fbpx
 

Közel az esélyesekhez

2021.08.24.

Három győztes, és egy döntetlennel végződő találkozót követően első ízben maradt alul a szezonban a felnőtt férfi Kelen tétmérkőzésen vasárnap. A BVSC elleni egygólos vereség ugyanakkor legalább annyira biztató a bajnokságra nézve, mint amennyire fájó az eredmény.

Zima Ádám már három büntetőt hárított az idei bajnokságban, vasárnap rögtön kettőt is

Vasárnap az NBIII. Nyugati csoportjának legnagyobb izgalommal várt mérkőzését rendezte meg klubunk a negyedik fordulóból, hiszen a játéknap előtt veretlen és tabella-második Kelen, és a tőle csupán egy ponttal lemaradó BVSC-Zugló játszott egymással a Hunyadi Mátyás úton.

A korábbi magyar válogatott, Buzsáky Ákos vezette vendég csapatot komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékosok alkotják, akik a 2020/2021-es szezonban is a dobogó második fokán végeztek a bajnokságban, így most is feljutási reményekkel várják a szezont. Az osztályba frissen visszajutó Harmati Tamásék tehát az NBIII. Nyugati csoportjának egyik esélyesével találkoztak a hétvégi fordulóban, ami a kezdeti sikerek után remek erőfelmérőnek bizonyult.

A mérkőzés aztán látványos tempót hozott az első percektől kezdve igaz, nem feltétlenül a játék dominált, sokkal inkább éles párharcok jellemezték az összecsapást. A huszadik percre már három sárga lapot is kiosztott a játékvezető, illetve egy büntetőt is megítélt a vendégek javára, amit ugyanakkor a Kelen kapusa, Zima Ádám jó szokásához híven hárított. Erős volt tehát a meccskezdés, amibe idővel látványos játékelemek is kerültek, így volt elemi erővel telibe talált keresztléc a vendégek részéről, vagy épp ziccerig játszott akció a hazaiak oldaláról. Ami végül nyilvánvalóvá vált az első játékrészben, hogy a BVSC komoly erőt képvisel, ugyanakkor a Kasza Dánielt és Timári Normant is nélkülözni kényszerülő Kelen képes állni a sarat.

Kőkemény belépők és magas tempó jellemezte a vasárnapi mérkőzést

A második félidőt aztán nagy lendülettel kezdte Harmati Tamás együttese, és többször is sikerült megkavarnia az ellenfél védelmét, Kádár Máté révén pedig ismét ziccerig jutott, szélsőnk kapura tartó labdája azonban a felső lécen csattant. A vendégek ezt követően szépen lassan átvették a mérkőzés irányítását és képesek voltak kitartóan is nyomást gyakorolni a védelmünkre, aminek újabb tizenegyes lett az eredménye. Zima Ádám azonban mintha megbabonázná  a Kelen pályán büntetőt elvégző játékosokat, és a mérkőzésen már másodjára, az idei bajnokságban harmadjára hárította a tizenegyest. A Kelen tehát tartotta magát, végül a 73. percben kapitulált, a 0-1 pedig később a végeredménynek is bizonyult.

Kis szerencsével és a helyzeteink értékesítésével akár meglepetést is okozhatott volna csapatunk, azonban a mérkőzés képe alapján az egygólos vereség ellenére is joggal bizakodhatnak az idén tisztes helytállásban a Kelen szurkolók.

– A mai nap a bajnokságunk egyik nagy esélyesést fogadtukkezdte értékelését vezetőedzőnk, Harmati Tamás. – Előzetesen szerettünk volna egy olyan meccset játszani, ahol közel tudunk lenni a vendégekhez, és ahol fel tudjuk mérni, hogy hol is tartunk. A 90 perc során sok visszajelzést kaptunk, amiből tanulhatunk és ami megerősíti azt a munkát, amit végzünk. Voltak kifejezetten jó periódusaink, de elől nem tudtunk elég hatékonyak lenni  a nagy helyzeteinknél. A mai nap sajnos nem sikerült a gólszerzés és ezáltal a pontszerzés sem. Ez azonban nem tör meg minket, ahogy eddig, úgy most is a helyén kezeljük az eredményt, és már készülünk is a következő feladatra.

Csapatunk legközelebb szeptember 1-én, a Nagykanizsa ellen lép pályára az NBIII-as bajnokságban, előtte azonban a MOL Magyar Kupa második fordulójában szerepel szombaton a Pécsvárad vendégeként.

Hajrá Kelen!

Fotók: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata