U19-es korosztályunk nagyon fontos a Kelen SC számára, hiszen ez a felnőtté válás első lépcsőfoka. Akik itt kiemelkednek, esélyt kaphatnak arra, hogy a Felnőtt csapatban bizonyítsanak már akár ebben az évben. Néhány hete újra üdvözölhetjük kollégánkat, Molnár I. Jenőt, aki remek hozzáállással indította az évet.
Korábban a Kelen edzője voltál. Visszahúzott a szíved?
Nagyon örültem Van den Aker Andreas elnök Úr megkeresésének, mert annak ellenére, hogy másfél évvel ezelőtt elváltak az útjaink, nagyon sok kollégával tartottam a kapcsolatot, akik közül többen is szerették volna, ha visszatérek. Ez a légkör, valamint a Kelent körülvevő infrastruktúra nagyon hiányzott. Annak idején itt kezdtem el edzői pályafutásomat, s mindig is azt éreztem, hogy küldetésem van a Kelen életében. Elnök Úr megkeresése az U-19-es korosztályra vonatkozott, amelyet kifejezetten szeretek, immáron 6. éve dolgozom a 17-19-es korosztályokkal, azt hiszem, hogy mondhatjuk, U-19-es specialista vagyok. Külön tetszett az is, hogy Harmati Tamás személyében olyan vezető érkezett az egyesülethez, akitől véleményem szerint mindannyian sokat tanulhatunk majd. Az U-19-es csapat edzőjeként sok lehetőségem lesz Tamással együtt dolgozni, s bízom abban, hogy egy jó munkakapcsolaton alapuló eredményesség mellett, fejlődhetek is a közös munka és közös gondolkodás révén.
Nemrég kezdtétek meg az edzéseket, milyen benyomásod van a csapatról?
Az U-19-es korosztály mindig speciális odafigyelést igényel. A fiúk többsége ebben az időszakban érettségizik, amely komoly energiát von el tőlük, s emellett megjelennek más vágyak is az életükben. Próbálgatják a szárnyaikat, repülnek a felnőtté válás felé, amely megosztja figyelmüket. Mindez sokszor a labdarúgás és a sport rovására megy, ezért muszáj olyan edzéseket tartani és célokat találni, amelyek a pályán tartják őket. A csapat a tavalyi évben nehéz időszakot élt meg, ezért pillanatnyilag ez a figyelem többeknél sem a labdarúgásra koncentrálódik, de bízom abban, hogy az első hét edzésein résztvevők érezték bennem azt a lendületet, amelyet tolmácsolva a többieknek gyorsan visszatér mindenki a pályára. Hiszem, hogy az én hozzáállásom alapjaiban határozza meg a játékosok attitűdjét, s remélem, hogy képes leszek egy egymásért küzdeni tudó, a labdarúgásért áldozatokat hozni kívánó és tudó csapatot felépíteni. Véleményem szerint a profi labdarúgó ugyanis nem attól profi, hogy pénzt keres, hanem hogy képes az életét a sport elvárásainak megfelelően alakítani, képes áldozatokat hozni, bizonyos dolgokról lemondani.
Mi a célotok U19-el idén?
Korábban már említettem, hogy fontos számomra egy olyan csapat kialakítása, amelynek tagjai képesek áldozatot hozva, egymásért küzdeni. Nélkülözhetetlen feltétele eredményességünknek, hogy a srácok megtalálják a labdarúgásban az örömöt. Én minden erőmmel azon leszek, hogy ezt biztosítsam számukra. Másik fontos cél a felnőtt csapat sikerességének elősegítése, amelynek alapja a két csapat közötti kommunikáció, adott esetben az átjárhatóság. Az idei évben a Kelen BLSZ 1-ben induló felnőtt csapata több, U-19-es korú játékost is foglalkoztat, így alapfeltétel, hogy a fiúk jól érezzék magukat mindkét csapatban, tisztában legyenek a követelményekkel, az elvárásokkal. Képesek legyenek felnőtt és ifjúsági szinten is teljesíteni. További célkitűzés a jövő építése, ugyanis a csapat egy része 2000-es születésű, lesznek 2001-es játékosaim is, akikből olyan keretet kell összegyúrni, amely képes lesz a a 2018/2019-es szezonban különösebb erőfeszítések nélkül együtt játszani. És természetesen cél az is, hogy a legnagyobb tehetségeket előkészítsük a felnőtt futballra, a felnőtt csapat számára.
Te mit tudsz nyújtani szakmailag a srácoknak, amivel úgy gondolod, előrébb fogtok jutni?
Azt gondolom, hogy aki ismer, az tudja, hogy mindent szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással, a maximumra törekvés igényével, valamint Babits után szabadon a soha-meg-nem-elégedés filozófiája mentén végzek. Ez a mentalitás eddig mindig átkúszott a játékosaimra, s eddig mindig úgy érezhettem, hogy számukra is fontos az, ami nekem és a csapatnak. Számomra pedig az fontos, hogy mindennap fejlődjünk, szisztematikusan dolgozzunk, és az eredményességet a helyén kezelve, szeressük mindazt, amit csinálunk. A főállásomban bűnmegelőzéssel foglalkozom, ahol nagyon fontos a személyiség, valamint a személyes kompetenciák fejlesztése. A sportfoglalkozásokon ennek megfelelően nemcsak a labdarúgót látom egy fiatalban, hanem azt a társadalom számára hasznos egyént is, akinek később magának is felelősségteljes felnőttként kell majd élnie. Ezért igyekszem a gyakorlatokba olyan üzeneteket is becsempészni, amelyek révén e képességek is fejleszthetőek. Ilyen képesség többek között az egymásra figyelés, az együttműködés, valamint a kommunikáció.
Mi az, ami egyelőre hiányzik a csapatból? Mi az, amit a Kelen erényének tartasz?
Amennyiben sikerül a már említett labdarúgásra irányuló koncentráció megteremtése, s mindenki, akivel számolok visszatér a pályára, akkor úgy gondolom, nem lesz okunk hiányról beszélni. A sikeres munkához ugyanis minden adott. Talán ez a Kelen legnagyobb erénye! A három pálya, a felszerelések, a saját öltöző, a saját mikrokörnyezet arra kötelezik a játékosokat, hogy fejlődjenek. Én azt gondolom, hogy a budapesti labdarúgás egyik legnagyobb hiányossága, hogy rengeteg csapat bérelt pályákon edz és dolgozik, a játékosoknak esélyük sincs megtapasztalni, hogy milyen a saját pálya, a saját öltöző érzése. Egy ilyen közeg és feltételrendszer elengedhetetlen, hogy egy játékos játékosnak érezze magát. Ez azonban biztosított a Kelen által, amelyért köszönet a vezetőségnek és az elnökségnek. A másfél éves távollétem alatt ez csak tovább fejlődött. Az öltözők száma, az új műfüves pálya, a szabadtéri kondipark, a lelátó mind-mind olyan futballkörnyezetet biztosítanak, amiről sokan csak álmodozhatnak.
(Molnár I. Jenő, szerk.: G.E.A.)
