Nehéz út a miénk, de járható!
Miközben „Lepi” a gyepet nyírja odakint, idebent Milán a hétvégi meccsről készült felvételből vágja ki a legfontosabb képsorokat, Emília a napi teendőkre készül gőzerővel, Tamás egyik telefont intézi a másik után, Andreas pedig éppen beesik egy megbeszélésről. Mondhatni, egy a hétköznapi délelőttök közül. A hangulat is olyan, amilyen lenni szokott (lásd még: felhőtlen), még akkor sem fordul komorabbra, amikor szóba kerül a férfi csapat NB III-as rajtja.
„Talán az a legfontosabb, hogy tisztázzuk, mi a cél az első csapatnál – vág bele Andreas van den Aker, egyesületünk elnöke. – Két éve, vagyis amióta Harmati Tamás lett a szakmai igazgató, azt az elvet valljuk, hogy a lehető legtöbb segítséget kell megadnunk a tehetségeknek – legyen szó saját nevelésű, vagy máshonnan hozzánk igazoló fiatalokról. Tavasszal eme irányvonal mentén haladva írtunk történelmet a Budapest Kupa, a Budapest-bajnokság és az osztályozó megnyerésével, és az NB III-ban sem akarunk letérni erről az útról. Még akkor sem, ha öt meccs alatt egy pontot szereztünk. Feltett szándékunk, hogy ezután is megadjuk a lehetőséget a fiataloknak, egyebek mellett azért, mert nap, mint nap látjuk, mennyi munkát tesznek bele. Minőségi szakmai képzésben részesülnek, játéklehetőséget kapnak a felnőttek között, ők ezt a hozzáállásukkal viszonozzák. Ebből kifolyólag egy rossz szavunk sem lehet rájuk. Mi nem akarunk csak azért fizetni valakinek, hogy nálunk játsszon, nem vágyunk »zsoldosokra«. Van egy szerethető csapatunk, a játékosok kötődnek a Kelenhez, kötődnek egymáshoz. Láttuk az első öt meccset, nyilvánvaló, van különbség a Budapest-bajnokság és az NB III között, de azt gondolom, egyre inkább felvesszük a kesztyűt, hétről hétre közelebb kerülünk azokhoz az ellenfelekhez, amelyek évek óta a harmadik vonal stabil tagjainak számítanak. Nem túlzok, ha azt mondom, a legutóbbi meccsen, a Szekszárd ellen a győzelem is benne volt már a pakliban. A lefújást követően hallottam, milyen fiatal együttes a Szekszárd. Nos, kiszámoltam, az átlagéletkora huszonöt év volt. A miénk huszonegy…”
Remélhetőleg a huszonegy már ezen a vasárnapon, Kozármislenyben nyerő lesz. Egy biztos, a szakmai stáb, valamint a csapat mindent megtesz azért, hogy mihamarabb megszülessen az első győzelem.
„Hallottunk már vészjósló hangokat, mondván, úristen, öt mérkőzésen csak egy pontot gyűjtöttünk, hú, de nagy lehet a csalódás – veszi át a szót Harmati Tamás. – Némelyek azt hiszik, krízisállapot van. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy egyáltalán nincs. Akkor lenne, ha a nyáron bevásároltunk volna drága futballistákból, ha az öltözőben széthúzást tapasztalnék. Ehhez képest nem vásároltunk be, és az öltözőben minden van, csak széthúzás nincs. A kialakult helyzetet nem tragédiaként éljük meg, ellenkezőleg, a hangulat gyakorlatilag ugyanolyan, mint a tavaszi menetelés idején volt. Az elsődleges cél továbbra is az, hogy a játékosok fejlődését segítsük. Tisztában voltunk azzal, hogy az NB III-ban nem leszünk azonnal eredményesek, hogy nem a bajnokság első harmadában szerezzük meg a bennmaradáshoz szükséges pontokat. Már csak azért is bízom abban, hogy lépésről lépésre haladunk előre, mert az erre utaló jeleket újra és újra fel lehet fedezni. Tudni érdemes, a csapatunkban kétféle játékostípus van. Az egyik a tehetséges fiatal, akinek amennyire tőlünk telik, támogatjuk a kibontakozását – a nyáron ezért is szavaztunk inkább a szakmai stáb bővítésére, mintsem a már említett drága futballisták megvételére. A másik a tapasztalt, talán már késznek mondható labdarúgó, aki segít nekünk a klubot építeni, aki az értékteremtésben részt tud venni – akár azzal, hogy szerepet vállal az utánpótlás-képzésben.”
Milán éppen a Szekszárdnak lőtt első gólt kockázza ki (ha a Puskás-díj első három jelöltje közé nem is fér be, a negyedik helyre már pályázhatna a szerfelett tetszetős akció végén elért Balogh Bence-találat…), amikor Andreas ismételten hangsúlyozza, hogy…
„…a megkezdett úton megyünk tovább az ősszel! Ha esetleg úgy ítéljük meg a télen, hogy elkél az erősítés, körülnézünk, de hiszünk abban, hogy amibe belefogtunk, annak előbb-utóbb lesz eredménye. A Kelent egyedi fíling övezi, nem akarjuk ezt elveszíteni azzal, hogy innen-onnan összeszedjük azokat a játékosokat, akiknek ez a családias légkör semmit nem jelent. Akik a nyáron idejöttek, mindannyian azonosultak a filozófiánkkal. Mindenki tenni akar a csapatért, a klubért. S ha úgy alakul, hogy valakinek esélye nyílik arra, hogy feljebb lépjen, nem akadályozzuk meg, sőt! Lám, a Budapest-bajnokságban szereplő együttesünkből ma már Soltész István és Tímári Norman is NB II-es futballistának vallhatja magát. Természetesen szeretnénk megragadni az NB III-ban, de akkor sem dől össze a világ, ha kiesünk. Jóllehet mindent elkövetünk azért, hogy ne kelljen elbúcsúznunk ettől az osztálytól. Ennek érdekében az eddiginél is keményebben dolgozunk.”
Kezdődhet is a napi munka, de mielőtt Harmati Tamás belevetné magát, leszögezi, a bennmaradás a cél.
„Amit egyszer megszereztünk, vagyis az NB III-as tagságot, arról nem szívesen mondunk le. A klubbal együtt épül a felnőtt együttes is, meglátjuk, hogy az egyéni fejlődéseknek miként és mikor lesz hatásuk a csapat eredményességére. Aki ebben a történetben szerepel, egytől egyig bizakodva tekint a jövőbe. Előfordulnak persze hibák, ám senkire nem tudok haragudni, mert minden áldott nap azzal szembesülök, hogy mindenki mindent megtesz az előrelépésért. Nem vagyunk türelmetlenek, hiszünk egymásban és az elvégzett munkában. Nekünk ez az utunk, és bár a miénk minden bizonnyal nehezebb, mint másoké, meggyőződésünk, hogy végig tudunk menni rajta.”
