Akárcsak az új év első napja, a Kelen Grassroots csapata is sokaknak esély arra, hogy a mindennapi örömök felé forduljanak. Fehérdi Zoltán vezetőedző mesélt nekünk az újragondolt grundélményről, látványos fejlődésről és barátokról, akiket a foci kötött össze.
Az aktív labdarúgóként még a másodosztályban is futballozó Fehérdi Zoltán a foci legalapvetőbb összetevőjével mozgat meg fiatalokat a XI. kerületben, Grassroots csapatunk vezetőedzőjéhez hétről-hétre olyan új arcok esnek be, akiket a játék szeretete vonz a Kelen sporttelepére. A grundélményt újra meghonosító szakember ráadásul látványos többletet tud adni egy-egy játékos képességeihez, amikkel a srácok még inkább élvezhetik a focit. A Kelen utánpótlásának új korszakáról, címerrel virító, mosolygós arcokról és fájdalmas veszteségekről is mesélt nekünk Fehérdi Zoltán.
– Az utánpótlásunk új korszakának tekintem, mióta zászlójára tűzte a klub, hogy a Kelen egy befogadó egyesület, hiszen nem csak hatalmasat ugrott a gyerekek létszáma, de mindenki számára elérhető lett a foci, aki szereti. A nagyobb merítési lehetőség mellett olyan srácokat vonzott be sokszor konkrétan az utcáról ez az újragondolt grundélmény, akik csak hallomásból tudtak arról, hogy itt jót lehet focizni és nagyon jó a társaság. Itt a srácok tényleg a labdarúgás szeretetéért vannak, őket nem az érmek és a trófeák vonzzák, hanem a labda és a játék.
A Fehérdi Zoltán által is említett grundélmény azt követően alakult ki, hogy a klub létrehozta Grassroots csapatát, amely lényegében a korábban versenyszerű labdarúgó tapasztalattal nem, vagy csak alig rendelkező fiataloknak ad lehetőséget arra, hogy szervezett körülmények között focizhassanak.
– Mi egy különleges csapat vagyunk, amely olyan srácokat tömörít, akik nem tudták vállalni a versenysport által támasztott elvárásokat. A csapat magját ma is pár korábbi Kelen nevelésű srác alkotja, de rajtuk keresztül aztán egy kivételesen színes brigád jött össze. Itt nincsenek kiközösítések, mindenki befogadja és elfogadja a másikat még akkor is, ha az jóformán nem focizott korábban sehol. A srácokat nézve minden edzésen a gyerekkorom jut az eszembe, amikor a labdámmal bekéredzkedtem a lakótelep melletti aszfaltos pályára a nagyok közé, és ők vigyázva terelgettek a pályán, meg-megdicsérve az embert. „Szép volt kicsi”, hát ők is így vannak az újakkal. Nagy siker kihozni ezeket a gyerekeket a pályára, amikor a Playstation és az Xbox egy számukra sokkal könnyebben kezelhető és kényelmesebb világ is.
No meg a virtuális pályákon valószínűleg ügyesebbek is lehetnek, szerencsére az mégsem összehasonlítható azzal az élménnyel, amikor ők maguk járathatják a labdát.
– Itt sok olyan srác van, aki szinte botozta a labdát az első edzésén, de mára tud passzolni, vagy megállás nélkül végigfutja az egymás közötti meccseket, hogy minél többet érhessen a labdához, miközben olyanok is vannak, akik szeretnének visszakerülni a fehér csapatba. Sokan olyan fejlődésen mennek keresztül 15-17 évesen, önmagukhoz képest, hogy ha felvennénk videóra az első találkozásukat a Kelenes labdával, akkor arra később visszatekintve rendre nagyot csodálkoznánk. Pedig a nagy részük nem is akar külön gyakorlást, hisz ők játszani akarnak, azért jönnek le, végül aztán mindegyikük érzékeli a saját játékán, hogy miért érte meg mégis megcsinálni a feladatokat. Hihetetlen, hogy a grund Kelenes újraélése milyen mágnesként vonzza a srácokat.
Adódott a kérdés, hogy tétmérkőzések nélkül mi motiválja igazán a fiatalokat, milyen pillanat ugrik be rögtön Fehérdi Zoltánnak, ha visszatekint az őszi időszakra.
– Történetekben és storykban itt sincs hiány, a pályán és amellett is sok olyan örömteli és drámai helyzetben van része egy edzőnek, aminek a megélése mindig újabb töltetet ad a továbbiakra. Amikor az első Kelenes pólót megkapják 14-17 évesen azok a fiúk, akik életükben nem fociztak még egyesületben, hát akkor érdemes megnézni az arcukat! Rendesen büszkén viselik azt a zöld pólót, ami sokaknak csak egy ruhadarab lenne címerrel, de ők úgy érezhetik, hogy focisták lettek és mindezt joggal tehetik, hiszen lelkesen járnak az edzésekre és sokan látványosan fejlődnek is. Kelenes focista vagyok – így büszkélkednek a barátaiknak.
Szó volt már pozitív érzelmi töltetről, ami előrevisz, miközben ebben a csapatban is jelen van a dráma, amit épp a focival lehet feldolgozni.
„Az egyik edzésen lejött hozzám két fiú, akiket a srácok elbeszélései hoztak le közénk. Mindkettő nagyon ügyes volt, már a kiállásukon és mozgásukon is látszott, hogy valami lehet bennük, mindketten jól neveltnek és értelmesnek tűntek, az első érintéseikből is látszott, hogy találkoztak már labdával. A gyakorlás során aztán már a mi legügyesebbjeink is csak ámultak rajtuk, a kevésbé ügyesek pedig azt kezdték el leosztani egymás közt, ki, hogyan lehetne egy csapatban velük az edzésvégi játékban. Nem volt ez véletlen, technikás és alázatos focival rukkolt elő a két srác, miközben úgy élvezték a játékot, mint senki más – cseleztek, gólokat lőttek és gólhelyzetben passzoltak, ha a szituáció úgy kívánta, illetve, hogy többen is megélhessék a gólszerzés örömét. Mint aztán kiderült, mindketten korábban országos szinten játszó játékosok voltak, akik egészségügyi gondok miatt hagyták abba a focit – persze nem önszántukból. Hosszabban is beszélgettem velük, és szívszorító volt végighallgatni a történetüket, miközben látni lehetett az arcukon a csalódást, hogy egy szívritmuszavar éppen attól fosztja meg őket, amiért a legjobban rajonganak. Hálásan mentek haza az edzés végén, boldogsággal az arcukon köszönték meg a lehetőséget, hogy focizhattak egy jót. Az ő példájukon felbuzdulva sokadjára erősödik meg bennem az elhatározás, hogy mindenkinek segíteni fogok abban, aki ennyire szerelmes a fociba, hogy a pálya közelében maradhasson. Remélem, találkozom még velük, és az ő esetükben is lehetőségem lesz erre.”
Fehérdi Zoltán mindeközben úgy látja, hogy nem csak az egyéneknek fontos a Kelenes grundélmény.
– Úgy gondolom, hogy a Grassroots kezdeményezés, és ez a csapat, ami nálunk évek óta működik nem csak a Kelennek, de a magyar focinak is többet adhat, mint gondolnánk. Az itt megjelenő, és egy-két évig megragadó gyerekek sokszor többet és jobb szívvel gondolnak a Kelenre és a labdarúgásra, mint az évekig versenyszerűen sportoló, majd kiégő focistáink, akikből nagyon kevesen jutnak el arra a szintre, amit gyerekkorukban célul tűztek ki. Bízunk benne, hogy egyszer majd ezek az örömből focizó srácok is visszatérnek a labdarúgás közelébe, és segítenek majd biztosítani a sportág jövőjét, azt a focit, ami a fociért van.
Képek: Fehérdi Zoltán
