fbpx
 

Kelen győzelem az NBI-ben!

2019.10.29.

Az örökifjú Telek-Sümegi Éva góljával története során először győzött az élvonalban felnőtt női csapatunk, amely a hagyományosan dobogóért küzdő Haladást múlta felül – VIDEÓ!

Jogos az öröm, győztek a lányok az NBI-ben!

Kalandos története van a női futball felfutásának nem csak a világ labdarúgásában, de a Kelennél is, ahol lényegében a semmiből, önszerveződő módon, és pár lelkes szakmabelinek köszönhetően kezdett egyre nagyobb szerepet játszani. A JET-SOL Ligában szereplő csapatunkat jelenleg is irányító Könczey Zsolt a női Kelen történetének egyik kiindulópontja, melyet az MLSZ TV korábban videós formában is feldolgozott, és már akkor is történelmi volt a tartalom, most azonban az eddigi legértékesebb fejezetet írták meg a lányok: győztek az első osztályban!

Mindezt ráadásul nem is egy közvetlen rivális, vagy egy hozzánk hasonlóan kevés tapasztalattal rendelkező – esetleg újonc – csapat ellen érték el, hanem a korábbi kétszeres magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes Haladás Viktória ellen!

Sikerült revánsot venni a Vas megyeieken, melyből Kovács Szilvia is kivette a részét

Az egymással háromszor megmérkőző NBI-es csapatoknak a most hétvégi volt az első meccse a második fordulóból, ami azt jelenti, hogy a játéknap előtt már mindenki játszott mindenkivel a nyolc csapatos élvonalból. Az ország legjobb női csapatai közül ráadásul épp a szombathelyiek ellen kezdte meg szereplését az újonc Kelen, amely akkor 4-0-ra kikapott idegenben, így revánsnak is beillett és még örömtelibb volt az első győzelem.

A 0-0-s első félidőben kiegyensúlyozott játék, és egyre magabiztosabb teljesítmény jellemezte a lányokat, akik a második játékrészben előbb teljesen átvették a kezdeményezést, majd a 64. percben meg is szerezték a vezetést: a szabad labdára berobbanó Gyenes Adrienn még épp elpöckölte a játékszert a kifutó kapus elől a mellette érkező Telek-Sümegi Évának, aki ellentmondást nem tűrően értékesítette a ziccert – Kelen – Haladás – 1-0!

A gólpasszt adó Gyenes Adrienn, és a ziccerét értékesítő Telek-Sümegi Éva gól előtti pillanata

A második félidő első felének teljesítménye ugyanakkor rengeteg energiát felemésztett, így a mérkőzés utolsó perceiben a szervezett védekezésnek és a bravúros kapusteljesítménynek volt köszönhető, hogy az eredmény már nem változott. Igaz ekkorra kapusunk, Erős Evelin már rég tudta, hogy ezen a meccsen nem kap gólt.

Az első félidőben volt a Haladásnak egy helyzete, amikor egy az egyben vezette rám a labdát egy támadójuk, én pedig lábbal hárítottam a ziccert – ott, akkor az futott át rajtam, hogy történhet itt bármi, ezen a meccsen nem fogok gólt kapni. Persze sosem egyvalaki érdeme a siker, most is az egész csapat közös és egyéni legjobbja kellett hozzá. Azt lehetett érezni mindenkin, hogy végre nem csak elhittük, de teljesen magunkévá is tettük, hogy képesek vagyunk győzni.

Biztos kezekben a labda Erős Evelinnél

Hasonlóan gondolkodott a vezetőedző Könczey Zsolt is, aki remek visszaigazolásnak tartja a szombati eredményt, és reményei szerint megerősíti ez a lányokat abban, hogy helyük van az élvonalban.

– Nagyon örülök ennek a győzelemnek, mert én minden edzésen látom, hogy a lányok képesek az ilyen teljesítményre. Ráadásul a mérkőzésen remekül látszott, hogy fejben végre ott vagyunk, ahol lennünk kell. Remélem, az eredmény megerősíti a játékosaimat abban, hogy igenis helyük van a legjobbak között, egyúttal izgalommal tölt el, és alig várom, hogy egyre többször ezt a teljesítményt várhassam el tőlük.

A vezetőedző öröme mellett a mérkőzésről, és a felkészülésről is beszélt.

– Győztes nyári emlékek fűznek a Csepel Stadionhoz, úgyhogy jó érzés volt a Béke téren játszani – noha meg kell említenem, hogy Soroksáron mindig remek körülmények között dolgozhattunk. Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, mert véget ért az első forduló, így ez a meccs már nem szólhatott az ismerkedésről. Ennek megfelelően videóelemzőnkkel, Gula Dáviddal egy hosszabb videózásra hívtuk a lányokat, ahol már teljesebb képet mutathattunk, emellett kellően kritikusak voltunk a saját játékunkkal kapcsolatban. Ez nagyon jól sikerült, hiszen a megosztott információkból sok mindent viszontláttam a pályán és a játékban is. Mindeközben velünk tartott a mérkőzésre az erőnléti mesteredző Garami Zsolt is, akinek mindig örülnek a lányok.

Könczey Zsolt instruál, Garami Zsolt a földbe süllyesztett kispadról figyel

– A mérkőzésre térve, láthatóan magabiztosak voltunk az első játékrészben, és már ahogy levonultunk a félidőre tudtam, hogy a gól nélküli eredmény erőt ad a lányoknak ahhoz, hogy még nagyobb elánnal fussunk vissza a gyepre. A második félidő első része különösen tetszett, nagyot harcoltak érte a lányok, hogy megszerezzék a vezetést. A gólszerző Süméről pedig csak annyit, hogy igazi példakép – negyvenegy évesen is ennyire motiváltan futballozni és ilyen minőségű játékkal előrukkolni csak kevesen tudnak.

Megvan tehát az első siker, ami egy felfelé vezető út első állomása lehet.

– Az egész stáb hisz abban, hogy jó utat választottunk és hogy a lányok előtt szép jövő áll. A szezon ugyanakkor még nagyon hosszú, úgyhogy nem szabad messzemenő következtetéseket levonni ebből az eredményből. Van viszont egy remek szurkolótáborunk, akik hihetetlen lelkesedéssel támogatják a lányokat, minden eredményüket nyomon követik és elismeréssel díjazzák – ez pedig hatalmas hátszél a sikerekhez, óriási köszönet jár nekik.

Gólöröm és győzelem – bravó lányok!

A történelmi Kelen győzelem összefoglalója, az alábbi videóban tekinthető meg. 

Felnőtt női csapatunk legközelebb szombaton játszik bajnoki mérkőzést – november 2-án 13:00-tól az MTK vendégei lesznek Könczey Zsolt lányai.

Képek: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata