fbpx
 

Minden érintés számít

2020.08.26.

A tavaly év végén alapított Teqelen, azaz a Kelen teqball szakosztálya 2020-ban kezdett el a gyakorlatban is működni, a sok edzés és külsős verseny után pedig a hétvégén megrendezte első saját versenyét, az I. Teqelen Kupát.

A világbajnoki ezüstérmes Janicsek Zsanett (hátul), és a Phoenix Teqball Akadémiás csapattársa, a futsal válogatott Kota Gabriella voltak az esemény sztárvendégei

– Még mindig sokkal több van ebben, mint azt bárki is gondolná.

Ezt Horváth Luca, teqball szakosztályunk vezetője nyilatkozta az első Teqelen Kupát követően, pedig a várakozásokat túlszárnyaló nevező, és meglepően jó színvonalú meccsek jellemezték a frissen megalakult szakosztály első házi versenyét. A Kelen NBI-es csapatában játszó Luca ugyanakkor nem csak külön örült annak, hogy egy egész délutános programmá nyúlt a verseny, de már azon gondolkozik, hogy hova fejlődhetne még a szakosztály.

– Már amikor legelőször beszéltünk a verseny megrendezéséről elnök úrral, akkor is azt fogalmaztuk meg célként, ami aztán megvalósult a hétvégén, hogy ennek egy olyan focin túli játéknak kell lennie, ami ugyan kellően sportos, de elsősorban képes összehozni a Kelen család tagjait. Ennek megfelelően nem csak lebonyolítási rendszert alakítottunk ki a versenyhez, de zenével, babgulyással és sztárvendégekkel színesítettük a programot. Ugyanakkor a teqballban minden érintés számít, így olyan mértékben fejleszti a technikai, és – az állandó koncentráció miatt – a mentális képességeket, hogy az a pályán is egyértelműen meglátszik azoknál, akik rendszeresen játszák ezt a játékot. Így aztán mi is egyre több verseny megszervezésében gondolkozunk, már a következő hónapra is megvan a tervünk.

Horváth Luca rengeteg potenciált lát a teqballban

A Kelenben a kezdetekkor szinte csak lányok jártak el a szakosztály heti tréningjeire, idővel aztán a fiúk is rákaptak a játékra, és ugyan az edzéseken még mindig a lányok vannak többségben, a hétvégi versenyen kiegyenlítődtek az erőviszonyok.

– Nagy öröm volt, hogy a versenyen kiegyenlítődött a mérleg a nemek között, na meg az is, hogy a nevezők korosztályát tekintve is elég sokszínű verseny volt a vasárnapi. A bronzérmet például egy U14-es fiú páros, Szűcs Dominik és Bittera Buda hozta el, az ezüstöt a 16 éves kora ellenére harmadik éve felnőttek között játszó Árvay Hanna és a szintén csupán 20 éves Ács Krisztina szerezte meg, míg a hétvégén útjára indított vándorkupát első ízben egy felnőtt vegyes, Haraszti Fanni és Jenei Krisztián nyerte meg. Azért ez a dobogós sorrend szépen megmutatja, hogy mennyire független kortól és nemtől ez a játék, így aztán tényleg tökéletes arra, hogy játszva fejlődhessen bárki, aki űzi, miközben tényleg képes összehozni nagyobb közösségeket is.

A bronzmeccsen U14-esek csaptak össze U15-ösökkel – lényegében minden korosztály játékosa versenyképes tud lenni kellő gyakorlással

A Teqelen edzések mindeközben olyan idősávban vannak, hogy a saját tréningjükre készülő felnőtt férfi Kelen játékosainak is rendre van idejük és kedvük arra, hogy egy-egy parti erejéig becsatlakozzanak. A technikai képzettség mindenkinek a sajátja, és persze ez meg is látszik az asztalnál, érdekelt minket viszont az is, hogy mitől válik egyértelművé az, ha valaki a teqballban is jártas. 

– Eleinte sokaknak bonyolultnak tűnnek a szabályok, pedig mind azért van, hogy technikailag még nagyobb kihívás legyen a játék, illetve hogy a kognitív képességeket is fejlessze. Így aztán talán a leginkább az mutatja meg, hogy ki, mióta játssza ezt a sportágat, hogy a legnehezebben megszokható szabályt, mennyire tartja be. Merthogy kétszer egymás ugyanazzal a testrésszel nem szabad labdához érni, aki ezt tartani tudja, az már valószínűleg játszott párszor, hiszen ez a szabály megköveteli, hogy előre gondolkodjunk, és technikailag képesek legyünk előkészíteni magunknak a megfelelő szituációt a következő érintéshez. Ennek a gyakorlásához hetente hatszor egy óra edzésidő áll a kelenesek rendelkezésére, illetve a sporttelep teqball asztalain az edzésidőn kívül is bármikor lehet játszani. Jó látni, amikor önszerveződően is kialakul a játék, meg aztán azt, amikor az edzésbe addig nem látott vendégek is becsatlakoznak – az mindig izgalmas kihívás.

A győztesek mosolya – Haraszti Fanni és Jenei Krisztián nyerte az első ízben megrendezett Teqelen Kupát

 

A kedden, szerdán és pénteken egymást követő egy-egy órában elérhető Teqelen edzések mindenki, így a Kelenben egyébként nem sportolók számára is nyitottak, így mindenkit vár sok szeretettel. A megjelölt napokon előbb 15:30-16:30, majd rögtön utána 16:30-17:30 között tartandó edzések lehetőséget kínálnak arra, hogy az edzésekhez, vagy épp a magánteendőkhöz igazítsa mindenki a heti tréningeket, a legjobbak pedig rendszeresen szerepelhetnek versenyeken, az ország többi klubja ellen. Mindeközben a hagyományteremtő céllal életrehívott Teqelen Kupa lehetőséget teremt mindenki számára előképzettség nélkül, hogy téthelyzetben is kipróbálja magát.

Ha érdekel a lehetőség, és te is kipróbálnád magad, keresd Horváth Luca szakosztályvezetőt a horvathluca@kelensc.hu e-mail címen, vagy látogass el a Teqelen facebook oldalára, és tudj meg többet erről a remek kis játékról! 

Fotók: Dudás-Kass Csenge

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata