fbpx
 

Viszlát Csepel Stadion!

2019.11.23.

Vasárnap 13:00 órától idén utoljára lép pályára ideiglenes otthonában felnőtt NBIII-as csapatunk, amely egy híján minden pontját a Csepel Stadionban gyűjtötte.

Nagyot fordult a világ 2019. január elseje és november 23-a között a Kelen felnőtt labdarúgó csapataival, hiszen a tavasszal hétről-hétre remeklő női és férfi együttesünk is osztályt lépett a nyáron, az új szezonban pedig történetük eddigi legmagasabb szintjén kezdték meg szereplésüket. A 2019/2020-as idény eddig mérkőzései alapján az NBI. és az NBIII. is komoly szintlépés, valóban osztálykülönbség van az egyel alacsonyabban rangsorolt bajnokságokhoz képest, azonban úgy tűnik mindkét csapatunk kezdi felvenni a fonalat, győzelemnek legalábbis már mindkét együttesünk örülhetett.

A holnap pályára lépő férfi csapatunk épp az eheti ellenfél, FC Dabas ellen kezdte meg szereplését az NBIII-ban, augusztus 4-én 1-1-es döntetlent játszott a tavalyi bronzérmessel szemben. Az akkor idegenben pályára lépő Kelen ezúttal hazai pályán játszik ideiglenes otthonában, a Csepel Stadionban. Abban a létesítményben, amelyben az első forduló döntetlenjét leszámítva az összes pontját szerezte Harmati Tamás együttese.

Itt arattuk első NBIII-as győzelmünket a Taksony ellen, itt ikszeltünk a Kecskeméttel és a Honvéd II-vel is, de ide köthető a felejthetetlen 7-0 is, melyből Balogh Bence egymaga négyet rúgott a THSE-Szabadkikötő kapujába. November 24-én vasárnap pedig utoljára lépünk pályára a csepeli Béke téren hazai környezetben.

A mesternégyest szerző Balogh Bence gólöröme

Csapatunk fejlődését nézve joggal reménykedhetünk a szép búcsúban (egyelőre persze csak idénre, de ez még a jövő zenéje), a 13:00 órakor kezdődő találkozó előtt ráadásul a Kelen-család egy lelkes magja már amúgy is együtt lesz, hiszen közel hetven sportolónk, edzőnk és szurkolónk közösen tisztítja meg délelőtt a Kelenvölgyet az Európai Hulladékgyűjtési Hét részeként. 

Csodálatos volna, ha ez a mag állandó szurkolóinkat kiegészítve közösen szurkolná ki a fiúknak a győzelmet. Az bizonyos, hogy több edzőnk is ott lesz a Csepel Stadionban, vannak akik a lelátón és lesznek olyanok is, akik a pályán. 

A mérkőzésre ingyen jöhetnek be a 18. életévüket be nem töltött gyerekek, a nyugdíjasok 300 forint ellenében, míg a teljes árat fizetők 600 forintért.

Kelen SC – FC Dabas

NBIII. 16. forduló
November 24. Vasárnap 13:00 – Csepel Stadion 

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata