UP összefoglalók

U7 Bozsik: Fradi minitornán jártunk U7-es csapatunkkal!

Móczik Alexandra: U7 Bozsik csapatunk négy játékosa kiegészülve két Zöld játékossal a Fradi sporttelepén járt ma, ahol egy barátságos minitorna keretein belül mérethették meg magukat.
A fiúk végig hajtottak, egyetlen pillanatra sem álltak meg a pályán, ha gólt is kaptak, egyből hozták a labdát és törtek is az ellenfél kapujára. Nagyon szép megmozdulásokat láttam tőlük és mérkőzésről mérkőzésre jobban érezték egymást is a pályán, remekül működtek együtt. Ami külön öröm, hogy a fiúk arcáról le sem lehetett törölni egész nap a vigyort. Természetesen a kabalaállatunk, Huba is elkísérte a kis focistákat, akikre nagyon büszke vagyok. Két kollégámnak pedig köszönöm, hogy eljöttek és végig biztatták a srácokat! 

Csabai Tamás: A srácok kicsit álmosak voltak az első mérkőzésen, de aztán felvették a játék ritmusát, egytől egyig mindenkinek nagyszerű volt. Ami ritka és szívmelengető volt az a sportszerűség. Ahogy buzdították és szurkoltak a csapatoknak. Ez példaértékű szerintem.


U9Z – Dunaszerdahelyen vendégeskedtünk

A dunaszerdahelyiekkel ápolt kapcsolatunk újabb állomásaként ezúttal az U9Z csapatunk látogatott el Szlovákiába. Szombaton reggel az újonnan átadott MOL Akadémia hatalmas területére érkeztünk egy baráti edzőmérkőzésre, ahol ragyogó napsütés mellett csípős hideg fogadott. Két mérkőzést játszottunk: először az DAC U8 ellen, amely bár egy évvel fiatalabb, de nagyon ügyes kis csapat, majd a DAC U9 következett egy “maratoni” hosszúságú, 70 perces mérkőzésen. Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült ez a délelőtt, rengeteg szép gól született az összesen több, mint 110 percnyi játékidő alatt, és biztos vagyok benne, hogy a játékosainknak remek élményként marad meg a két (ahogy ők nevezték) külföldi meccs.

(Gula Dávid)

 



U10Z: Hosszú és fárasztó hétvégén van túl az U10Z csapatunk.

Szombaton Ujpesten jártunk a Dunamenti Liga utolsó fordulóján, ahol két nagyon jó tempójú, izgalmas mérkőzést játszottunk. A Hirös Ép csapatával sikeresen felvettük a versenyt, nagyon koncentráltak és motiváltak voltak a srácok, de egy utolsó percben kapott góllal alul maradtunk a küzdelemben. Pár perces rövid pihenő után következett az Ikarus, ahol kijöttek az előző mérkőzés fáradalmai. Ez lassú döntéseket, pontatlan átadásokat eredményezett. Mindezek ellenére egyre jobban látszik a fejlődés a csapat játékában, ezen az úton kell tovább haladnunk.

Vasárnap hazai környezetben rendezték az utolsó “B” Bozsik tornát, amit 3 győzelemmel és 1 vereséggel zártunk. A rossz kezdés után fokozatosan, mérkőzésről, mérkőzésre fejlődött a játékunk, egyre stabilabb lett a védekezés és szép támadásokat vezettünk. Külön kiemelném, hogy nagyon sok látványos gólt szerezett a csapat ezen a napon. Összességében gratulálok az egész csapatnak a hétvégén és a “félévben” nyújtott teljesítményért! Csak így tovább!

(Rőthy Martin)


U11Z: Ismét sűrű hétvégén van túl U11Z csapatunk.

Szombaton a Dunamenti Iskola Gyermekliga utolsó fordulójában szerepeltünk, vasárnap pedig a Kelen pályán megrendezett Bozsik torna várt ránk. A szombati játéknapon remekül játszottunk, jó tempójú, izgalmas mérkőzéseken vettünk részt, amik abszolút segítik a fejlődésünket. Sajnos azonban a helyzeteinket nem sikerült jó százalékkal gólra váltanunk, emiatt nem tudtunk pontot szerezni. Vasárnap is látszott mit akarunk játszani, helyenként nagyon szépen járattuk a labdát, azonban ma az egyéni megoldások nem sikerültek olyan jó arányban. Örülök, hogy minden bevethető játékosom lehetőséget kapott és gratulálok csapatomnak!

(André Milán)


U12F: Kölyökliga 7. forduló, 2018.11.17. Szombat
Kelen SC Fehér – Újpest FC 0:5 (0:2)

A listavezető ellen játszani mindig más, kicsit talán különleges is. Az Újpest nem véletlenül vezeti a Kölyökliga U12-es bajnokságát, ráadásul veretlenül. Azon fiúk ellen játszottunk, akik egy NBI-es utánpótlásához tartoznak és ezt a különbséget szerettük volna eltüntetni. Azt jó volt látni, hogy a játékosaink nem adták fel a meccset, próbálkoztak, akartak. Volt 2×10-12 perc amikor kimondottan jók voltunk. Sajnos ismét kaptunk 3 elkerülhető gólt, ami miatt nagyobb arányú lett a mérkőzés végeredménye. A mai napon a játékunk támadásban csekély mértékben mutatkozott meg, így azon is lesz mit javítanunk. Mindenképp van előre lépés a csapatunk játékában, de látom azt is, hogy a gyerekek többre képesek, viszont ez ma nem jött ki. Jobb csapattól nem szégyen kikapni, de fontos, hogy mi a saját ritmusunkban fejlődjünk továbbra is!

Nándori Imre U12/F vezetőedző.


U14Z-U15Z

A 2004-es és a 2005-ös zöld együtteseink közösen tekintették meg a Magyarország – Észtország találkozót a Groupama Arénában. Összesen 28 játékos vett részt a programon, kiszurkolták a 2-0-ás győzelmet, majd a lefújást követően Dzsudzsák Balázzsal pacsiztak. Hazafelé a villamoson egyhangú vélemény volt, hogy jól játszottunk, mindenki jól érezte magát. Köszönjük az MLSZ Gyermekszektor Programjának a lehetőséget!

(Vidéki Gábor, Könczey Balázs)



U15Z: A szabadrúgásgólok meccse volt

Kelen SC – Főnix-Gold FC 1-5 (1-0)
Kelen SC: Uhri L. – Gyuricza D. (Molnár M.), Szegedi R., Besze D., Balogh B. (Dávid B.) – Kiss Á., Péteri-Balogh T., Koller D. (Lesták Cs.) – Lakatos B. (Szalai Á.), Ősi Z. (Gergely T.), Pálinkás Á.
Gólszerző: Koller D.

Edzői értékelés:
A 13. játéknapon a fehérvári Főnix-Gold érkezett látogatóba hozzánk. Technikai, taktikai és fizikális értelemben is az eddigi legerősebb ellenfelünkkel találkoztunk, akik jelenleg minden szempontból előttünk járnak. Az első félidőben sok labdát szereztünk a támadó és a középső harmadban is, illetve amikor ellenfelünk sikeresen kihozta a labdát, akkor is stabilak voltunk, nem tudtak gólhelyzetet kialakítani. A második 40 percben az ellenfél térfelén sokkal kevesebb labdát szereztünk, de a saját harmadunkban kemények és határozottak voltunk, lezártuk a kapu felé vezető utakat. Az első félidőben szabadrúgásból megszereztük a vezetést is, a második félidőben viszont ellenfelünk három szabadrúgásból is betalált és végül megérdemelt győzelmet aratott. Gratulálok csapatomnak a fegyelmezett és alázatos játékhoz!

(Vidéki Gábor)


UP összefoglalók

Vélemény, hozzászólás?