fbpx
 

FelnőttEgy percre a győzelemtől

2022-09-14

A tavalyi bronzérmes, jelenleg listavezető Veszprém otthonába látogatott felnőtt férfi I. csapatunk, amely egészen a 92. percig győzelemre állt, végül egy ponttal kellett beérnie az NBIII-as bajnokság 8. fordulójában.

A Kerület és a Zsámbék ellen egyszer-egyszer, a Veszprém ellen kétszer is ünnepelhették a társak Oláh Lászlót

Bátor és erős arcát mutatta a Bordán Csaba vezette NBIII-as felnőtt Kelen vasárnap, a listavezető VLS Veszprém vendégeként, hiszen a korábban 85%-os győzelmi mutatóval rendelkező hazaiak ellen nem csak vezetést szerzett, de kétgólos előnyre is szert tett, amelyet végül az utolsó pillanatban engedett csak ki a kezéből. 

A kései egyenlítés fényében akár keserűen is hathat a végeredmény, a legutóbbi szezonban ugyanakkor mindkétszer nyerni tudtak a veszprémiek, akik bár ezúttal is kezdeményezőbbek voltak, nagy nehézségek árán voltak csak képesek pontot szerezni Bordán Csaba együttese ellen. Olyannyira, hogy a gól nélküli első félidőt követően az 58. percben Pintér Bence szerzett remekül labdát a saját térfelén, majd kiváló indítása után csak bravúros mozdulattal tudott tisztázni a veszprémi kapu előtt a hazaiak utolsó mezőnyjátékosa. A szögletre mentett labda aztán a kapu előterébe került, onnan nem sikerült felszabadítania a védőknek, végül Timári Norman csapott le a labdára, lerázta emberét, majd okosan Oláh László elé tálalt, aki hat méterről, a blokkolni igyekvő védő lábai között a kapuba gurított, ezzel vezetést szerzett a Kelen! Nem sokkal, mindössze nyolc perccel később, egy remek labdajáratást követően a jobb szélen Németh Kristóf verte meg egy az egyben emberét, centerezésekor a labda még felpattant egy lábon, azt azonban a levegőben megszelídítette, majd a kapuba rúgta Oláh, aki így egyszerre duplázta meg a meccsen és a szezonban rúgott találatai számát, hiszen összesen már négy gólnál jár hat mérkőzésen a nyáron érkezett játékos.

A 76. percben aztán a vendégek védője remekül ívelte át a teljes csapatunkon a labdát a tizenhatosra betörő Bakos Zsombornak, akit sikertelenül állított lesre a Kelen-védelem, ő pedig előbb jól zárta ki védőjét, majd higgadtan értékesítette ziccerét. Úgy tűnt azonban, hogy a szépítés ellenére állja a sarat együttesünk, hiszen már 92 perc is eltelt a találkozóból, amikor egy szögletet követően a hosszú oldalon mindenkinél magasabbra emelkedett Dobsa Gergő, és védhetetlenül fejelte vissza a labdát a kapunkba. A 2-2-es végeredménnyel mindkét csapat megtartotta helyét a tabellán, a hazaiak továbbra is vezetnek, míg Kádár Mátéék a felsőház tagjai maradtak a 9. helyen.

A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Bordán Csaba értékelt honlapunknak.

– A listavezető Veszprém otthonában jó eredménynek számít a döntetlen. Nyilván, ha azt nézzük, hogy már 2-0 arányban is tudtunk vezetni, és a 92. percben még 2-1 –re álltunk, akkor akár csalódottak is lehetnénk, viszont fontos, hogy minden teljesítményt és eredményt reálisan értékeljünk. A Veszprém a mérkőzés nagy részében többet birtokolta a labdát, kezdeményezőbb volt és több helyzetet is alakított ki nálunk. Mi viszont fegyelmezetten és jól védekeztünk, veszélyesek voltak az ellentámadásaink, amikből most hatékonyak tudtunk lenni. Különösen értékesnek tartom a két rúgott gólunkat, hiszen ellenfelünk az első hat forduló alatt, csupán egy gólt kapott! Véleményem szerint összességében a döntetlen reális, és jó eredmény egy kiváló csapat otthonában!

Szerintünk is az, gratulálunk fiúk!

Csapatunk legközelebb szeptember 25-én, vasárnap lép pályára a bajnokságban 16:00-ás meccskezdéssel, ellenfelünk pedig a Téskánd együttese lesz. 

Hajrá Kelen!

Fotók: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

LEGFRISSEBB HÍREINK

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata