fbpx
 

Fontos pontszerzések a hazai UP szezonnyitón

2023.02.27.

Felnőtt férfi csapatunk már két tétmeccset is játszott hazai pályán 2023-ban, a legutóbbi hétvégén pedig a Kelen SC utánpótlás csapatainak is beindult a szezon, közülük az U16Z és az U19Z avatta fel idénre a Hunyadi Mátyás úti sporttelepet.

Jellemző jelenet 2023 első hazai U19-es bajnokiján: átmenetből-átmenetbe hajlik a mérkőzés, miközben a szélviharban egyik csapat sem tudja játékban is érvényesíteni az akaratát

Nem volt teljes az öröm az év első hazai rendezésű utánpótlás bajnokijain, hiszen a  két korosztályban megszerezhető hat pontból csak négyet zsebelt be klubunk igaz, a tabellán második helyezett U19Z a listavezető Tatabánya együttesét fogadta és osztozott meg vele a pontokon. A Kecskeméti TE ellen győztes U16Z vezetőedzője, Simon Ákos, és a felsőházi tagságra hajtó U19Z vezetőedzője, Vidéki Gábor szavaival idézzük fel, hogy miként indult az új év utánpótlás tétmeccseinek sora a Kelen SC sporttelepen.

Kelen SC U16Z – KTE LA. 2-1 (1-0)

Kezdő: Baráth – Galyas (Jávori ’82), Balázs, Kutsera (Somogyi ’82), Erdey, Bene, Herczeg, Kovács (Rakonczai ’77), Fésü (Rostás ’63), Bittera, Turi.
Gól: Kovács 2 (‘4 büntetőből és ’76.)

A 2022-2023-as szezont az Országos Alapcsoportban, tehát közvetlen az akadémiai szint alatt kezdő U16-os zöld Kelen fordulatos alapszakasz meccsek után a 12-csapatos bajnokság 6. helyén zárt ősszel, így tavasszal az Országos U16 „C” csoportjában versenyez, ahova a második legtöbb pontot, 5 egységet hozott magával őszről. A tavaszi 8 csapatos „C” csoportnak ugyanúgy tagja a Kecskemét, mint ahogy az őszi alapszakasznak volt, így nem volt ismeretlen egymásnak a két együttes a hétvégi találkozón. Ősszel a Kecskemét hazai pályán 3-1-es győzelmet aratott a Kelen felett, így volt miért visszavágnia Simon Ákoséknak, akik persze elsősorban nem az ellenféllel, hanem saját fejlődésükkel foglalkoztak.

 „Vártuk már nagyon a tavaszi kezdést, jól sikerült a csapat felkészülése is – kezdte értékelését a korosztályos vezetőedző, Simon Ákos. – A meccset is nagyszerűen kezdtük, egy remekül lereagált átmenet után gyorsan büntetőhöz jutottunk. Aztán a vendég csapat is kezdett éledezni és a második játékrészben át is vette ellenfelünk az irányítást. Nem ment még úgy a játék, ahogy a felkészülés alapján vártuk volna, azonban a szíve mindenkinek a helyén volt, a második gólunk pedig nagyon jókor jött. A kétgólos vezetés megszerzése után rengeteg ívelés jött a kapunk felé, de ezeket sikerült hárítani, végül egy szögletet követő hatalmas kavarodásban szépített még a Kecskemét, több gól pedig már nem született a találkozón. Sajnos most volt hiba bőven a játékunkban, de hozzáállásunkat nem érheti kritika. Örülök, hogy hatékonyak tudtunk lenni ezen a rangadón!”

Való igaz, a szélviharban meccselő csapatok nem a legközönségszórakoztatóbb játékkal rukkoltak elő, ugyanakkor a tavaszi szezon első (még téli) mérkőzésén ez megbocsájtható főlek úgy, hogy nyerni tudott a Kelen. Csapatunk mindkét gólját Kovács Levente szerezte, aki előbb higgadtan értékesített egy tizenegyest, majd Herczeg Zalán remek lefordulását, és még kiválóbb kiugratását követően értékesítette ziccerét magától értetődően.

 

Kelen SC U19Z – Tatabányai SC 1-1 (1-1)

Kezdő: Soóky – Horváth-Matheidesz, Koller, Ébli, Almási – Lakatos (Tóka ’57), Juhász (Hamuth-Forgács ’69), Matolcsi, Jósvai, Gurzó (Balogh ’57) – Pálinkás
Gól: Koller (’45 büntetőből)

A 2004-es és 2005-ös születésűeket tömörítő U19-es zöld Kelen évek óta tartó fejlődése korábban még nem hozott bajnoki érmet a korosztályos srácok számára, ugyanakkor az utolsó lehetőséggel élve a 2022-2023-as szezonban minden korábbinál eredményesebb tudott lenni ősszel a Vidéki Gábor vezette együttes, amely a második helyen telelt a télen és már a tavasz első, komáromi fordulójában bebiztosíthatta volna a felsőházi rájátszást. Akkor a remek futballt bemutató U19Z szerencsétlen körülmények és egy negyed órás rövidzárlat miatt végül kiadta a kezéből a győzelmet, és úgy fordult a listavezető Tatabánya elleni hazai fordulóra, hogy egy Kelen győzelem felsőházat érne, míg egy vendég győzelem a tatabányaiak alapszakasz győzelmét jelentené. A téthelyzet feszültsége aztán rá is nyomta a bélyegét a találkozóra, hiszen futballból keveset, harcból annál többet láthattak a kilátogató szurkolók.

 „Amikor a második helyezett fogadja az elsőt, az korosztálytól és szinttől függetlenül rangadó, nem volt ez másképp most sem – kezdte értékelését a vezetőedző, Vidéki Gábor. – A mérkőzés elejét elizgultuk, nem mertünk játszani és belementünk a vendégek által diktált párharcokban gazdag, brusztolós játékba. A félidő derekán egy jól eltalált szabadrúgásból szerzett vezetést a vendégcsapat. Hátrányban néhányszor már mertünk játszani és bár nem közvetlenül ennek köszönhetően egyenlítettünk, emiatt változott a játék képe. A félidő vége előtt büntetőből sikerült egyenlíteni és közvetlenül a szünet előtt a vendégek belső védője második sárga lappal kiszállt. A második játékrész érthetően teljesen más képet mutatott, emberelőnyben kizárólag vendégeink térfelén folyt a játék, sorra rúgtuk a szögleteket és a kapu közeli oldalszabadrúgásokat, míg a kékek szervezetten védekeztek. Bár helyzeteink jócskán voltak, nem tudtunk betalálni és a játékunkba is sok hiba csúszott, így mindkét csapat egy-egy ponttal gazdagodott, pontosan úgy, ahogy ősszel Tatabányán. Az eredmény alapvetően elfogadható, viszont játékban sokkal többre vagyunk képesek, mint amit ezen a szombaton mutattunk. A céljaink elérése érdekében az utolsó fordulóban meg kell mutatnunk, hogy játszani is tudunk. Hajrá Kelen!”

U19-es zöld csapatunk, amely az újabb pontszerzésével már 2021 ősze óta veretlen hazai pályán, ezzel az eredménnyel továbbra is a tabella második helyén áll, ugyanakkor az alapszakasz zárómérkőzésén, a március 2-án, csütörtökön 17:30-as kezdéssel esedékes, Biatorbágy elleni hétközi fordulóban sorsdöntő összecsapás vár rá. 

Hajrá Kelen!

Fotók: Turi Erzsébet

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata