December elején súlyos térdsérülést szenvedett felnőtt csapatunk irányítója, Kasza Dániel, aki a két ünnep között és a fél éves rehabilitáció előtt értékelte klubunk honlapjának az eddigi félszezont, és a 2020-as évet – INTERJÚ.
Kacskaringós úton került vissza a BLSZ I. osztályába a felnőtt Kelen és Kasza Dániel is, aki a társakkal együtt hamar továbblépett a nehézségeken, és remekül teljesített az őszi félszezonban. A karmester számos gólpassza mellett 16 meccsen 9 góllal segítette a Harmati-csapatot, amely egy meccs híján csupa győzelmet aratott, és magabiztosan vezeti a bajnokságot.
Féltávnál tehát az élen állva pihenhetett meg az együttes, amely a tavaszi folytatásnál sajnos nem számíthat első számú irányítójára. A térdsérülést szenvedett Kasza Dániel ugyanakkor jó kedvűen és bizakodva tekint előre, noha abban is biztos, hogy a 2020-asnál jobb évet szeretne jövőre.
– Gondoltátok-e már a bajnokság elején, hogy ennyire dominálni fogtok?
– Nem is az, hogy így gondoltuk volna, sokkal inkább fogalmaznék úgy, hogy abszolút úgy indultunk neki a bajnokságnak, hogy az első helyre törünk, nincs apelláta. Nem véletlenül tartotta együtt a csapatot a nyáron a klub sőt, erősítette is meg. A szezonkezdés előtt végigvettük a kiesőket és feljutókat, kielemeztük az ellenfeleket és megterveztük a játékunkat, úgyhogy nagy öröm, de nem meglepetés, hogy féltávnál a lehető legjobb pozícióban várjuk a folytatást.
– Melyik volt az a fordulópont, akár egy adott meccs, amikor tudatosult csapatszinten, hogy ti vagytok a bajnokság első számú esélyesei?
– Valamiért 8/8-nál, a Budafok elleni győzelmet követően, és a későbbre halasztott 9. forduló szünetében tudatosult bennünk, hogy ez már elég szép eredménysor ahhoz, hogy minden további meccsünkön magabiztosan léphessünk pályára. Szükség is volt a jó kezdésre, mert a Pénzügyőr kivételével a komoly kihívók elleni meccsek az ősz második felére maradtak, ahol így mindig az ellenfelünknek kellett jobban odatennie magát – ha pedig bátor, nyíltsisakos játékkal tették mindezt, akkor nekünk nyíltak meg a területek arra, hogy gólra törően focizhassunk. Azzal pedig, hogy közösen megszereztük a csapaszintű önbizalmat, megvolt a bátorság és felszabadultság bennünk arra, hogy éljünk is a lehetőséggel.
– Ennek ellenére több nyilatkozatból is előtűnt az ősz során, hogy a lenyűgöző sorozat egyes lépcsőfokai nem mentek zökkenőmentesen, pedig a keret kétségtelenül erős, és a szakmai stáb is a magasabb osztályokban megtapasztalható szinten segíti a csapatot. Te minek tudod be ezeket: egyszerűen a napi forma az oka, vagy látsz esetleg olyan tényezőt, amiben még fejlődnötök kell ahhoz, hogy a jó formát állandósítani tudjátok?
– Természetesen házon belül, Harmati Tamás vezetésével állandóan kiértékeljük a teljesítményünket, és rendre elhangoznak azok a dolgok, amikben fejlődnünk kell. Ami ezek közül talán kívülről is feltűnő lehetett, az az, hogy a vezetés megszerzését követően néha túlzó megnyugvás telepszik ránk, és nem döntögetünk gólrekordokat, pedig a helyzeteink alapján meglenne erre is az esélyünk. Ugyanakkor épp a helyzeteink mutatják, hogy a problémát már felismertük, és a vezetés tudatában is igyekszünk gólt szerezni – elvárás is ez felénk – valahogy mégsem jönnek be az utolsó mozzanatok. A SZAC elleni meccs tökéletes példa erre, ahol Soós Dávid első félidei mesterhármasa után egészen hihetetlen módon vesztettük el a találkozót. Igaz, attól is csak erősebbek lettünk, és az is biztos, hogy ennyire nem esünk szét többet soha.
– Ilyen komoly sérülésnél, mint a tiéd, egyértelmű, hogy a Kelen egészségügyi stábjához kerül az adott sportoló, de mennyire volt érezhető a Horváth Eszter koordinálta EÜ stáb jelenléte a félszezon alatt?
– Ami rögtön eszembe jut, az a biztonság, mert bárkinek bármi baja volt, az egészségügyi stáb rögtön kezelésbe vette. És itt nem csak a sérülések kezelésére gondolok, hanem azok megelőzésére is. Mindezt a felnőtt csapattól kezdve a legkisebb UP játékosig minden Kelenes igénybe veheti, korosztályos másodedzőként én is több gyereket irányítottam már Horváth Esztiékhez. Nem sok helyen van ilyen.
– A térded rehabilitációja már a jövő év eseménye lesz, ezzel kapcsolatban mit várhatnak a Kelen szurkolók, mikor térsz vissza?
– A felépülés ebből a sérülésből sajnos elég hosszú lefolyású, jellemzően hat hónap, cserébe remélem, hogy legközelebb már az NBIII-ban léphetek majd újra pályára. Ismerve a csapatot nehéz is lenne nem gondolni erre, hiszen azért az ősz is megmutatta, hogy méltó versenytársai lennénk az országos harmadosztály csapatainak. Remélem a 2021-es év ennyiben kegyes lesz hozzánk.
– Kiket látsz a keretből alkalmasnak arra, hogy átvegyék a szereped a pályán?
– Erdei Andris és Soós Dávid azok, akik sokat fociztak már hasonló szerepkörben, és akiken azt látom, hogy jól irányítanák a csapat támadójátékát. Persze bármit is tesznek, azt a társakkal együtt tudják csak véghez vinni, úgyhogy nem is az a fontos kérdés, hogy az én szerepemet ki veszi át, hanem hogy közösen meglegyen a vágyott feljutás.
– Minden nyűgjével együtt, hogyan élted meg a 2020-as esztendőt?
– Be kell vallanom, ez nem volt egy jó év. Kezdődött azzal, hogy tavasszal félbehagyták a bajnokságot és meghúzták a vonalat fölöttünk, aztán nyáron a pandémia is közrejátszott abban, hogy nem sikerült külföldre szerződnöm, augusztusban pedig újra a BLSZI-ben találtam magamat, majd a Mikulás rejtett egy térdszalagszakadást a kis csizmámba. Ami viszont lélekemelő és tényleg elképesztően hálás vagyok érte, hogy se a pandémia alatti leállás, se a fél évre szóló sérülésem alatt nem volt olyan perc, amikor amiatt kellett volna feszültnek lennem, hogy biztonságban van-e a helyem a klubnál, vagy hogy teljes mellszélességgel támogat-e engem a vezetés. Ilyet elég kevés helyen lehet csak tapasztalni, úgyhogy nem elhanyagolható, hogy ez az év újra bebizonyította: ritka élmény Kelenesnek lenni.
Fotók: Kanizsay Zoltán
