fbpx
 

Kádár Máté edzői szerepkörben

2019.07.23.
Az elmúlt évben Kádár Máté nemcsak a Felnőtt I. csapat tagjaként élhetett át Kelenes élményeket, hanem belekóstolt az edzői életbe is. Az idei évben ezen a területen is előre lépett, így biztosan pörgős év vár rá. Mátét kérdeztük az edzői lehetőségeiről.

Idén nagyobb szerep hárul rád, nem csak a Felnőtt I., hanem edzőként is elsősorban a futsal szekcióban lesz feladatod. Váratlanul ért a megkeresés?

Abszolút nem ért váratlanul a megkeresés, hiszen tavalyi évben már az U18-as csapatot irányíthattam. Szerettem volna nagyobb felelősséget vállalni a futsal szekcióban idén és nagyon remélem, hogy tudom segíteni a kelen család gyermekeit tapasztalataimmal. Tudni kell rólam, hogy 7 éves korom óta futsaloztam, s korosztályos válogatott is voltam. Egész életemet végigkísérte, 2 éve hagytam abba, de nagyon nagy szerelmese vagyok a sportágnak.

Most már nem csak az U18-as csapattal, hanem a kiemelt képzési rendszerben is részt vevő UP csapatokkal is foglalkozni fogsz. Ők már ismernek Téged a Felnőtt I. csapat játékosaként, de Neked mennyire ismerősek Ők?

A nyári kelen táborok jóvoltából sok gyerkőccel sikerült megismerkednem, ami igen csak megkönnyíti a dolgomat, valamint sokukat a sorsdöntő felnőtt meccseken is láthattam személyesen, ami nagy erőt adott nekünk akkor is, és most is jó érzéssel tölt el.

Mi az a legfontosabb, amit a futsalon keresztül akarsz adni a gyerekeknek?

Az első és legfontosabb, hogy a Kelen filozófiáját tudjam továbbítani a gyerekeknek, hiszen ez a sikerünk titka és ettől család a Kelen SC. Az emberséget, az egészséges életmódot, illetve gondolkodást, egy szóval a sportemberré válást tartja fontosnak a klub és jó magam is.

Rengeteg dolgot sikerült a futsaltól és a Kelen SC-től kapnom, ezeket szeretném továbbítani a srácoknak, amit a nagypályás labdarúgásban tudnak kamatoztatni. A gyors, pörgős játék, gondolkodás, improvizálás és a sok impulzus nagy játékélményt és kitűnő technikai alapot adhat a nagypályás fociban.

A U8-U9 Piros csapatnak is a vezetőedzője leszek ezek mellett, ahol nagyon szeretném, hogy a srácokat megérintse a futball szelleme, és legalább annyira szerelmesek lehessenek ebbe a sportágba, mint én.

Köszönjük, és sok sikert kívánunk Neked ezen a pályán is!

 

Hajrá Kelen SC!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata