fbpx
 

AVDA: Szeretnénk még feljebb lépni!

2021.08.10.

Szezonnyitó Kelen-módra, avagy klubunk elnöke, Andreas van den Aker mesél – többek között – a nyári változásokról, a büszkeségről és a célokról.

Beindult az idény, a Kelen-pálya újra megtelt élettel. Felnőtt férfi csapatunk már bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésen is pályára lépett (és nyert!), többi együttesünk még a felkészülés közepén jár. A jó kezdést remélhetőleg még jobb folytatás követi, az ugyanakkor biztos, hogy szerfelett izgalmas év elé nézünk. Szezonnyitó Kelen-módra, avagy klubunk elnöke, Andreas van den Aker mesél – többek között – a nyári változásokról, a büszkeségről és a célokról.

A NAGY UTAZÁSOKRÓL:

„Még tavasszal történt, ugye, hogy kiérdemeltük a Tehetségközpont minősítést. Noha már hónapok teltek el azóta, még mindig hatalmas örömöt érzek emiatt. Amikor elkészült a különböző utánpótlás-bajnokságok sorsolása, és láttam, hogy a Kelen milyen csapatokkal találkozik, a büszkeség csak fokozódott. Ferencváros, Vasas, Puskás Akadémia, Újpest, ZTE… Nagy klubok és nagy utazások várnak Zöld csapatainkra, hol Szeged, hol Miskolc, hol Debrecen, hol Kaposvár, hol Pécs, hol Paks felé veszik majd az irányt – közösen, busszal. Több csapatunk is országos bajnokságban vesz részt, a kisebbek pedig az igen színvonalas Kölyökligában és Dunamenti Ligában mérettetnek meg, míg a Fehér és Piros csapataink a Budapest-bajnokságban bizonyíthatnak. Kíváncsian várom, hogyan fejlődnek, mennyit tanulnak a srácok az előttünk álló időszakban, de egyáltalán nem féltem őket! Nincs más dolguk, mint minden edzésen és minden meccsen kiadni a legtöbbet magukból. Boldogan tehetem hozzá, hogy a Kelen SC igencsak népszerűvé vált, ezen a nyáron az eddiginél is több gyerekek jelentkezett be hozzánk – mi pedig örömmel fogadunk mindenkit.”

A KAMERARENDSZERRŐL:

„A Tehetségközpont az U7 és az U14 között korosztályokat érinti, de az U15-ös és az U16-os korosztály is kiemelt figyelmet kap a Magyar Labdarúgó-szövetségtől. A szövetség előírásának megfelelve kamerákat kell felszerelnünk a pályák körül, hogy rögzíthessük az edzéseket és a mérkőzéseket, melyek felvételeit be is kell küldenünk az MLSZ-nek. Ennek, továbbá a folyamatos kontrollnak köszönhetően nemcsak a Zöld, hanem a Fehér és a Piros csapataink is tudnak fejlődni, hiszen a kamerákat egyfelől bármelyik együttes használhatja, másfelől a szövetség elemzőrendszerének hála, mindent vissza lehet nézni és mindent lehet elemezni. Másként fogalmazva: ez a rendszer az egész klubot fejleszti.”

A FOCI OKOZTA ÉLMÉNYRŐL:

„Nagy utat tettünk meg az elmúlt években. Ha visszagondolok arra, hogy honnan indultunk, és hova jutottunk, csodás érzés kerít hatalmába. Ugyanakkor egy másodpercig nem elégszünk meg azzal, amit eddig elértünk, szeretnénk még egyet, majd még egyet feljebb lépni. Látjuk, miben fejlődtünk, de azt is, miben kell még fejlődnünk. Törekszünk például arra, hogy még szorosabbra fűzzük a viszonyt a környékbeli óvodákkal és iskolákkal, szeretnénk az eddiginél is nagyobb részt vállalni az életükben azzal, hogy edzéseket tartunk a kicsiknek – az általuk látogatott intézményben. Természetesen örömmel látjuk őket a Kelen-pályán is! Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Fehér és Piros csapatok tagjai is megkapják a megfelelő képzést és a kellő mennyiségű játéklehetőséget. S ne feledjük, a Piros csapatból is vezethet út a Fehérbe, onnan pedig a Zöldbe. Attól még, hogy Tehetségközpont lettünk, a filozófiánk nem változik. Eddig is befogadó egyesület volt a Kelen, és a jövőben is az lesz, minden gyereket a legnagyobb örömmel fogadunk. S mindent megteszünk azért, hogy aki nálunk futballozik – bármilyen csapatban, bármilyen szinten –, jól érezze magát. Azt szeretnénk, hogy a foci mindenkinek élményt jelentsen a Kelenben.”

A REMEK PERSPEKTÍVÁRÓL:

„Hogy még egy jó hírrel szolgáljak: közel állunk ahhoz, hogy együttműködési megállapodást kössünk a Puskás Akadémiával. Ha aláírjuk a papírokat, szívesen beszélek hosszabban is ennek előnyeiről, most csak egy mondatot engedjenek meg: óriási lépés ez egyesületünk életében. A Puskás Akadémia remek perspektívát kínál a tehetségeinknek. Ezen a nyáron többen is magasabb szintre léptek, hiszen igazolt tőlünk a Honvéd, a Vasas és a Puskás Akadémia is, utóbbi klubba három-három lány és fiú szerződött. Ez dicséri az ő tehetségüket, amiként a nálunk folyó szakmai munkát is. Utóbbi kapcsán örömmel tehetem hozzá, Tajti Józseffel sikerült megállapodnunk arról, hogy hosszabb távon marad a Kelennél. A honi futballban nagyon jól cseng a neve, tudni érdemes róla, hogy korábban a Ferencvárosnál, a Puskás Akadémiánál és a Diósgyőrnél is dolgozott, tavaly fejlesztési koordinátorként érkezett hozzánk. Akkor még csak arról volt szó, hogy néhány hónapot tölt nálunk, de most boldogan jelenthetem be, hogy a Tehetségközpont szakmai vezetőjeként segít bennünket.”

A BIZONYÍTÁSI VÁGYRÓL:

„Nagy bánatunk, hogy női utánpótlás vonalon nem kerültünk be az Elitközpontok közé, ugyanakkor nem leszegett fejjel, hanem emelt fővel megyünk tovább: az előttünk álló idényben meg akarjuk mutatni, hogy méltók vagyunk az Elitközpont minősítésre. Kiváló edzőink vannak a lányoknál is, roppant büszke vagyok arra, hogy Könczey Zsoltot az elmúlt hetekben kétszer is felkérték, hogy segítse a női felnőtt válogatottat irányító Margret Kratz munkáját, míg Bernhardt Bernadett a mások mellett a Ferencváros és az MTK játékosait is felvonultató Közép-Magyarország U14-es válogatottjának vezetőedzője lett. Felnőtt szinten sincs más hátra, mint előre, Piros csapatunk a Pest megyei, Fehér csapatunk a Budapest-bajnokságban indul, a Zöld csapatunk pedig az NB II Nyugati csoportjában. A tavalyi kiesést követően többen is elbúcsúztak tőlünk, van, aki külföldre ment, más az NB I-ból kapott ajánlatot, de nem aggódunk, mert Zsolt keze alatt egy új csapat formálódik sok tehetséggel és néhány rutinos játékossal. Az első két hely jelent feljutást, szeretnénk is visszatérni az élvonalba – ígérni csak az ígérhetjük, hogy ennek érdekében is minden tőlünk telhetőt megteszünk.”

A KIVÁLÓ KEZDÉSRŐL:

„Ami felnőtt férfi csapatunkat illeti, nemrég nagyszerű hírt kaptunk: szakmai igazgatónkat, Harmati Tamást felvették a Pro licences képzésre. Ha nem tévedek, a Kelenből ez idáig senki nem nyert felvételt a legmagasabb szintű edzői tanfolyamra, erre nem csupán ő lehet büszke, hanem az egész klub is! Tamás az ötödik idényét kezdi meg nálunk, olyan ember, egyben szakember, akivel azonos elveket vallunk a futballról, és akivel nagyon szeretek együtt dolgozni. Arról nem szólva, hogy az eredmények sem maradnak el, sőt! Az általa vezetett felnőtt csapatunk kiváló tavalyi teljesítményének köszönhetően visszajutott az NB III-ba, az elsődleges cél most a bennmaradás. Erős mezőnybe, a Nyugati csoportba kerültünk, de úgy gondolom, nyáron kellőképpen megerősítettük a keretet. Sajnos három, a korábbi sikereinkben jelentős szerepet vállaló játékos elköszönt tőlünk, Koós Bálint és Balogh Bence más csapatban folytatja, a csapatkapitányunk, Rőthy Martin pedig úgy döntött, felhagy a játékkal. Annak viszont nagyon örülök, hogy Martin edzőként nálunk marad. Ezúton is köszönöm mindhármuknak, amit a csapatért tettek, az ajtónk mindig nyitva áll előttük. Az érkezőket hamarosan egy másik cikkben szeretnénk bemutatni, de hogy nem igazoltunk rosszul, azt talán az első fordulóban, Balatonfüreden elért 3–2-es győzelmünk is mutatja. Azóta a Magyar Kupában is vettük az első akadályt, a Szabadkikötő otthonában nyertünk 5–0-ra, így várhatjuk a második forduló sorsolását. Egy ilyen jó kezdés után mi mást is kívánhatnék mindnyájunknak, mint egy szép évet!”

Hajrá Kelen!

Fotók: Kanizsay Zoltán, Bak Ferenc

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata