fbpx
 

Az egész csapat célra tart

2022.03.25.

Négy hét kényszerszünet után szombaton végre ismét pályára lép a Kun István vezette felnőtt női zöld csapat, amely az NBI-es tagságért küzd meccsről-meccsre.

Barkóczi Bernadett nem csak játékával, de góljaival is a csapat egyik húzóemberének számít

Szombaton 14:00-ás kezdéssel végre újra tétmeccsen szurkolhatunk felnőtt női zöld csapatunknak, amely a Csepel FC vendége lesz a felnőtt női NBII. Nyugati csoportjának 22. fordulójában. A jelenleg második helyen álló lányok vezetőedzője Kun István, és a csapat kapitánya, Barkóczi Bernadett nyilatkozott honlapunknak a hétvégi mérkőzés előtt.

– Négy hét szünetünk is volt az el-elmaradó meccsek miatt, de mivel rendre csak az utolsó pillanatban váltak biztossá a halasztások, ezért nem edzőtáborként használtuk fel ezt az időszakot, hanem a szokásos módon minden ellenfélre felkészültünk tisztességesenkezdte a vezetőedző, Kun István.Nem gondolom, hogy ez rossz módja lett volna annak, hogy egyre jobban egymásra találjunk a csapattal sőt, azt érezni a lányokon, hogy most már semmi mást nem akarnak, csak meccselni. Jó mérkőzésre számítok ezek alapján, bár tudnunk kell, hogy nehéz dolgunk lesz, mert nem csak sokat hagytunk ki, de a Csepel is remek formában kezdte az évet.

Való igaz, felnőtt női zöld csapatunk hétvégi ellenfele három győzelemmel és kapott gól nélkül indította 2022-őt, habár minden győzelmét alsóházi együttesek ellen érte el.

– Nem számítunk egyszerű meccsre, de egy ilyen hosszú szünet után tele vagyunk energiával és tettvággyal, ami mind a mérkőzésen jön majd elő belőlünk, úgyhogy aggódni sem aggódunkkezdte értékelését Barkóczi Bernadett. – Elég aktívan töltöttük az elmúlt négy hetet, amely során egyre jobban hozzászoktunk Pista bá ritmusához és taktikai elképzeléséhez, és most azt érzem, hogy jól fog elsülni az, hogy ennyire meccskész állapotban vagyunk.

Csapatkapitányunknál csak a Bernhardt ikrek rúgtak több gólt az idei NBII-es bajnokságban, közülük a csapat másik Bernije (sárga fejpántban) 13 góllal vezeti a házi góllövő listát

Felnőtt női zöld csapatunk mindössze húszesztendős kapitánya idén minden sorozatban betalált, amelyben pályára lépett, összesen 18-szor volt eredményes a szezonban, a februárban kinevezett Kun István bemutatkozó meccsén például a listavezető Szekszárd kapuját is bevette.

– Mindenki máshogy éli meg a változást, személy szerint én örülök annak, hogy a saját jó formám megmaradt Pista bá keze alatt is, illetve azt érzem, hogy a csapat is jó irányba indult el. A korábban megtapasztaltakhoz képest nagyobb hangsúlyt fektetünk a taktikai elemekre és a játék részleteire, amik a meccsen is előjönnek belőlünk.

Észrevehető volt ugyanakkor a csapat legutóbbi két meccsén, hogy stabil alapokra támaszkodva és szenvedélyesen futballozik – adott volt tehát a kérdés, hogy mi hozta elő belőlük a szezon legegységesebb szerepléseit.

– Mindenkiben és csapatszinten is konkretizáltuk a célokat, ami irányba tette a csapatot és szinte egy teljes mentális felfrissülést hozott. Így, hogy nyilvánvaló, miért küzdünk, és eszközöket is kapunk ahhoz, hogy mindezeket elérjük, maga a csapat úgy küzd minden meccsen, hogy élmény ennek a részese lenni. Azt érzem, hogy szinte mindentől függetlenül képesek lettünk arra, hogy egymásért és a céljainkért küzdjünk, úgyhogy nagyon várunk minden mérkőzést.

Felfrissült felnőtt női zöld csapatunkat legközelebb március 26-án, szombaton 14:00-ás kezdéssel buzdíthatják szurkolóink a Hollandi úti Sporttelepen a Csepel FC vendégeként.

Hajrá Kelen!

Kép: Bak Ferenc; @Zsolt

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata