fbpx
 

Teljesítettük a célunkat – jövőre is NBIII!

2022.05.17.

Az utóbbi hetek remek eredményeivel, és a Sopron elleni pontszerzéssel elérte célját felnőtt férfi I. csapatunk, amely újoncként is bennmaradt az NBIII-ban, így jövőre is országos szinten versenyezhet!

Klubunk újkori történelmében először 2019-ben jutott fel országos szintre a Kelen felnőtt csapata, amely az azóta eltelt három szezonból kétszer is NBIII-asnak mondhatta magát, míg most először bent is maradt a harmadosztályban, így jövőre már rendes tagként indulhat neki a versenysorozatnak.

Ehhez ugyanakkor egy igen komoly hajrára volt szüksége Harmati Tamás csapatának, amely a tavaszi hullámvölgyből egy remek májusi teljesítménnyel lendült tovább: 2022. ötödik hónapjában csapatunk minden meccsén szerzett pontot, összesen nyolcat, míg a négy találkozóján hat gólt rúgott, és mindössze egyet kapott. Ezen meccsek sorába tartozott az idei legnagyobb rivális, a Bozsik Péter vezette Komárom legyőzése, majd közvetlenül utána az egész szezon során az élmezőnyhöz tartozó ETO Akadémia elleni győzelem, amelyeket követően az SC Sopron ellen már a döntetlen is elég volt a Kelennek.

Persze nem így utaztak Soós Dávidék a hűség városába, hanem győzelmi reményekkel, azonban a hazaiak foggal-körömmel védték a kapujukat, ráadásul nem csak a kapott gól elkerüléséért harcoltak hatékonyan, de egy kontrából vezetést is szereztek a 19. percben. A gól megszerzését követően minden adott volt ahhoz, hogy a soproniak bravúrgyőzelmet érjenek el, így ennek rendeltek alá mindent és mindenkit, a kapustól a csatárig. Nincs is ezzel probléma, hiszen komoly tétre menő mérkőzésről volt szó, ennek megfelelően a Kelen is beleadott mindent igaz, valódi dominanciát csak a második félidőre tudott kialakítani.

Ott viszont aztán egykapuzott a Harmati-csapat, habár egyáltalán nem volt könnyű dolga a hősiesen védekező hazaiak között: ha mégis túljutottunk a védelmen, akkor a remek napot kifogó kapus, Acsádi Bence állta Timári Normanék útját. A második félidőben pályára küldött hármas, Babinszky Bence, Borbély Bence és Módly Márk ugyanakkor új sebességet hozott a Kelen játékába, amely végig úgy tűnt, hogy eredményt hoz, mégis egészen a 87. percig kellett várni arra, hogy betaláljon csapatunk: Soós Dávid szezonbeli 10. góljával kiegyenlített és ezzel be is állította a végeredményt. A döntetlen pedig nagyon értékes pontot ért, hiszen ezzel vált biztossá, hogy csapatunk bennmarad a harmadosztályban, amely ismét egy korábban meg nem tapasztalt siker klubunk életében!

Érthető ennek fényében, hogy a vezetőedző, Harmati Tamás örömmel értékelt, még ha meg is maradt tárgyilagosnak az interjú során.

– Nem úgy alakult az első félidő, ahogy elterveztük, ráadásul még hátrányba is kerültünk. A második félidőben már sokkal veszélyesebbek voltunk és védekezésben is sokkal hatékonyabbak lettünk, így szinte végig a hazaiak térfelén folyt a játék. Érezhető volt, hogy a nagy nyomás előbb-utóbb gólt ér. Sajnos utóbbi lett, köszönhetően a hazaiak kapusának, de a minimális célunkat ezzel is elértük ezen a meccsen, és egyúttal a bajnokságban is, gratulálok az egész csapatnak! Még két meccsünk van hátra, ezekre is megtaláljuk az új kihívást!

Csapatunk legközelebb – és a szezonban utoljára – hazai környezetben lép pályára: május 22-én, vasárnap 17:00 órától a Pápai Perutz FC ellen meccselnek Kádár Mátéék a Hunyadi Mátyás úti Kelen Sporttelepen. Legyünk együtt minél többen, és búcsúztassuk közösen ezt az ismét történelmi szezont! További részletek a vasárnapi programmal kapcsolatban hamarosan, honlapunkon és Facebook oldalunkon!

Hajrá Kelen!


Fotó: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata