fbpx
 

Győztünk!

2019.09.17.

Hetek óta érett felnőtt csapatunk első győzelme az NBIII-ban, a gólra törő játék mellett pedig ezúttal a saját kapunk előtt sem remegtünk meg, aminek három pont lett az eredménye.

2019.09.15. vasárnap 16:00, Csepel Stadion, 200 néző

MLSZ NBIII. Közép csoport

  1. forduló

Kelen SC – Taksony SE 2:0 (0:0)

G.: Balogh B.(63’), Kasza D.(85’) ill., –

S.: Kiss G.(25’), Kasza D.(85’) ill., Hesz O.(11’), Patály J.(47’), Gálfi L.(74’), Nagy Z.(87’)

P.: – ill., –

Összeállítás: Haála K. – Módly M., Könczey M., Megyesi T., Dankó M. – Rőthy M. – Koós B., Kiss G., Kasza D., Kádár M. – Balogh B.

Cserék: Balogh P., Bakó K., Zsiborás Z., Krajnc B., Nagy Zs., Horváth D., Szabó B.

A csepeli Béke téri stadionban fogadta csapatunk a tabella 7. helyén álló Taksonyt a bajnokság 7. fordulójában. Harmati Tamás csapata hetek óta biztató játékkal mutatta, hogy az NBIII újoncaként is sokak számára meglepetést okozhat, és az eredmények ellenére azt lehetett látni, hogy hamarosan megszerzi első győzelmét a bajnokságban. Csapatunk ennek megfelelően támadó felállásban lépett pályára vasárnap, és már az első perctől kemény párharcokra kényszerítette ellenfelét.

Az első félidőben a harcosság dominált, mindkét oldalon akadtak kisebb helyzetek, de nem alakult ki folyamatos játék. A második félidőben aztán a párharcok helyett a taktika került előtérbe és láthatóan a Kelen akarata kezdett érvényesülni. Mindennek a 63. percben gól lett az eredménye – Koós Bálint ugrott ki és igyekezett lecsapni egy hosszú labdára, amit a vendégek kapusa az utolsó pillanatban tisztázott előle, azonban a játékszer pont a támadást második hullámból követő Balogh Bence felé pattant, aki nem tétovázott, és negyven méterről kapásból beemelte azt az üres kapuba. 1-0!

A gólt követően nyíltabbá vált a játék, és több terület adódott mindkét csapatnak a támadásvezetésre. Védekezésünket dicséri, hogy míg mi olykor ziccert alakítottunk ki, a Taksony nem került olyan szituációba, hogy kapusunknak bravúrra legyen szüksége. Az egyre élvezetesebb mérkőzést aztán Kasza Dániel döntötte el a 85. percben – az egész mérkőzésen agilisan futballozó Kádár Máté lövését bravúrral még oldalra ütötte a vendégek hálóőre, azonban mindenki közül Kasza Dániel volt az első, aki lecsapott a labdára, és higgadtan értékesítette a ziccert. A közel 200 néző nagy örömére 2-0-ra váltott az eredményjelző tábla, és már nem is változott a mérkőzés végig, újonc csapatunk megszerezte első győzelmét az NBIII-as bajnokságban!

Harmati Tamás vezetőedző a következőképpen értékelte a mérkőzést:

Először is nagyon örülünk, hogy megszereztük az első győzelmünket. Dicséret illeti a fiúkat, mert minden energiájukat mozgósították. Érezni lehetett, hogy végig koncentráltak a feladataikra és nagy felelősséggel játszottak. Nagyon jó dolog, hogy végre lehoztunk egy 90 percet, amikor nem kaptunk gólt, valamint az is hogy egymás után már a harmadik mérkőzésünkön tudtunk 2 gólt rúgni.

Ezek után kicsit furcsán hangzik, de nem ez volt az idei legjobb teljesítményünk, főleg, ami a labdabirtoklás részét illeti, ennek ellenére megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot. Büszke vagyok a srácokra, férfiként léptek pályára! Gratulálok minden játékosomnak!

Vezetőedzőnk mellett a vezető gólt szerző Balogh Bence is kiemelte a kapott gól nélküli 90 perc fontosságát.

Egész héten az első győzelemre készültünk, úgy érzem az elemzések és videózások során új szintre emeltük a játékunk tudatosságát. Az első és legfontosabb az volt, hogy az eddigi meccsektől eltérően miként oldhatjuk meg azt a feladatot, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést, ami ezúttal szerencsére sikerült is. Emellett kiemelt szerepet kapott, hogy az első gólunkat követően mikor rúgjuk meg a másodikat, ami szintén nagy segítség volt a vasárnapi meccsen. Remek érzés volt győzni a kilátogató szurkolók és stábtagok előtt, miattuk is fontos volt a három pont.

A felkészültség mellett nagyon fontos volt az is, hogy gólhelyzetben jó döntést hozzanak játékosaink.

Nem tartom különös döntésnek, hogy elvállaltam a kapáslövést negyven méterről, hiszen adta magát a szituáció és semmi más nem lebegett a szemem előtt, minthogy egy jól kivitelezett mozdulattal a kapuba juttassam a labdát, nagy öröm, hogy ez sikerült – értékelte gólját Balogh Bence. Mellette a második gólt szerző Kasza Dánielt is megkérdeztük, hogyan emlékszik vissza góljára. – Éreztem, hogy Máté lövése oldalra fog levágódni, és hogy ott kell lennem abban a pillanatban. Szerintem ilyenkor kell a legjobban koncentrálni, amikor egyszerűnek tűnik a szituáció, mert tapasztaltam sajnos, hogy lehet hibázni ilyen helyzetben is. Viszont ahogy bement tudtam, hogy meglesz az első győzelmünk. Remek érzés volt, de azt hiszem, ez az egész Kelen-család sikere.

Az első bajnoki győzelmünket követően szombaton a Magyar Kupában lép pályára Harmati Tamás csapata, amely szombaton 15:00 órától a korábbi magyar bajnok Vác együttesét fogadja.

Hajrá Kelen!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata