Kalandos úton jutott el hozzánk klubunk ötödik téli igazolása, a Kelen ellen ősszel győztes gólt szerző Soós Dávid, aki szerint NBII-es körülmények jellemzik szervezeti felépítésünket.
UTE, Dalnoki Akadémia, MTK – neves utánpótláskluboknál nevelkedett, végül a Honvéd akadémiáján kezdett kiteljesedni klubunk legújabb igazolása, Soós Dávid, akit a szakmai stáb felkészültsége, és a profi körülmények csábítottak a Hunyadi Mátyás útra. A korábban Horváth Ferencre és Kondás Elemérre is jó benyomást tévő, támadó középpályás a rivális Dabas-Gyón együttesétől érkezik, ahol fél év alatt is meghatározó játékossá vált. Hatékonyságát ellenünk is bizonyította, hiszen szeptember 29-én ő fordította meg a Balogh Bence gólja révén még számunkra kedvező állást, amikor a 78. percben győztes gólt szerzett.
A még mindig csak 21 esztendős játékos 2017-ben kis híján az akkor NBI-es Balmazújváros labdarúgója lett, később Kondás Elemér keze alatt dolgozhatott Kisvárdán az NBII-ben, játékperce viszont nincs egyik osztályból sem – erről azonban részletesen csak egymás közt beszélhettünk vele. Ugyanakkor az is elég kalandos, ami publikus, hiszen a mindig győzni akaró játékos meglepően jó hangulatú szakmai beszélgetésekről, Kun István szerepéről és a tavaszi nagy hadjáratról is mesélt nekünk.
– Elég hamar, már 17 évesen bemutatkozhattál a felnőttek között, a Honvéd második számú, NBIII-as csapatában, ráadásul góllal debütáltál – mennyire érezted magad akkor kész, vagy inkább jól használható játékosnak?
– Már akkor is vasárnaponként rendezték az NBIII-as meccseket, úgyhogy belefért a szabályokba, hogy a szombati, U17-es bajnoki után jelezte felém a második csapatot irányító Simon Miklós, hogy másnap keretbe tenne engem a felnőtteknél. Nyilván nagyon örültem neki, hogy a nagyoknál is számolnak velem, aztán hogy beállhattam és gólt is lőttem, az csak hab volt a tortán. Mégsem éreztem sorsfordítónak azt a meccset, de első lépésnek nem volt rossz. Nem lehet szerintem senki kész játékos 17 évesen, nem is gondoltam ezt magamról, de helyt álltam.
– Miben változtál azóta, mi a legnagyobb különbség az ifjú tehetség, és a még mindig fiatal, de sokat megélt Soós Dávid között?
– Fejben változtam a legtöbbet, amihez nem csak a pályán szerzett élmények, de az azon kívüli élettapasztalatok is sokat hozzá tettek. Önállósodni fiatal labdarúgóként nem sétagalopp, rengeteg mindenen elcsúszhat az, hogy felfelé íveljen a pályafutásod. Kiválni az akadémiai rendszerből, felmérni, hogy a már egészen fiatalokat is behálózó menedzserek valóban a te érdekeidet szolgálják-e, vagy épp egészen szürreális vitákban részt venni klubszervezeti vezetőkkel nem egyszerű, és nem is tudod ezt tinédzserként rutinnal, rálátással és higgadtsággal kezelni.
– Ez volt az oka, hogy nem vált be a kisvárdai kaland az NBII-ben?
– Az egy sokszereplős és fordulatos történet, de a hazai közegre rálátóknak nem annyira izgalmas, mert több hasonló is van. A sportág háttere olykor elég távol áll magától a futballtól, én viszont azzal szeretek foglalkozni, most is az az elsődleges – abban szeretném, ha minden rendben lenne.
– Pedig a statisztikáid szerint a fociban visszatértél a régi önmagadhoz, ősszel minden meccsen kezdőként léptél pályára és góljaid rendre fontos pontokat jelentettek, mi miatt döntöttél a váltás mellett?
– Nagyon szimpatikus volt a Kelen játéka az egymás elleni mérkőzésen, de ez persze csak egy pozitív érzés volt, igazán meghatározó tényező a döntésemben Kun István személye volt. Ő gyerekként többször is volt edzőm, és már a meccs előtt is beszéltünk, de a félidőben vettem észre a levonulásnál, hogy ott van, és személyesen is váltottunk pár szót. Később megbeszéltünk egy találkozót, aminek nagyon örültem, szeretem felidézni a gyerekkori emlékeket. Jót beszélgettünk és úgy váltunk el, hogy legyen még ilyen alkalom. Az őszi szezon végén aztán újra találkoztunk, és kérdezte, hogy ha úgy lenne, meghallgatnám-e a Kelen ajánlatát, én pedig először tisztességből mondtam azt, hogy igen. Rá egy hétre már Harmati Tomi bával és az elnök úrral közösen ültünk le, de akkor sem tárgyaltunk, hanem inkább beszélgettünk, szakmáztunk, érdekesek voltak ezek. Aztán többszöri találkozás után annyira szimpatikus lett az egész felépítése a tervnek, amit a csapatra és külön rám is szabtak, hogy nem halogattam tovább a döntést. Szeretnék eljutni legalább az első osztályig, és ehhez nagyon profi körülményeket biztosít a Kelen, itt úgy érezheti magát az ember, mint egy NBII-es középcsapatnál. December 18-án láttam bele először, és akkor tudatosult bennem, hogy amiről beszéltek eddig nekem, az valós és igaz.
Harmati Tamás nem csak a Kelenről mesélt Dávidnak, de Dávidról is beszélt a Kelen SC szerkesztőségének.
Dávid esetében leginkább a hatékonyságát emelném ki, góljai rendre pontot vagy pontokat jelentettek csapatának, sajnos ezt a saját bőrünkön is érezhettük. A mezőnyben, a támadások szervezésében nagy szerepet vállal, ugyanakkor törekszik rá, hogy mindig felérjen a kapu elé is, ezért is tud ilyen eredményes lenni. Igazi győztes mentalitás jellemzi, aki szeretne még magasabb szinten is bizonyítani. Reméljük, folytatja az őszi szezonban nyújtott teljesítményét és gólokkal, gólpasszokkal segíti csapatunkat.
– Harmati Tamás győztes típusú játékosként jellemzett, hogy alakult ki ez nálad és mit jelent ez a gyakorlatban?
– Már egészen kicsiként, a legegyszerűbb edzésgyakorlatba is úgy kezdtem bele, hogy én akarom megnyerni – folytatta Soós Dávid. – Ez belülről jött, nem dolgoztam rajta különösebben, de nem is kellett, mert elég nagy százalékban bejönnek a kis győzelmek. Az ilyenekből könnyű aztán a nagy győzelmekre felkészülni, úgyhogy továbbra is maradok ilyen, és öröm, hogy ez tetszik Tomi bának.
– Mennyit tett hozzá a játékodhoz, hogy a futsalba is belekóstoltál?
– Volt egy periódus, amikor az első két osztály között lebegtem és nem volt csapatom, akkor nagyon jól jött a lehetőség. Fizikai és technikai szinten tartás céljából vágtam bele, aztán rájöttem, hogy a futsal egyáltalán nem az a könnyed, jó hangulatú örömjáték, mint amikor összejöttünk telente focizni egyet a terembe. A taktikai forgások, a területekkel való játék precizitást igényelnek, és bőven fel kell gyorsítani a gondolkodásod, ha tényleg eredményes akarsz lenni. Nem sokat futsaloztam, de összességében jó dolognak tartom, megvan a kapcsolat a nagypályás focival, és ha csak egy kicsit is hozzátett a játékomhoz, akkor már megérte.
– Nem csak játékosként, de edzőként is szerepet vállalsz a Kelenben, milyen érzésekkel várod ezt a feladatot?
– Érdekes ez, azért vállaltam el a feladatot, mert nagyon szimpatikus volt az a Harmati Tomi bá, és elnök úr által felvázolt rendszer, amiben aktívan próbálják erősíteni a Kelen családias légkörét, hiszen az nem csak úgy kialakul, tenni is kell érte. Az, hogy a Kelen fiatal labdarúgói a gyakorlatban tanulhatnak az első csapat játékosaitól, és nem csak a játékuk, vagy koruk miatt néznek fel rájuk, de szakemberként is elfogadják őket nagyon jó kezdeményezés. Igazság szerint azért fiatalnak érzem még magam ahhoz, hogy edző legyek, de jó érzéssel vágok bele a feladatba, és remélem, hogy tudok mutatni egy-két olyan dolgot a gyerekeknek, amiből profitálhatnak. Mindezt persze csak amellett, hogy egy nagyon komoly megmérettetés vár a felnőtt csapatra és persze rám is, hiszen tizenhárom olyan meccset játszunk majd a tavaszi szezonban, amelyek mindegyike egy-egy döntő lesz a klub számára. Talán a többiek is egyetértenek velem ebben, mert elég sok pontot kell összeszednünk a bennmaradáshoz, ami nem kis kihívás, de épp azért jöttem, hogy a többiek oldalára állva ez teljesíthető legyen.
Ehhez az első lépést március 8-án, az Iváncsa elleni hazai meccsen tehetik meg Soós Dávidék, akik rá egy hétre szintén hazai pályán fogadják a tabella második Szentlőrinc csapatát, majd hetente váltakozva játszanak idegenbeli és hazai meccseket a május 31-i záró fordulóig.
Sok sikert ehhez az egész csapatnak, és üdv nálunk, Dávid!
