Tizenhárom bajnoki-, és négy kupameccset nyert meg zsinórban a Kelen U17-es zöld csapata a 2024/2025-ös szezon kezdete óta, ezzel a Csák Gergő és Graszl Balázs vezette együttes hibátlan mérleggel fordulhat a tavaszi idényre.
Ritkán tapasztalható menetelést mutatott be ősszel az U17-es zöld Kelen, amely pontveszteség nélkül vezeti a bajnoki tabellát, és a korosztályos kupában sem talált legyőzőre, pedig a Zalaegerszegi TE-t és az Illés Akadémiát is összesorsolták Csák Gergő együttesével. Az így másod-, és elsőosztályú skalpot is begyűjtő csapat ráadásul látványos játékkal nyeri meg meccsei nagyját, és mind a kupában, mind a bajnokságban öt rúgott gólt átlagolt meccsenként. Csák Gergőt és edzőtársát, Graszl Balázst a sikerszéria hátteréről, a félszezon nehézségeiről, habitusukról és játékosaikról is kérdeztük.
Féltávnál járunk a szezonban, és eddig kivétel nélkül minden meccsét megnyerte az U17-es Kelen – milyen így megpihenni, és visszatekinteni az ünnepek előtt?
Csák Gergő: – A legnagyobb szó ebben az eredménysorban nem is az, hogy százszázalékos mutatóval zártuk a félévet, hanem ahogy elértük ezt: önmagunkat adva, egymást jobbá téve, csapatként. Csíptük-martuk egymást, személyes indíttatású verseny volt minden pillanat és amikor azt kellett, hangos szóval dicsértük a másikat – szenvedélyes félév volt az biztos. Ilyen alapokra építve lehet százszázalékos eredménysort produkálni, de azért bevallom, hasonló győzelmi sorozattal még nem volt dolgom. Nagyon fontos volt, hogy komolyan vettük a bajnoki versenytársakat, és minden ellenfelünknek megadtuk a megfelelő figyelmet még a néha látható egyéni különbségek ellenére is. Hiszen épp a mi kupapárharcaink példája mutatja azt, hogy a futball sajátosságai szerint nem feltétlenül a jobb játékosok, hanem az épp jobb csapat nyeri meg a meccseket. Más kérdés, hogy a legjobb játékosok igazi csapatemberek, így össze is ér a két gondolat.
Graszl Balázs szerint a sikerek kulcsa a motiváció folyamatos fenntartása volt. – A kupameccsek nagyon jól periodizálták a szezonunkat, ezekhez tudtuk igazítani a játékunk tökéletesítését és a mentális felkészítést, illetve a bajnokságban szerencsére a szintén remek őszt produkáló Sopron csapata megtette nekünk azt a szívességet, hogy folyamatosan a nyomunkban volt, és nem hagyta, hogy lankadhasson a figyelmünk. Tavaly nagy munkát tettünk abba is, hogy az öltöző összeálljon, és hogy a hangadó kulcsemberinkkel megértessük, hogy csak akkor érhetik el a saját céljaikat, ha a többieket is felemelik, és húzzák is magukkal. Ennek köszönhetően ebben a szezonban már akkor is tudtunk nyerni, ha a napi forma épp nem nekünk kedvezett. Az Illés Akadémia elleni kupasiker során például a saját legjobb játékunkat nem is tudtuk megvalósítani egyszerűen a szombathelyiek játékereje miatt, együtt mégis olyan erőt mutattunk a pályán, ami győzelmet ért.
Külső szemlélőként nem is gondolná az ember, hogy bármi is hátráltatta volna a csapatot, de belülről megtapasztalva milyen nehézségeket tartogatott a félszezon?
Cs.G.: – A szezon elejét a reagálási és alkalmazkodási képesség csúcsra járatása jellemezte, amiben a játékosoknak, a szülőknek, a klubnak és az edzőknek is döntések sorát kellett meghoznia egyre változó információkra alapozva főként arról, hogy melyik bajnoki osztályban kezdhetjük meg az új szezont. Mielőtt azonban bárki végleges döntést hozott volna, Graszl Balázs edzőtársam elsőként reagált a játékosokkal közös csoportunkban mondván: „Erősebben fogunk ebből kijönni.” Ez akkor megadta a csapatszintű közös gondolkodás alaphangját, majd a kialakult helyzet, és a harmadosztályba visszasorolás ellenére a szülők is úgy látták, hogy igenis van értéke a közös munkának, és nem hagyták veszni a közösségünket. Összezártak, és támogatásukkal megerősítettek minket, egyúttal a csapatot is azzal, hogy nem vitték el magasabb osztályú klubokba a gyerekeiket annak ellenére sem, hogy lett volna erre lehetőségük. Nem tudtunk persze mindenkit megtartani – távozóink közül ketten például az élvonalba léptek tovább -, de továbbra is megmaradt egy csapatmag, amire lehetett építeni. Külön öröm volt például, hogy a Puskás Akadémiával való együttműködésünk részeként kölcsönben nálunk játszó Pintér Márton is maradt a Kelennél, mert biztosítva látta a további fejlődését.
Edzőként is sokfrontos alkalmazkodásra volt szükség, így első körben meg kellett találnunk az új helyzethez, és a megváltozott játékosállományhoz legjobban illeszkedő taktikát. Lényegében le kellett tennünk a voksunkat, hogy melyik felállást választjuk azok közül, amiket tavaly már egymás alternatíváiként megismertettünk a játékosokkal. Ebben szükség volt szakmai egyeztetésre is, hiszen klubszinten elvárás egy preferált felállás használata, mégis adódott lehetőségünk változtatni, mert egy szakmai érvek mentén zajló beszélgetés végén a felső szekciót vezető Simon Ákos is megértő volt, és támogatott minket abban, hogy a cél, így a játékosok egyéni fejlődése, és az eredményesség elérése érdekében a játékosokra szabjuk a taktikai hadrendünket.G.B.: – Kicsit hálásak is lehetünk a sorsnak utólag, hogy így alakult a nyár, mert klubszinten is rá lettünk kényszerítve arra, hogy a kollégákkal még jobban együtt gondolkodjunk, és segítsük egymás munkáját. Emiatt aztán a játékosok korosztályos felfelé áramoltatása is elkezdett hatékonyan működni. Azt gondolom, hogy most a felsőszekció minden játékosa tűzben van tartva, mert folyamatosan láthatják, hogy kellő munkával reálisan oda lehet férni az idősebbekhez, vagy akár a felnőtt csapatainkhoz is.
A múlt szezon óta dolgoztok együtt és ezzel a korosztállyal – hogy működik ez az edzői páros?
G.B.: – Először dolgozunk együtt érdemben edzőpárosként, érdekes tapasztalás, de úgy tűnik, hogy működik. Nagyjából 25 éve vagyunk ilyen-olyan formában egymás mellett a focipályán, és a régi ismeretség abban is segít, hogy teljesen nyugodtan megmondjuk a másiknak, ha jót vagy éppen hülyeséget mond, vagy csinál. Ezek az állandó gyors visszacsatolások hajtják előre a mindennapi fejlődést.
Cs.G.: – Játékospártiak vagyunk abból a szempontból, hogy a már korábban említett célok – így egyéni és csapatszintű eredményesség – elérése mellett tudjuk, hogy az tesz hozzá a legtöbbet a mi edzői megítélésünkhöz is, ha a játékosok a saját erősségeik alapján játszva képesek hatással lenni a meccsekre, emiatt élvezni tudják a focit, és végső soron külső szemmel is élvezetes futballt tudnak játszani. Ez a való életben épp fordított sorrendben történt, mint a felsorolás, és a srácainkra szabott szerepek mentén másfél éve elkezdődött munka előbb produkált játékosként és szurkolóként is élvezhető futballt, majd ennek következményeként lett eredményes.
Edzőként ehhez a legtöbbet hét közben tudjuk hozzátenni, így magától értetődővé vált, hogy a meccsek legtöbbjét az edzéseken nyerjük meg. Ehhez óriási segítség a bennünk és a játékosokban is munkáló dac, hogy minden korábbi, és a szezon közben is sorra érkező buktató és nehézség ellenére megmutatjuk, hogy mire vagyunk képesek csapatként. Ennek a szezonnak az edzésein élmény volt részt venni: napról-napra látni, ahogy az egyébként végtelen foci egyre több és újabb részét megismerve képesek vagyunk fenntartani egy állandó jellegű fejlődést csapatszinten, így játékosként és edzőként is – ez egyszerűen magával ragadó. El is húzódott emiatt néhány edzés vége, ezért elnézést kérek a gyerekekre váró szülőktől.
Milyen játékosok kellenek egy százszázalékos félszezonhoz?
Cs.G.: – Ha játékosmegfigyelő szemmel nézünk a labdarúgóinkra, akkor rögtön látható, hogy épp melyik képességcsomagban megmutatkozó hátrányuk miatt nem a legvonzóbbak az akadémia pozícióharcban, ugyanakkor mostanra az is tetten érhető a játékukban, hogy milyen készségekből álló fegyvertáruk van ahhoz, hogy a karakterükhöz illeszkedő játékrendszerekbe illesztve képesek legyenek mérkőzéseket eldönteni. Az egymásért küzdés például mostanra minden játékosunk sajátja, így eljutottunk oda, hogy az egyéni gyengeségeket egyre kevésbé kell eltüntetni a játékban. Persze nem csak azért, mert mindig lesz valaki, aki kisegít abban, amiben gyenge vagyok, hanem mert a játékosok gyengeségein is dolgoztunk annyit, hogy ne lehessen akkora hátrány, ami már elhomályosítja az erősségeiket.
Nagy öröm, hogy a csapat mellett a játékosok is győztes napokat zártak ősszel abban az értelemben, hogy egyénileg is képesek voltak a fejlődésre, és a 2009-es születésűek közül végleg korosztályt ugró Tomosi Károly és Tóth Márk előre lépése mellett, több 2008-as játékosunknak a Simon Ákos vezette felnőtt csapat edzésein volt jelenése időszakosan. Nem véletlen ez, a szélsővédőből támadómindenessé, és példaértékűen teljesítő vezérré avanzsált Vágvölgyi Sándor; a belső védőből célemberré, és gólgyárossá előrelépett Bakos Bence; vagy a támadóharmad darálójából hátra vont, és mélységi irányítóként játékmesterré váló Orlai Márton mind olyan funkcionáriusaivá váltak a játéknak, hogy a posztjukon szinte bármilyen korosztályos csapatba beilleszthetőek, de jelentős tapasztalattal rendelkeznek arról is, hogy a hadrend többi szereplőjének milyen faladatai vannak. Látják, értik már a focit, még ha nem is mindig vonnak le megfelelő következtetéseket – de ebben épp mi, edzők tudunk segíteni. Mellettük az egész csapat felsorolható lenne, és ha a tavaszt is sikerül úgy zárnunk, mint az őszt, akkor meg is történik majd ez a felsorolás. Mindenesetre le a kalappal az egész csapat előtt, ez férfimunka volt!
