fbpx
 

Ezt a három pontot valahol vissza kell szerezni

2022.02.14.

2022 első tétmérkőzésén végig fölényben játszott a felnőtt Kelen, ugyanakkor nem tudta értékesíteni helyzeteit, amelyek megbosszulták önmagukat.

 

Az NBIII. Nyugati csoportjának 21. fordulójában felnőtt férfi csapatunk a sereghajtó Andráshida vendége volt és ugyan a játék képe az őszi mérkőzéshez hasonlóan alakult, a végeredmény ezúttal a zalaiaknak kedvezett. Dobos Sándor csapata ugyanis az 1:0-ra megnyert mérkőzéssel jelezte, hogy a Kelennek újoncként minden meccsen a legjobbját kell nyújtania, ha győzni akar.

Ez is volt egyébként a terv, legalábbis Harmati Tamásék a heti munka alapján cseppet sem vették félvállról a mérkőzést és úgy tűnt, a pályán is visszaköszön az, amit eltervezett a csapat. A helyzetek ugyanakkor nem mentek be és frusztráltan ugyan, de magabiztosan mehettek a szünetre Pintér Bencéék. Visszatérve aztán a pályára rögtön érkezett a hidegzuhany: Németh Richárd mindössze másfél perc játékot követően betalált a hazaiak részéről, akik így meglepetésre vezetést szereztek, és meg is tettek mindent azért, hogy ezt megtartsák.

Harmati Tamásék persze nem törtek meg, és továbbra is gólra törően futballoztak, nem segített ugyanakkor erőfeszítéseiken, hogy a 70. percben Szamosi Tamásnak el kellett hagynia a pályát piros lap miatt. A mutatott játék alapján ugyanakkor a piros lap sem vette ki a dominanciát a Kelen kezéből, mégis rendre hiányzott egy kevés ahhoz, hogy kapuba találjanak Timári Normanék, így maradt az egygólos hazai győzelem.

Vezetőedzőnk, Harmati Tamás szerint saját magunkkal babráltunk ki a mérkőzésen és a legjobb, amit tehetünk, hogy a leggyorsabban túllépünk az élményen.

– Egész héten tisztességesen készültünk az Andráshida csapata ellen, tudtuk, hogy otthon képesek a legjobb csapatokkal is szoros meccset játszani és értékes pontokat szerezni. A megbeszéltek szerint is kezdtük a mérkőzést, nagy mezőnyfölényben voltunk és végig csak az volt a kérdés, hogy mikor szerzünk gólt. A szünet után szinte a semmiből talált egy gólt a hazai csapat és onnantól még nehezebbé vált elérni azt, amiért jöttünk. Ezt csak fokozta a kiállítás, és bár emberhátrányban is egykapuztunk, de a mai nap nem tudtunk betalálni az ellenfél kapujába. Önmagunkat vertük meg, ami ilyen fölényben még jobban fáj. Összességében pedig ez a 90 perc is jól mutatja, hogy a bajnokság elején kitűzött célok nem voltak álszerények, és számunkra nincs olyan, hogy kötelező győzelem, mert még nem vagyunk azon a szinten! Innentől ezt a mérkőzést lezártuk és már arra kell törekednünk, hogy a következő héten javítani tudjunk hazai környezetben.

Klubunk Hunyadi Mátyás úti sporttelepén ráadásul igazi ki-ki meccset láthatnak a Kelen szurkolók, hiszen a Harmati-csapathoz hasonlóan 27 pontos Kaposvári Rákóczi lesz együttesünk ellenfele február 20-án, vasárnap 14:00-tól. Legyünk együtt minél többen, és buzdítsuk győzelembe a fiúkat a Kaposvár ellen!

Hajrá Kelen!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata