vissza. Emiatt aztán a szintet megtartva sikerült a képzést ott folytatnunk, ahol abbahagytuk a szünet előtt. Ez azért volt nagyon fontos, mert így az első edzéstől kezdve tudtunk tovább fejlődni. Most februárra látható is, hogy előrébb léptünk egy szintet és magasabb fordulatszámon tudunk már tapasztalatokat gyűjteni akár a különböző feladatokban, akár az egymás közti játékokban.
Adódik ugyanakkor a kérdés, hogy milyen jelei vannak ennek a szintlépésnek?
– Leginkább a letámadásaink lettek tudatosabbak, illetve a védekező pozíciók felvétele, így sokkal tudatosabb döntéseket hoznak már a fiúk. Igazi kapusunk nincsen, ezért mindig más véd, ami miatt mindenki átérzi ennek a felelősségét, így ha valaki hibázik – ami természetes a futballban -, akkor a többiek biztatják és megpróbálnak javítani a következő alkalommal.
Nándori Imre arról is beszélt emellett, hogy a Kelen képzési rendszeréhez illeszkedően az U8-as zöld csapat kerete is változó, hiszen az elsődleges cél továbbra is a fejlődés biztosítása.
– Fontos, hogy az U7Z és az U8F csapatból is járnak hozzánk gyerekek az edzésekre, akik közül szintén bátran lehet majd meríteni a későbbiekben, ha a keret bővítéséről van szó. Így csapatunk létszámában és minőségében is fejlődés várható. Eközben állandó jelleggel várjuk kis korosztályainkba a labdarúgás iránt érdeklődő gyerekeket, akik szervezett keretek között szeretnének focizni. Persze nem csak hozzánk érkeznek tehetséges játékosok más színű, vagy korosztályú csapatokból, de köztünk is van olyan, aki már az eggyel nagyobbakkal is tud edzeni heti rendszerességgel. Ez egyszerre jelent plusz edzést a héten, illetve lehetőséget, hogy a nagyobbak között is megmérettesse magát. Egy tehát biztos, a fejlődés útja adott mindenki számára a Kelen SC-nél.
Ha te is kipróbálnád az örömfocit, úgy az utánpótlás aloldalunkon megtalálható jelentkezési lap segítségével te is bármikor jelentkezhetsz U6-U9-es csapatainkba. Élj a lehetőséggel és éld meg a tehetséged a Kelennél!
Hajrá Kelen!