fbpx
 

Egyre közelebb

2022.05.18.

Hétvégi, nagyarányú győzelmével újabb fontos lépést tett az élvonalba jutás felé felnőtt női zöld csapatunk, hiszen az Ajka ellen szerzett három pontjával saját kezében tartotta a sorsát a szezonzáró, Külker SC elleni meccs előtt is.

A házi góllövőlistát vezető Bernhardt Berni (sárga fejpántban) újabb két gólt szerzett a hétvégén, a főszereplő azonban ikertestvére, Bernhardt Barbi volt, aki 4 (!) gólt is szerzett az NBII. Nyugati csoportjának utolsó előtti fordulójában

A Budaörs megelőzését követően győzelmi kényszerben kellett futballoznia Kun István csapatának az Ajka elleni mérkőzésen, ez a nyomás azonban nem hátráltatta a csapatjátékot sőt – a Bernhardt-ikrek vezetésével magabiztos és nagyarányú győzelmet aratott a Kelen, amely végül 7:1-re nyert az utolsó előtti fordulóban.

A hét szerzett gólból hatot a Bernhardt Berni, Bernhardt Barbi kettős tagjai szereztek, ezen a meccsen közülük is az utóbbi, Barbi volt igazán eredményes, aki nem csak az első és az utolsó találatot jegyezte, de összesen négyszer is a kapuba talált. Ezzel a házi góllövőlistát vezető Berni, és testvére Barbi együtt 32 gólt szereztek a szezonban, amelyben rajtuk kívül a csapatkapitány, Barkóczi Detti jutott még 15 gólig.

Az eredmény ellenére szenvedett is felnőtt női zöld csapatunk, hiszen a pálya talaja és a nagy hőség is kikezdte a lányokat, igaz ugyanakkor, hogy ezek a körülmények az ellenfelet is érintették: több játékosnak is extra pihenőre volt szüksége a szélsőséges körülmények között. Kun István lányai, azonban a nehéz meccskezdés után belelendültek, és ugyan a 41. percig csak egyszer, utána azonban hatszor is betaláltak. Volt ezek között olyan, amikor Bernhardt Berni annyira kereste a legjobb lövőpozíciót, hogy négy embert is el kellett fektetnie, mire megtalálta, hogy aztán eredményes lehessen.

A gólzsák tehát kiszakadt, és bár Kun István a látottak alapján a végén többet is remélhetett volna, mégis elégedetten értékelt a találkozót követően.

 – Szombat délelőtt hatalmas hőségben játszottunk, ez meglátszott mindkét csapaton. Szerencsére végig kezdeményezően tudtunk játszani és a sok helyzet sok góllal is járt részünkről. A kötelezőnek tűnő győzelmek nehezek szoktak lenni, ezért kell megbecsülnünk nagyon ezt a győzelmet is.

Felnőtt női zöld csapatunk számára már csak egy találkozó van hátra az NBII-es bajnoki szezonból: május 21-én, szombaton 14:00-ás kezdettel hazai pályán fogadják Ramor Korinnáék a Külker SC csapatát. 

N Ő I   F U T B A L L N A P   A   K E L E N E N

Az említett szombati napon ráadásul szurkolóink mindhárom felnőtt női csapatunkat hazai pályán láthatják, hiszen a Gendur Gábor vezette fehér csapat, és a Roni Ribeiro vezette piros csapat is a Kelen sporttelepen meccsel, mindkettő 16:00-ás kezdettel. Gyűljünk hát össze minél többen, zöldüljön a lelátó és szurkoljunk közösen a lányoknak szombaton a Hunyadi Mátyás úton!

Hajrá Kelen!

Fotó: Kanizsay Zoltán & Zsolt – Női foci képek

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata