fbpx
 

FelnőttMegbotlottunk, de megyünk tovább

2020-11-16

Magabiztos vezetése birtokában elkényelmesedett felnőtt csapatunk a hétvégi bajnoki második félidejére, majd két szerencsétlenebb és további két gólt is kapott, amikre bárhogy is igyekezett, nem tudott már válaszolni.

Szombaton javíthatnak Soós Dávidék hazai pályán a REAC ellen, akiket idén egyszer már legyőztek a kupában

1908 SZAC Budapest – Kelen SC 4:3 (0:3) – BLSZ I. – 13. forduló
2020.11.14., szombat 13:30, Deák Ferenc ”Bamba” Sporttelep

G.: Soós D. (13’, 31’), Timári N. (25′)

S.: Timári N. (75’)

P.: –

Összeállítás: Zima Á. – Wild T., Kertai D., Megyesi T., Egyed B. – Ayrton, Pintér B. (György K. 93’) – Timári N., Kasza D., Erdei A.(Koós B. 67’) – Soós D.

Cserék: Csőke R., Koós B., Kiss G., György K., Zsiborás Z.

Nagyon érdekes mérkőzésen veszített idén először bajnoki pontokat Harmati Tamás csapata, amely az első félóra végére már háromgólos előnyre tett szert a kétszer is betaláló Soós Dávid, és az egy találatot szerző Timári Norman révén, mégsem sikerült megtartania előnyét és vereséget szenvedett a SZAC vendégeként. A hazaiak immár másfél hónapja nem találtak legyőzőre, és korábban is csak a Kelen mögött második Pénzügyőr, és harmadik Csepel ellen kaptak ki, úgyhogy tartalmas felkészülés előzte meg a mérkőzést Harmati Tamásék részéről.

A terv pedig működött is, a szezon egyik legjobb teljesítményét nyújtotta az első félidőben a Kelen, nem csak eredményes, de látványos játékkal rukkoltak elő Soós Dávidék és úgy tűnt, fél óra alatt el is döntötték a mérkőzést. A probléma az volt csupán, hogy valószínűleg nem csak az eredményt élőben követő Kelen fanatikusok, de maguk a játékosok is elhitték ezt annak ellenére, hogy vezetőedzőjük a félidőben külön kitért arra, hogy a meccs nem 45 perc csupán.

A második félidőben aztán megtörtént az, amire senki sem számított, egy gyors góllal a SZAC visszajött a meccsbe, majd egy szerencsés találattal egészen közel került a pontszerzéshez, végül a 79. és a 86. percben még két gólt szerzett és megfordította a mérkőzést. Ezzel az első csapat lett az idei bajnoki szezonban, amely képes volt a Kelentől pontokat lopni, fájdalom, hogy rögtön hármat. Érthetően Harmati Tamás sem volt elégedett a mérkőzés után, ugyanakkor túl sok időt nem tervez foglalkozni az eredménnyel, hiszen a csapat céljai továbbra is adottak, elérésükhöz pedig jelenleg is jó pozícióban tanyázik a Kelen, amely szombaton 13:00-tól a REAC ellen javíthat hazai pályán.

– Az idei szezon egyik legjobb első félidejével kezdtünk! Minden úgy alakult, ahogy megbeszéltük és úgy is sikerült elérni az eredményt, ahogy elterveztük. A nagyobb probléma az, hogy ez annyira jól sikerült, hogy szinte az egész csapat azt gondolta, hogy le van fújva ez a mérkőzés. A félidőben erről is beszéltünk, de két szerencsétlen gólt kaptunk, ami olyan lavinát indított el, amit már nem tudtunk megállítani. Ezt most fel kell dolgoznunk, menni kell tovább, mert a cél az változatlan. Gratulálunk az ellenfélnek a győzelemhez!

Hajrá Kelen!

Fotó: Kanizsay Zoltán

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

LEGFRISSEBB HÍREINK

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: Schön Dániel