fbpx
 

Újra győztünk az NBIII-ban!

2021.09.27.

A remek szezonkezdet után vasárnap a Bicske vendégeként tudott újra nyerni Harmati Tamás együttese, amely Timári Norman két góljának is köszönhetően hátrányból állt fel, és fordított 2-1-re.

A kapitányi karszalagot egyre többször magára öltő Timári Norman az Érd elleni mérkőzés óta két meccsen három gólt is szerzett

Noha többször is közel járt hozzá a bajnokságban az NBIII-as felnőtt Kelen, több, mint egyhavi győzelemböjt után tudott ismét három pontot begyűjteni egy mérkőzésen, a bicskei 1-2 során ráadásul hátrányból álltak fel Timári Normanék.

Az első félidőben ugyanis viszonylag hamar, már a 15. percben megszerezte a vezetést a hazai Bicskei TC, és ez az 1-0-s állás egészen a szünetig kitartott, habár a csapatkapitány-helyettes támadó szerint az első perctől győzelemre játszottak.

– Mi alapvetően azzal a tervvel utaztunk Bicskére, és úgy léptünk pályára, hogy itt nyerni kell.kezdte értékelését Timári Norman.Sajnos aztán az első félidő nem úgy alakult, ahogy azt elterveztük, de Tomi bá sikeresen feltüzelt minket a szünetben, és a visszatéréskor már mindannyiunk tekintetén látszott, hogy itt bármi legyen is, kő kövön nem marad. Ennek szellemében sorra jöttek is a lehetőségek, és nagy öröm, hogy ezekből most nekem sikerült betalálnom. Ez a második félidő jó alap volt, így kell játszanunk a következő fordulóban is.

A 21 esztendős játékos az 52. percben a friss szerzemény, Lustyik Levente labdájával lépett ki és kisodródott helyzetből lőtte ki a hosszút, amibe már csak beleérni tudott a hazaiak kapusa, míg a 66. minutumban a szintén nyáron érkező Babinszky Bence oldalról betett labdáját rúgta a hosszúba egy átvételt követően. A mérkőzésen ez alkalommal végig pályán volt a kapitány Wild Tamás, azonban az előző fordulókban fiatal kora ellenére többször is Timári örökölte meg a karszalagot, ha a kijelölt csékát lecserélte Harmati Tamás.

– Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra és óriási felelősségnek tartom, úgyhogy amikor tudom, hogy rám kerül a karszalag, akkor első körben mindig igyekszem felnőni a feladathoz. Aztán amikor már tényleg rajtam van a kapitányi jelzés, akkor már a gyakorlatban akarom bizonyítani, hogy rátermett vagyok és meg is teszek érte mindent, hogy ez a stáb és a szurkolók számára is egyértelmű legyen még akkor is, ha aznap nem megy a játék. Remélem sokszor lesz még alkalmam a csapat élére állni, mert kivételes érzés.

A meccsen kettő, a szezonban már öt gólt szerző támadó mellett természetesen a csapat vezetőedzője, Harmati Tamás is értékelte a győzelmet.

– Nagyon örülünk, hogy végre sikerült újra győznünk, nem volt könnyű, ráadásul úgy, hogy hátrányból kellett fordítanunk. Az első félidő nem úgy alakult, ahogy terveztünk, nem volt bennünk megfelelő dinamika, nem volt jó ritmusa a játékunknak. A második félidőre ezen sikerült változtatnunk, és ez az eredményességünkön is látszódott. A győzelmünk szerintem teljesen megérdemelt volt, bár az utóbbi időben játszottunk sokkal jobban is, de ez van. A második félidei hozzáállásunk és szenvedélyünk az már az volt, amit mindig látni szeretnék a pályán. Gratulálok minden játékosomnak a győzelemhez!

Felnőtt férfi I. csapatunk legközelebb október 3-án, vasárnap a Puskás Akadémia II. csapatát fogadja a Hunyadi Mátyás úti Kelen sporttelepen, ahol 15:00-kor kezdődik majd a találkozó.

Hajrá Kelen!

Fotó: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata