A koronajárvány idején sincs élet Kelen nélkül. Legalábbis egyesületünk elnöke minden reggel a sporttelepen indítja a napot. Intézkedik, készül a jövőre, tekeri a szobabiciklit, és közben megfogalmazott egy fontos üzenetet is… (Telefon)beszélgetés Andreas van den Akerrel.
– Ha valamikor, most igazán aktuális a kérdés: hogy vagy?
– Köszönöm, a körülményekhez képest jól, és remélem, mindenki más is így van a Kelen-családban. A kialakult helyzetben mindenkiért nagyon szorítok, és mindenkinek ezúton is kitartást kívánok! Úgy vagyok vele, ha netán elkapom a koronavírust, le tudom győzni, ugyanakkor a jelen helyzetre jellemző bizonytalanság nagyon zavar. Ez érinti a cégemet és persze érinti a klubot is. Ha valami miatt aggódom, az ez. A napjaim eltelnek munkával, ezzel nincs is gond, azzal már inkább, hogy hajnali négykor rendre arra riadok fel, hogy mi lesz ezután?! Sokat beszélgetek az emberekkel, csak nem személyesen, ahogyan szeretem, hanem telefonon. Más kérdés, hogy egy-egy társalgás hosszabbra nyúlik, mint a normál hétköznapokon, de valahol a mélyén ez talán nem is baj.
– Mikor jártál legutóbb a Kelen-pályán?
– Minden nap ott vagyok… Onnan intézek mindent. Ha nagyon őszinte akarok lenni: úgysem bírnám ki, hogy ne jöjjek ki. Ez az én karanténom. Általában reggel hét körül érkezem, és rendre kitűzök magam elé egy célt: ma ezt és ezt kell megcsinálnom! Napi teendőkből szerencsére nincs hiány – már csak azért sincs, mert gőzerővel készülök a vírus utáni életünkre. Közben igyekszem magamra is figyelni, tekerem a szobabiciklit, vagy a sporttelepen sétálok egy nagyot. Ügyelnem kell az előírások betartására is: sajnos ebben az időszakban senki, sem sportoló, sem kelenvölgyi lakos nem jöhet be a pályára az egészségügyi ajánlások miatt. Eleinte még akadt egy-két ember, akit el kellett küldenem, de ma már mindenki tiszteletben tartja az előírásokat – ezt köszönöm.
– Mi hiányzik a legjobban?
– A nyüzsgés. A zsivaj. A gyerekek. A nagyobb játékosok. Az edzők. A szurkolók. A barátok. Vagyis minden és mindenki… Ha délután kinézek az ablakon, azt látom, hogy üresek a pályák. És ez nem jó, nagyon nem jó…
– Említetted, hogy készülsz a jövőre. Mit remélsz a folytatástól?
– Mindenekelőtt azt, hogy az életünk mihamarabb visszatér a régi kerékvágásba, hogy a sporttelep újra megtelik vidámsággal. Mindent megteszünk azért, hogy ott folytassuk majd, ahol abbahagytuk. Konkrétummal viszont egyelőre nem szolgálhatok, még mi sem tudjuk, hogyan alakulnak a különböző versenysorozatok. Csupán bízunk abban, hogy előbb-utóbb ismét a játéké lesz a főszerep.
– Ha kitekintünk a külvilágra, a hírek arról szólnak, hogy topklubokat is sújt már a vírus okozta gazdasági válság, nemhogy kisebb egyesületeket. Ha nem titok, a Kelen anyagi helyzetét mennyire befolyásolja a mostani szituáció?
– Ami tőlünk telik, megtesszük, ám a helyzetünk attól is függ, meddig nyúlik el a járvány. Egyvalamit azonban feltétlenül hangsúlyozni szeretnék: ezekben a hetekben nem a tagdíj befizetése a legfontosabb. Fogalmazhatok úgy is, hogy nem kényszer. Tisztában vagyok azzal, hogy a Kelen-családon belül jó néhányan gondokkal küszködhetnek. Amikor csökkennek a bérek, amikor munkahelyek szűnnek meg, amikor iskolák zárnak be, mindannyiunknak át kell értékelnünk bizonyos dolgokat. Jómagam is hallottam olyan esetekről, amelyek miatt könnybe lábadt a szemem… Szóval, ezúton is szeretném jelezni: a tagdíj miatt senki ne aggódjon! Aki megteheti, hogy befizeti akár a teljes összeget, akár egy részét, annak innen is köszönjük, a legkisebb támogatásért is hálásak vagyunk, de ígérem, egy gyereket sem hagyunk elveszni csak azért, mert a családja most nem tudja rendezni a tagdíjat. Mindenkinek a helyzetét maximálisan tiszteletben tartjuk, senkit nem fogunk megkérdezni, hogy ebben az időszakban miért fizetett kevesebbet, vagy éppen miért nem tudott egyáltalán tagdíjat fizetni. Pillanatnyilag mindennél előbbre való, hogy éljük túl ezt az időszakot, mindenki őrizze meg az egészséget. Ha túl leszünk rajta, visszatérünk a boldog hétköznapokhoz. Sőt, amikor először benépesül újból a sporttelep, az ünnepnap lesz számunkra.
