fbpx
 

UtánpótlásHajrá magyarok!

2022-06-11

A németek elleni válogatott meccs előtt edzőink segítségével idézzük fel, hogy mekkora élmény volt a Puskás Arénában gyermekzaj közepette megélni a történelmi, Anglia elleni sikert.

Mint tudjuk, egy héttel ezelőtt kezdte meg a szereplését a magyar férfi labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligája A-divíziójában, ahol nem kisebb ellenfelekkel meccsel, mint az egytől-egyig világbajnok Anglia, Olaszország és Németország. A korábban kétszer is világbajnoki ezüstérmet szerző Magyarország friss feljutóként, és a közelmúlt futballtörténéseit alapul véve a csoport kakukktojásának tekinthető, ráadásul a zsinórban 22 meccse veretlen angolok elleni, múlt szombati nyitómeccset egy korábbi szurkolói kihágás miatt zárt kapuk mögött volt kénytelen megrendezni igaz, az UEFA szabályozás adta lehetőséggel élve 36 000 gyermek hangorkánja közepette…

Az eredetileg zárt kapus eseményre ugyanis a nemzetközi szövetség szabályainak értelmében 6 – 14 éves korú gyermekek szabadon beléphettek – természetesen felnőtt kíséretével. Klubunk, a Kelen SC kapott is az alkalmon, és edzőink kíséretében közel 50 Kelenes labdarúgópalánta szurkolta végig a helyszínen a Szoboszlai Dominik góljával 1-0-ra végződő magyar győzelmet. Közülük Meinhardt Bence és Frigyesi Zoltán meséltek arról, hogy milyen élmény volt fiúknak és lányoknak a nemzeti stadionban rég nem látott győzelmet ünnepelni.

– Valószínűleg egy életre szóló futball élményt szereztek a gyerekek és mi kísérők is – kezdte a kis korosztályú fiúk közül egy csapatnyi lurkót kísérő Meinhardt Bence. – A Kelen SC fiataljai az első perctől ráéreztek a meccs ritmusára és óriási hangulatot teremtettek. A gól után már a póló is lekerült a srácokról és a B közepet meghazudtoló szurkolással segítettek a válogatottnak megtartani ezt a történelmi eredményt. A rigmusok között megtalálható volt a “RIA RIA HUNGÁRIA”, illetve a HAJRÁ MAGYARORSZÁG” is. Ezekről a percekről az MLSZ jóvoltából 1-2 kép is készült, amik szó szerint bejárták a hazai és a nemzetközi médiát is. A végén lehetősége nyílt mindenkinek pacsizni Szoboszlai Dominikkal, ami szintén nagy élmény volt a gyerekeknek. Úgy gondolom, hogy az egész év legfantasztikusabb csapatépítő programja volt ez a mérkőzés és nagyszerű volt látni a játékosainkat önfeledten és sportszerűen szurkolni a nemzeti tizenegynek. 

A Meinhardt Bencével párban  kísérő Solymos Kriszta saját szerepét tekintve is élvezte az eseményt.

– Nem csak a gyerekeknek, nekünk felnőtteknek is életreszóló élmény volt. Edzői pályafutásom egyik legboldogabb pillanata volt, amikor láttam, hogy ezek a kis apróságok milyen szenvedéllyel szurkolnak tulajdonképpen annak a magyar labdarúgásnak, melynek ők a jövői. Örülök, hogy együtt élhettük át ezt velük. 

Hasonlóan jól érezték magukat a Kelen leány labdarúgói is, akiket Markó Melinda mellett Frigyesi Zoltán kísért el a Puskás Arénába.

– A lányok nagy örömmel és lelkes szurkolással buzdították a magyar csapatot! A gólt hatalmas visítással fogadták és onnantól kezdve folyamatos “Hajrá Magyarok!” kiáltással buzdították a mieinket. Nagy élmény, és remek csapatépítő program volt számunkra. Az egyik lányom apukája ellátott minden jóval minket – kukorica, italok, magyar sálak, hűtőmágnes – így az élményen kívül tárgyi emlékekkel is gazdagodtak a lányok! Hajrá Magyarország! Hajrá Csajok!
A megannyi magyar között a Kelenes gyerekeknek is életre szóló élményt biztosító Rossi-csapat legközelebb szintén hazai környezetben, a Puskás Arénában lép pályára június 11-én, szombaton 20:45-től, ezúttal a 2014-es világbajnok Németország ellen. Marco Rossiéknak ezúton is kívánunk sok sikert az egész Kelen-család nevében!

Hajrá magyarok, hajrá Kelen!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata