fbpx
 

Mindkét osztályra készen állunk!

2020.05.25.

Klubunk tudomásul vette az MLSZ döntését, ugyanakkor öröm, hogy a csapat mellett kitartó játékosokkal egyértelműen a feljutás lehet a célja, miközben a jövő évi NBIII-as licenc birtokában egy esetleges felkérésnek is eleget tud tenni.

 

A Kelen SC elfogadta és tudomásul vette a Magyar Labdarúgó Szövetség május eleji döntését, melynek értelmében a záró táblázatok jelölik meg az egyes bajnokságok kiesőit és feljutóit, ugyanakkor nagy öröm, hogy jogszerűen, infrastrukturálisan és a játékosállományt tekintve is felkészültnek mondhatjuk magunkat mind a BLSZ I. osztályára, mind az NBIII-ra.

Felnőtt férfi I. csapatunk játékosai ugyanis szinte egytől-egyig kitartanak a Kelen SC mellett és az egyértelmű feljutást megcélozva indulnak neki a jövő évi felkészülésnek, miközben a klub megszerezte a jövő évi NBIII-as induláshoz szükséges licencet is, ráadásul a hazai pályánk is elkészül a nyáron, így egy esetleges felkérés sem jelentene akadályt klubunknak. Ennek megfelelően Harmati Tamásék egy dolgot vesznek biztosra: bármelyik bajnokságban is induljanak a 2020/2021-es szezonban, készen állnak rá.

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata