fbpx
 

Két értékes pont

2022.08.24.

A múlt héten két sokra hivatott játékosokból álló csapat ellen mérkőzött meg felnőtt férfi I. csapatunk, hiszen szerdán a Puskás Akadémia felnőtté váló tehetségei, vasárnap pedig az ETO Akadémia legjobbjai ellen meccseltek Bordán Csabáék, akik mindkét riválissal megosztoztak a pontokon.

Akárcsak a 3. fordulóban a Kerület pályán, úgy a múlt heti mérkőzéseken a Puskás és az ETO ellen is betalált csapatunk 7-ese, a villámléptű Borbély Bence

Sűrű hete volt az előző felnőtt férfi I. csapatunknak, hiszen alighogy kipihenték a 3. forduló majdnem bravúros feltámadását, máris érkezett Budapestre a Puskás Akadémia II. csapata, négy napra rá pedig a Kelen utazott Győrbe, hogy szintén egy országosan kiemelt jelentőségű akadémia legjobb diákjaival mérjék össze erejüket.

A szerdai 4. forduló ellenfele az a Puskás Akadémia volt, amelynek első csapata az élvonal legjobbjai közé tartozott a legutóbbi szezonban, második csapata pedig olyan fiatalokkal van tele, akik nem csak hogy végigjárták az intézmény képzési rendszerét, de többen közülük a legjobbakkal edzenek, és az NBI. légkörét korábban mérkőzésszituációban is megismerhették. A rutinos és fiatal játékosok egyvelege akár úgy is értékelhető, mint az akadémiai képzés kiteljesítése a felnőtt szinten, amely közbünső lépcsőfokként funkcionálhat a tehetséges fiatalok felnőtt futballig juttatásában. Nem egyszerű egy ilyen céltudatos és képzett csapat ellen futballozni, de a Kelent sem kell félteni, ha arról van szó, hogy koncentrált és hatékony futballal a saját számára is értékelhető mederben tartsa a mérkőzést.

Bordán Csaba szerint épp ez valósult meg a szerdai, 1-1-re végződött találkozón.

– A Puskás kezdő csapatában általában van 2-3 rutinosabb játékos, akik tapasztalataikkal és remek mentalitásukkal segítik a fiatalok beilleszkedését a felnőtt futballba. Az eddigi szereplésük, eredményeik azt mutatják, hogy ez nagyon jó koncepció. Ennek szellemében egy kifejezetten színvonalas, dinamikus mérkőzést játszottunk velük. A játékot a Puskás irányította, de kontrolláltuk a mérkőzést. A vezetést is sikerült megszereznünk Borbély Bence révén, aki remek szólóját, és az így kiharcolt tizenegyest követően higgadtan értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. A kiemelkedő egyéni teljesítmények mellett az egész csapat kiválóan teljesített. Összességében igazságos döntetlent hozott a mérkőzés.

Más szájízzel értékelt szakvezetőnk a hét másik döntetlenje, az ETO Akadémia elleni idegenbeli 2-2 után, hiszen a vasárnapi találkozón már szűk negyed óra elteltével kétgólos hátrányba került a Kelen, és komoly mentális erőt kellett demonstrálnia Pintér Bencééknek ahhoz, hogy a gyors egymásutánban bekapott két gól ne zavarja össze teljesen a csapatjátékot.

– Vasárnap ismét egy akadémiai csapattal találkoztunk, akikről tudtuk, hogy a keretüket kifejezetten fiatal, de tehetséges, jó képességű játékosok alkotják. Az első fél órában ezt igazolták is: remekül játszottak és 12 perc elteltével már 2:0-ra vezettek. A csapatunk viszont nem esett össze, sőt remek mentális erőről tett tanúbizonyságot. A 32. percben egy szép támadás végén Pintér Bence szépített, és ez teljesen visszahozta az együttest a mérkőzésbe. Érezhető volt, hogy egy új meccs kezdődik. A második félidőben átvettük a játék irányítását és Borbély révén megérdemelten egyenlítettünk, ezzel újabb értékes pontot szereztünk!

Az újabb megszerzett pontokkal a Kelen megtartotta helyét az NBIII. Nyugati csoportjának felső házában, ráadásul mindkét egységet a tabellán klubunkál előrébb tartó csapattól gyűjtötte be, így az első öt fordulót, és a sűrű múlt hetet követően kijelenthető, hogy remek szezonkezdést produkált a nyáron jelentős változáson átment csapat.

Együttesünk legközelebb a nyár utolsó napján, jövő hét szerdán lép pályára a Zsámbék vendégeként a bajnokság hatodik fordulójában 17:30-as kezdéssel.

Hajrá Kelen!

Fotó: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata