fbpx
 

Bravúros győzelem Zalaegerszegen

2021.10.12.

Taktikailag szinte tökéletes mérkőzést játszott hétvégén a Harmati Tamás vezette felnőtt Kelen, amely a zömében NBI-es játékosokkal kiálló ZTE II. otthonában kapott gól nélküli meccsen nyert 2-0-ra.

A két gólszerző és a Kelen kontrák egyik motorja egy korábbi képen, balról-jobbra: Borbély Bence, Soós Dávid és Babinszky Bence

Vasárnap az NBIII. Nyugati csoportjában azonos pontszámmal álló ZTE II. otthonába látogatott felnőtt férfi I. csapatunk, amely így nem csak hogy rangadóra készült, de a válogatott szünet miatt pihenő élvonalbeli ellenfelekre is számíthatott Zalaegerszegen. A vártnál végül több játékos is kisegítette a hazaiakat Waltner Róbert első osztályú együtteséből, így csapatunknak nem volt más lehetősége, mint tökéletes együttműködésben dolgozva taktikailag felülkerekedni, az egyénileg előrébb járó játékosokból álló, de egymás játékát kevésbé ismerő hazaiakon.

Ekként is alakult a mérkőzés, hiszen a nyolc (!) NBI-es kerettaggal megerősített ZTE vette magához a kezdeményezést a kezdő sípszó után, és látható mezőnyfölényt is kialakított, igaz ez meddőnek bizonyult a részükről, hiszen a Kelen kapu előtt remekül zárt a védelem, amely nem csak góltól óvta meg a kapunkat, de ziccerig sem engedte jutni a hazaiakat.

A játékát alapvetően a labdával játszó Harmati-csapat pedig nem csak hogy ezúttal remekül zárt a magasabban rangsorolt ellenfelekkel szemben, de türelmesen várt a kontra lehetőségre és ezt hatékonyan is végezte: Babinszky Bence felfutásai és Borbély Bence sebessége is többször érvényesülni tudott a félidőben, olyannyira, hogy a 40. percben épp utóbbi szerezte meg a vezetést csapatunknak, amit a 45. percben Soós Dávid duplázott meg!

Egészen álomszerűen zárult tehát az első játékrész, amit követően több kérdés is foglalkoztatta a Kelen-szurkolókat a szünetben: tudja-e csapatunk tartani ezt a taktikai fegyelmet, megtörik-e a gyaníthatóan még nagyobb nyomás alatt, és lesz-e ereje ismét lekontrázni ellenfelét, ha esetleg felőrölnék a védelmünket és gólokat szereznének?

Egészen motiváló volt, hogy a második félidőben mindhárom kérdésre pozitív választ adott együttesünk igaz, a 47. percben emberelőnybe is került, hiszen az ellenfél 18-asa, Majnovics Martin sorozatos faultjai végén megkapta második sárgalapját is, és el kellett hagynia a játékteret.

Ennek ellenére egyre nagyobb nyomást helyeztek ránk a hazaiak, ugyanakkor az emberfór miatt minden kontránk veszélyes volt a második félidőben sőt, egy kicsivel több koncentrációval jobb döntéseket hozva, akár újabb gólt is szerezhettünk volna. De mint utóbb kiderül, erre szerencsére nem volt szükség, hiszen ugyan a végén már helyzetei is adódtak a hazaiaknak, vagy a Zima Ádámot helyettesítő Besze Hunor állt a ZTE-gól útjába, vagy védelmünk mentett szorított helyzetben. Így aztán a mérkőzés végére is megmaradt a kétgólos előnyünk, és hatalmas bravúrt követően győzelemmel távoztunk a ZTE Arénából.

A mérkőzést követően Harmati Tamás érthetően büszke volt a játékosaira.

– Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert több olyan célt is sikerült elérni a kilencven perc során, amik következtében eredményesen tudtuk zárni a mérkőzésünket egy csapatszinten erős, egyénileg pedig kifejezetten ütőképes Zalaegerszeg ellen. A játékosaim hozzáállásának, a csapat egységességének köszönhetően, taktikailag szinte tökéletes meccset játszottunk. A továbbiakban is ilyen teljesítményre lesz szükségünk, mert nagyon kiegyensúlyozott a bajnokságunk.

A 11. forduló után 7. helyen álló Kelen SC legközelebb hazai pályán játszik a bajnokságban, Harmati Tamásék vasárnap a Gárdony-Agárd együttesét fogadják a Hunyadi Mátyás úti sporttelepen, ahol 13:00-kor kezdődik majd a találkozó.

Gratulálunk, szép volt fiúk!

Hajrá Kelen!

Fotó: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata