Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!
Örömmel jelentjük be, hogy az Újbuda épületének felső szintjén lévő (eddig tárgyalóként működő) nagy termet átalakítjuk pihenő/tanuló szobává. Ezúton köszönjük Újbuda Önkormányzatának pozitív hozzáállását és együttműködését.
Ez nagy segítség lesz azoknak a játékosoknak, akik az iskolai elfoglaltságuk után egyből a Kelen Pályára fognak jönni, és edzés előtt fel tudnak akár készülni másnapra. A pihenő szoba természetesen nem csak tanulásra lesz kialakítva, hanem kisebb csoportos beszélgetésekre, vagy tényleges pihenésre is. Így a Szülők is biztonságban tudhatják gyermekeiket a suli utáni, illetve az edzés előtti holt időszakokban is.
A pihenőszobának természetesen lesz egy rendje, amely ki fogunk függeszteni, hogy ténylegesen azt a célt szolgálja, amiért létre hozzuk. A szobát hétköznapokon 14:30-18:30-ig lehet igénybe venni, és csak a Játékosok tartózkodhatnak ott.
18:30-tól lesz arra is lehetőség, hogy egy-egy csapat igénybe vegye a termet edzői felügyelettel, ahol csapatértékelést, megbeszéléseket tarthatnak. Edzőink részére is biztosítva lesz, hogy az esti időszakokban szakmai megbeszéléseket tartsanak. A 18:30-tól tartó időszakra vonatkozóan előzetesen kell majd jelentkeznie az irodában.
Szülői segítséget szeretnénk kérni, mégpedig abban, ha valakinek van olyan kanapéja, ülő alkalmatossága (babzsák, fotel stb.), amit szeretne erre a célra felajánlani, szívesen fogadnánk. Ehhez annyit kérnénk, hogy az alábbi e-mail címre küldjék el a bútor fotóját, illetve paramétereit, és vissza fogunk jelezni.
gorog.emilia.atene@gmail.com
Köszönettel, Kelen SC