fbpx
 

Simon Ákos gondolatai a téli felkészülésről és a Haladás elleni összecsapásról

2025.02.28.
Vezetőedzőnk, Simon Ákos osztotta meg gondolatait a téli felkészülés eseményeiről és a vasárnapi, Haladás elleni találkozóról.

A felkészülési időszak hosszú volt, mégis azt mondom, még egy kis időnek örültem volna. A végleges keretünk kicsit későn alakult ki. Sok játékostól elköszöntünk a télen. Az érkező játékosokkal tovább fiatalodtunk, illetve újabb saját nevelésű játékosok bizonyították, hogy az NB III-as csapatunk keretében a helyük. Motiváltak a játékosok, és az öltöző nagyon együtt van. Hasonlóan a Haladáshoz, nekünk is sok problémával kell megküzdenünk, de egyértelműen szeretnénk megtartani harmadosztályú tagságunkat.
Hogy mit várok az első tavaszi mérkőzéstől? Elsősorban azt, hogy a játékosok visszaadják azokat a dolgokat, amikre készültünk, zárjanak ki minden egyebet, és csak a játékunkkal foglalkozzanak. Ha ez így lesz, biztos vagyok benne, hogy az eredmény sem marad el, de sok mérkőzés vár még ránk, és nincsenek nagy különbségek a csapatok között. Szeretném, ha a fiatalok meg tudnák mutatni, mire képesek, hiszen nekik van tervük magasabb szintre jutni. Ezért dolgozunk nap mint nap!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2025/02/biasi-logo.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2024/08/unnamed-6.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata