Pozíció: Védő
„A labdarúgó karrieremet még a Hegyvidék csapatánál kezdtem, utána hat évet töltöttem el a Vasas Kubala Akadémián. Onnan kerültem ide az akkor még BLSZ I-ben szereplő Kelenhez 2017 nyarán, és az elmúlt évek sikereinek köszönhetően immáron a negyedik NBIII-as (összeségében pedig a hetedik) szezont kezdhetem a csapattal. Alapvető posztom a belső védő, illetve védekező középpályás szerepkörben is bevethető vagyok. A nagypálya mellett már jó pár éve a futsal is meghatározó szerepet tölt be az életemben, jelenleg az NBI-es Magyar Futsal Akadémián játszom.
Egyéni célom, hogy egy sérülésmentes szezonban, stabil és jó játékkal segíteni tudjam az igencsak fiatal csapatunkat a közös célunk elérésében, ami nem más, mint a biztos bentmaradás az NBIII-ban, valamint egy erős pozíció a középmezőnyben. Hajrá Kelen!”