fbpx
 

FelnőttMegérdemelt továbbjutás

2021-08-30

Kulturáltan futballozó és lelkes hazai csapat fogadta Harmati Tamásékat Pécsváradon a Magyar Kupa 2. fordulójában, ahol meg kellett dolgozni a továbbjutásért.

A nyáron igazolt Borbély Bence vezető gólt szerzett a Pécsvárad ellen, ezzel a bajnokság mellett a Magyar Kupában is eredményes immár

Az ország legdélebbi megyéjébe, a baranyai Pécsváradra látogatott felnőtt férfi I. csapatunk a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában, ahol a megyei első osztályt idén győzelemmel kezdő, az előző szezonban pedig második helyezett hazaiak várták Kertai Dánieléket. A tavaszi sérülését lassan teljesen kiheverő védőnk ezúttal is végigjátszotta a kupatalálkozót, és az első fordulóhoz hasonlóan ismét betalált, akárcsak két új nyári igazolásunk, Borbély Bence és Babinszky Bence a végül 3-2-re megnyert találkozón.

A 2021/2022-es szezont eddig majdhogynem szerda-szombat ritmusban játszó Kelen három rúgott gólja tehát elég volt a győzelemhez és a továbbjutáshoz, azonban a Pécsvárad SE végig közel tudott maradni csapatunkhoz, így a hármas sípszóig nyílt maradt a találkozó. A meccsen hamar, már a hetedik percben megszerezte a vezetést csapatunk Borbély Bence révén, az előny pedig kitartott egészen a szünetig. Arról visszatérve aztán az 55. percben egyenlíteni tudtak a hazaiak és annak ellenére, hogy a Kelen irányította a mérkőzést, lezáratlan maradt a továbbjutás kérdése.

Jól reagált ugyanakkor a Kelen, amely öt perccel később és öt perc alatt kétszer is válaszolt, előbb a 61. percben Babinszky, majd a 66-ban Kertai révén ezzel kettő gólosra növelve előnyünket. Persze a hazaiak sem adták könnyen a továbbjutást, és Tóth Adrián révén a 77. percben ismét feljött egyre a Pécsvárad, ezzel egészen a találkozó végéig nyílt maradt a mérkőzés. Szerencsére csapatunk jól kezelte a nyomást és megtartotta előnyét, így továbbjutott a MOL Magyar Kupa 3. fordulójába, amelyet előreláthatólag szeptember 18-án rendeznek majd.

A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Harmati Tamás értékelte a találkozót.

– Több célt is megfogalmaztunk a mérkőzés előtt, közülük a két legfontosabbat sikerült is elérnünk, mert továbbjutottunk a következő körbe és mindezt a rendes játékidőben sikerült kivívnunk. A többit csak részben sikerült teljesíteni, de összességében így sem lehetünk elégedetlenek. A mérkőzést jól kezdtük, de az előnyünket nem tudtuk növelni, abban az időszakban, amikor mezőnyfölényben voltunk, ezért szinte végig nyílt maradt a találkozó. A fordulópontokban azonban sikerült realizálnunk a különbséget, úgyhogy megérdemelten jutottunk tovább. Ezúttal a dicséret azonban nem csak a játékosaimnak jár, hanem a hazai csapatnak is, akik végig nagyon kulturáltan és lelkesen játszottak, sok sikert kívánunk nekik a bajnokságukban! A győzelmet követően le is zártuk a mérkőzést és már a szerdai bajnokira koncentrálunk, hogy minél jobb eredményt tudjunk majd elérni a Nagykanizsa csapata ellen.

Hajrá Kelen SC!

Fotó: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: Schön Dániel