Az utánpótlásban köttetett barátságok egészen a felnőtt fociig vitték a klubunkhoz 2008-ban csatlakozó Voldbaek Martint, aki a listavezető elleni góllal és győzelemmel ünnepelte 300. pályára lépését – bravó Szánti!
A megszokottnál látványosan több szurkoló érkezett a Kelen pályára a BLSZ II. 7. fordulójára, ahol a hazai pályán játszó felnőtt II. a listavezető Hidegkúti SC-t fogadta, a mérkőzés apropója pedig nem feltétlen a keménynek ígérkező ütközet volt, sokkal inkább az, hogy az őskelenes Voldbaek Martin ezen a találkozón lépett pályára 300. (!) alkalommal klubunk színeiben. Az Egyesült Államokban felnőtt, a labdarúgást pedig közvetlenül a Magyarországra költözést követően nálunk kezdő Szánti nem véletlen volt képes ekkora brigádot kicsábítani a Kelen pályára, hiszen 2008 óta, amikor először belépett a Hunyadi Mátyás úti kapun a Kelen jelentette számára azt a közeget, ahol új barátokra lelhetett, és ezért nem csak hogy mindig, de tevékenyen volt hálás.
Az azóta eltelt 13 évben Szánti megfordult minden korosztályos csapatunkban, illetve első és második számú felnőtt együttesünkben is, így aztán nem csak a különlegesre sikerült jubileumi mérkőzésről mesélt nekünk, hanem arra is rálátást nyújtott, hogy ez idő alatt bizony megváltozott klubunk, ugyanakkor az ő nagy örömére önazonos maradt. Interjú Voldbaek Martinnal.
Elsősorban gratulálni szeretnénk ehhez a mérföldkőhöz, illetve az eredményt ismerve ahhoz is, hogy méltón sikerült ezt megünnepelni! Te hogyan emlékszel vissza a listavezető elleni gólodra, és a győzelemre?
– Háromszázból egy ilyen meccs van, hatalmas élmény volt számomra, ami örökké emlékezetes marad. A legnagyobb extázis persze a gólom volt, és az azt követő gólöröm, mert rengetegen kijöttek a meccsre régi csapattársak, barátok, a barátnőm, hozzájuk szaladni ünnepelni pedig fenomenális érzés volt. Összességében viszont nem csupán a körítésre, a hangulatra, az egymásért küzdő csapattársak végszóval megnyert derbijére, vagy konkrétan a végül nagyon fontossá váló gólomra gondolok jó szívvel, hanem arra is, hogy most érezhető és tapasztalható volt végre egy olyan váltás, amire nagyon szüksége volt a csapatnak. Jó régóta focizom már a Kelenben, sokat köszönhetek az egyesületnek, köztük leginkább az életre szóló barátságokat, és a klubnál megélt élményekhez képest az elmúlt egy-két évben átalakuló csapat kohéziója kissé megfeneklett a sok új fiatallal és eltávozó régi motorossal. Olykor mintha nem is lettünk volna elég motiváltak, de a 300. meccsem apropója és a tervezett közös ünneplés valahogy összekovácsolta annyira a csapatot, hogy úgy láttam magunkat egymásért hajtani, mint még soha, úgyhogy nem csak a játékunknak és az eredményességünknek, de nekünk, mint közösségének is nagyon jót tett ez a nap.
Ha jól értesültem nem is ért véget túl korán.
– Igen, és ez volt az első alkalom, hogy az újjászerveződő csapattal így együtt összejöttünk, és jól éreztük magunkat egymással. Szerintem ez lesz a kezdete olyan új kapcsolatoknak és barátságoknak, amik jó irányba terelik majd az összhangot és azzal együtt az eredményeinket is. Remek kis buli volt.
A jelenlegi bajnokságban mit jelenthet ez konkrétan számotokra – vagy esetleg nem is az eredményesség az elsődleges cél, hanem hogy tényleg újra olyan legyen ez a brigád, amelynek a közösségben van az ereje?
– Ami régen a mi igazi erényünk volt, az a barátság alapú csapat, a pályán túlmutató összetartás, amivel mindig is izgalmassá tudtuk tenni a meccseinket attól függetlenül, hogy milyen erős ellenféllel játszottunk. Azt láttam, hogy most azért neki kellett szentelni egy-másfél évet, hogy megszokjuk egymást, hogy az új csapattársak megtalálják a közös hangot a régiekkel, és hogy mindenki elfogadja a szerepét, de mintha a hétvégi meccs nem csak az irányt mutatta volna meg nekünk, de pályára is tett ahhoz, hogy ez újra kialakuljon. Az első perctől kezdve úgy küzdöttek egymásért a srácok, hogy kalapot kell emelnem előttük.
Az U13-as korosztálytól egészen a felnőtt fociig Kelen csapatokban játszottad ezt a csodálatos játékot – találkoztál ezen az úton olyan titokkal, vagy eszközzel, amitől a klikkek és az egyének együtt és egységben tudnak cselekedni, amitől a gyerekként köttetett barátságok nem csak, hogy kitartanak a felnőtt korig, de akár a felnőtt fociba együtt vihetik be a gyerekeket?
– Nem mondanám óriási szakértőnek magam, amit viszont mindig is fontosnak láttam és tartottam, az az őszinteség – hogy ha van, ami nyomja a lelkünket a másikkal, vagy a csapattal kapcsolatban, akkor azzal hozakodjunk elő. Ezt egyszerűen nem lehet megspórolni és ide tartozik az is, hogy ehhez szerintem nem elég csak a pályán együtt töltött idő. Nekem például a Kelenhez fűződő legjobb élményeim sokszor nem is a pályáról származnak, hanem azon kívülről. Amikor megismered a csapattársaidat a pályától külön is, akkor olyan összeköttetés jön létre, amitől jó eséllyel a pályán belül is többet engedtek meg egymásnak, motivációt ad, hogy kitartóan küzdjünk egymásért, és hogy ne lehúzzuk, hanem felemeljük a másikat. Én azt mondom, hogy egy labdarúgónak át kell éreznie, hogy ez egy csapatsport, ahol mindig is nagyon sokféle személyiség fog ütközni, és ha neki személy szerint nem alakulnak jól a dolgok, akkor a csapatot kell előtérbe helyezni, mert nem csak, hogy az viszi előre őt és mindenkit, de a közösség tagjaként bőven akad öröm az együtt elért sikerekben is.
Azt érezni a szavaidból, hogy a te játékoskarrieredet jó pár jó emlék szegélyezi.
– Nekem nagyon sokat adott a foci. Az Egyesült Államokban nőttem fel, 2007-ben érkeztem Magyarországra, és kihívás volt, amikor úgy kellett új barátokat szereznem, hogy a magyar nyelv szépségeivel még aktívan ismerkedtem. Ebben a helyzetben hatalmas segítség volt a foci, mint közeg, és benne kiváltképp a Kelen. A mai napig vannak barátaim a legelső évből is, a szintén 300. pályára lépéséhez közelítő Orosz Ádámmal még ma is együtt focizunk a Kelenben, de tényleg szinte majdnem mindenkivel tartom valamilyen formában a kapcsolatot, közülük jó sokan ki is jöttek a jubileumi meccsre. Úgyhogy persze, hogy jó emlékek szegélyezik a pályafutásomat eddig, hiszen a focival és a Kelennel minden adott volt hozzá.
Miben volt más akkor a Kelen, mint most?
– Konkrét részleteket nehéz lenne most hirtelen előhívni, az viszont mindenképpen látszik, hogy a közösségi felől egy profibb irányba indult el a klub. Az is fontos viszont, hogy nagyon tetszik az irány, mert a fejlődés egyrészt alapvetően jó, másfelől megmaradtak azok az erényeink, amiket megszerettem az egyesületben. Én belülről ma is azt érzem, hogy aki itt játszik, az tényleg jó szívvel futballozik. Emlékszem anno még Andreas volt a másodedzőnk, mostanra pedig ő a elnök, ez nyilván látványos változás, de az, hogy családi közösségben tölthetem a szabaidőmet, ahol a világ egyik legjobb játékát játsszuk és közben életre szóló élményeket szerzünk, barátságokat kötünk és felemeljük egymást, az ma is adott.
Voldbaek Martin példája jól mutatja, hogy a Kelen SC az állandó fejlődés mellett is önazonos tudott maradni, ebben ugyanakkor fontos szerepe van az olyan közösségépítő játékosoknak is, mint a 300. pályára lépését góllal és győzelemmel ünneplő Szánti.
Ha te is szeretnéd jó élményként megélni a focit, és egy remek közösségben fejlődve tenni mindezt, akkor jelentkezz klubunkba az IDE kattintva és legörgetve elérhető űrlap segítségével!
Gratulálunk Martin!
