fbpx
 

Van még feljebb!

2022.02.02.

Erőn felül teljesített ősszel felnőtt I. csapatunk, amely ugyanakkor nem kényelmesedett bele a felsőházi helyezésbe, és három sokat látott tehetséggel erősítette meg keretét – bemutatkozik Rétyi Tamás, Simon Krisztián és Szamosi Tamás.

A Kelen egysége rendre sikereket ér el, közösségünkbe pedig idén is olyan játékosok érkeztek, aki nem csak játékban de személyiségükkel is képesek lehetnek hozzátenni csapatunkhoz

A Budapest Kupa-győztes és bajnoki aranyérmes Kelen nyári feljutását követően 2021. őszén az NBIII. Nyugati csoportjában kezdte meg szereplését, ahol újoncként is remekül teljesít, hiszen a húszcsapatos bajnokság 9. helyén zárta az első félévet. A januári fejlemények mindeközben azt sugallják, hogy nem csak megtartani szeretné a felsőházi tagságot a Harmati Tamás vezette együttes, hanem még feljebb tervez kúszni a tabellán. Andreas van den Aker, klubunk elnöke ugyanis három új igazolást is bejelentett januárban, ráadásul Rétyi Tamás, Simon Krisztián és Szamosi Tamás is motiváló tapasztalatokkal érkeznek a csapathoz.

– Rengeteg pozitívumot hallottam korábban is a klubról, a személyes találkozókon aztán hamar meg is győződtem arról, hogy jó döntés lesz ideigazolni. Végeredményben leginkább a csapattársak miatt szerződtem a Kelenhez, akikkel sok közös élményem van már, illetve Harmati Tomi bá személye miatt, akivel annak idején a Puskásnál dolgoztunk együtt. Jó kis brigád állt itt össze…

A korábbi utánpótlásválogatott és közel 60 NBII-es mérkőzéssel rendelkező Rétyi Tamás indította így a közös interjút, aki egy kisebb kihagyást követően a Kelen hívására tér vissza a labdarúgáshoz. A csákvári és ceglédi másodosztályú éveket követően legutóbb Bicskén játszó szárnyvédő nyáron magánéleti okok miatt végleg felhagyott a labdarúgással, Harmati Tamásék azonban visszacsábították szeretett sportjához: a focihoz.

– Végleges döntés volt a nyári, de bizonytalan is. Szeptemberben aztán csapat nélkül, de rögtön újra edzésbe álltam, egyénileg képeztem magam, és egyre inkább megérett bennem a gondolat, hogy folytatni kell. Annyira hiányzott a foci, hogy amikor a Kelen jelentkezett, már eldöntöttem, hogy visszatérek, úgyhogy remek ütemben talált rám a lehetőség. Persze vissza kell még szereznem a topformámat, de a felvázolt szakmai koncepció alapján már most látom, hogy jó lesz a visszatérés, mert a játékom jól illeszkedik a csapat játékához.

Korábbi U18-as válogatottként Rétyi Tamás több ízben is szerepelt kamerák előtt, idén tavasszal mindezt már Kelen-mezben teheti

Rétyi Tamáshoz hasonlóan szintén szárnyvédő az ETO Akadémiától érkezett Szamosi Tamás, aki januárban már az NBII-es győri kerettel készült, végül azonban meggyőző teljesítménye ellenére sem tudott a klub profi szerződést kínálni neki. A korábbi válogatott, magyar bajnok és kupagyőztes labdarúgó, id. Szamosi Tamás 20 esztendős fia mentalitását tekintve sokat örökölt édesapjától, és nem hőkölt meg a meghiúsult szerződéstől, hanem kérői közül azt választotta, ahol reményei szerint a legtöbbet fejlődhet.

– Amióta kiderült, hogy el kell hagynom az ETO-t, sok klub érdeklődött utánam és a Kelen volt az a csapat, amely számomra a legszimpatikusabb volt, gondolok itt elsősorban a szakmai koncepcióra. Fiatal és tettre kész ez a csapat, amelyet ellenfélként már ismertem. Remélem idővel teljesen egymásra találunk, mert megalkuvást nem tűrő játékosnak tartom magam, a heti kemény munkában hiszek és bízom benne hogy a játékommal és hozzáállásommal segíteni tudom az együttest. Öröm, hogy itt bíznak a fiatalokban amit az is mutat, ahogy az utánpótlásban foglalkoznak velük.

Akárcsak édesapja esetében, az ifjú Szamosi Tamás ellen sem egyszerű élmény a párharc

Ez utóbbi fogta meg klubunk harmadik téli igazolását, Simon Krisztiánt is, aki nem csak labdarúgóként csatlakozik hozzánk.

– Kívülről azt látni, hogy a felnőtt csapat és az utánpótlás is évek óta lépésről-lépésre fejlődik, ezt pedig egy remek lehetőségnek találtam, hiszen nem csak játékosként, hanem edzőként is szeretném fejleszteni magamat, amit itt a klubnál teljes mértékben támogatnak.

A 26 éves belső védő ugyanakkor elsősorban játékosként szegődik klubunkhoz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy  a Kelen hétvégi edzőmérkőzésén gólt is szerzett a Heves megyei I. osztályt vezető FC Hatvan elleni meccsen, amelyet 3-1-re nyert meg együttesünk.

– Nagyon élveztem a játékot, meccs közben végig olyan érzésem volt, mintha évek óta játszanék együtt a srácokkal. Jó alkalom volt a találkozó arra, hogy sok begyakorolt mozgást élesben is kipróbáljunk, és meccskészre csiszoljunk, az pedig külön öröm, hogy góllal segíthettem a csapatot. Remélem a bajnokságban is megmarad a jó formám, és akár az őszinél is előkelőbb helyen zárunk majd az év végén.

Simon Krisztián az utóbbi három teljes szezonban egyaránt a dobogón végzett korábbi csapatával, és idén is igyekszik folytatni a sormintát

Az előkelő helyekkel kapcsolatban van is tapasztalata a Horváth Marcell távozásával hiányposztra érkező Simon Krisztiánnak, hiszen az elmúlt három szezonban előbb a BLSZII. aranyérmese, majd a BLSZ I. bajnoka volt a BVSC-vel, tavaly pedig újoncként az NBIII. Nyugati csoportjának ezüstérmese lett a zuglói csapattal.

– A legjobb csapatok között lenni, kiváltképp ha közülük is ti vagytok a legjobbak, az mindig élmény, ezt a Kelennel is szeretném átélni. Nagy bizodalmam van ebben, mert a sikerek okaként minden tapasztalatom szerint rendre a csapatot tudtam meghatározni, az egymásért küzdő, egymásban bízó, sikeréhes csapatot, itt pedig úgy látom, hogy ez adott lehet.

Főként úgy, ha az épp csak megérkező újak első benyomása ennyire egységesen pozitív…

– Jól éreztem magam a mérkőzésen, ráadásul úgy gondolom, hogy segíteni is tudtam a csapatot a sikerben – tette hozzá a Hatvan elleni győztes mérkőzésen szintén pályára lépő Szamosi Tamás. – Ha így folytatjuk a munkát, akkor nagy reményekkel vághatunk neki a tavaszi szezonnak.

Utóbbi, mármint a tavaszi szezon klubunk számára február 13-án az Andráshida elleni idegenbeli meccsel kezdődik, 2022. első hazai összecsapása pedig február 20-án, vasárnap 14:00-ás kezdéssel kerül megrendezésre, csapatunk vendége a Kaposvári Rákóczi lesz.

Üdvözlünk nálunk, fiúk!

Az említett mérkőzéseken nem lépnek pályára a Kelen távozói, akiknek ezúton is sok sikert kíván klubunk. Dancs Bence, Tóth Kálmán és Horváth Marcell a több játéklehetőség reményében váltanak klubot, reméljük meglelik számításaikat új állomáshelyeiken. Rajtuk kívül a súlyos sérüléséből épp csak visszatérő Kasza Dániel távozik még, ő azonban egyelőre csak a tavaszi szezonra, hogy a rehabilitációját megfelelő meccsperc segítse. Visszatérésén dolgozó irányítónkkal hamarosan külön interjút olvashatnak szurkolóink klubunk honlapján, a kelensc.hu weboldalon.

Hajrá Kelen!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata