fbpx
 

Itthon, de nem otthon

2019.08.08.

Túl vagyunk az elsőn – jöhet az első!

Hogy a fenti ellentmondást feloldjuk: felnőtt csapatunk múlt vasárnap átesett az NB III-as premieren a Dabason elért 1–1-es döntetlennel, ezen a vasárnapon pedig következik a hazai bemutatkozás. Igaz, nem a megszokott, az utóbbi időben egy átlagos hazai pályánál is többet jelentő környezetben, vagyis a Kelen-pályán, hanem az 1912-ben alapított Csepel FC Béki téri stadionjában. A 17 órakor kezdődő mérkőzésen a 2000-ban még az élvonalban bajnoki címet nyerő Dunaújváros lesz az ellenfelünk.

„A kezdet biztató volt – mondta Andreas van den Aker, egyesületünk elnöke. – Rúgtunk gólt, szereztünk pontot, egy olyan tapasztalt harmadosztályú csapat ellen, mint a Dabas, ez egyáltalán nem rossz. Főleg idegenben nem. Szóval, az NB III-ban letettük a névjegyünket, de ami vasárnap történt, az már múlt, nézzünk előre! Annál is inkább, mert otthon játszunk. A pályánk felújítása miatt kénytelenek vagyunk Csepelre költözni, de abban bízom, hogy az ideiglenes otthonunkban is sokan velünk lesznek. Egy nagy múltú klub stadionjában fogadhatunk egy nagy múltú csapatot. A Dunaújváros vereséggel nyitotta az idényt, biztosan javítani akar, úgyhogy kemény csata elé nézünk. Ebben a csatában sokat segíthetnek a szurkolóink, mint ahogy Dabason is rengeteget jelentett a jelenlétük – ezt ezúton is köszönöm nekik. Sajnos az extra kiadásaink miatt nem tehetjük meg, hogy nem szedünk belépőt, de annak árát igyekeztük úgy megszabni, hogy ne jelentsen nagy problémát. A felnőttek 600, a nyugdíjasok 300 forintért váltathatnak jegyet, míg a 18 éven aluliak ingyen jöhetnek be. Dolgozunk azon, hogy a jövőben még kedvezőbb feltételeket teremtsünk a meccsre járáshoz. Amint van fejlemény ez ügyben, rögtön jelezzük, addig is remélem, hogy vasárnap délután sokakkal találkozunk a csepeli stadion főlelátóján. Hajrá, Kelen!”

 

Időpont: 2019. augusztus 11., vasárnap, 17 óra.

Helyszín: Csepel-stadion, 1212 Budapest, Béke tér 1.

https://www.magyarfutball.hu/hu/stadionok/adatlap/63/beke_teri_stadion/terkep-megkozelites

Jegyár: Felnőtt: 600 forint, nyugdíjas: 300 forint, 18 éven aluliaknak ingyenes

Mottó: Zöldüljön a lelátó – Csepelen is!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata