fbpx
 

Zseli Márk a Válogatottban

2015.12.08.
PicsArt_1449523341711Nándori Imre vezetőedző csapatából Zseli Márk bekerült a válogatott keretébe. Imrét megkérdeztük, hogy kezdődött a kiválasztás, Márk pedig mesélt az ott eltöltött időszakról, élményeiről.

A kiválasztó edzésről kaptunk egy e-mailt, hogy küldjünk 4 fő 2003-as születésű játékost (Benke Barnabás, Blaskó Zoltán, Juhász Kende, Zseli Márk), a saját belátásunk szerint az U13-as Alközponti Válogatottba.
A játékosok szerintem örültek a lehetőségnek és én mindenféleképpen azt sugároztam feléjük, hogy ez egy jó dolog és ki kell magukat próbálni, így önbizalommal telve, bátran vegyenek részt az edzésen.
Bizakodva jöttek haza a srácok, ami azt jelenthette, hogy felszabadultan tudtak teljesíteni.
Örömmel tölt el, hogy Márk bekerült és így legalább 1 játékosunk megtapasztalhatta milyen játszani egy pl.:  MTK-s fiú ellen, akinek 5 edzése van, és minden idegszálával a labdarúgásra koncentrál, így megérezhette ennek súlyát és saját képességeinek gyengeségeit, erősségeit.”

(Nándori Imre, vezetőedző)

 

PicsArt_1450042269590

Hogy érezted magad a kiválasztó edzéseken?
A 2003-as születésű játékosok közül 4-en lehetőséget kaptunk arra, hogy október 15-én megmutassuk tudásunkat más csapatok fiatal focistái előtt. Imi bá’ email-jéből akkor még csak annyi derült ki, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Bozsik Programjának keretében szeretné kialakítani az U13-as Alközponti Válogatott keretet. A helyszínen egy laza bemelegítés után 2 csapatra osztott minket a velünk foglalkozó 2 edző. A játék során semmilyen megkötés nem volt, így felszabadultan, a játék öröméért tudtunk focizni. A kellemes délutáni edzést követően mailben kaptunk értesítést, hogy bekerültem az Újbuda Alközpontba és részt vehetek egy Alközpontok között megrendezett egész napos tornán. A csepeli CsHC pályára 10+2-es kerettel érkeztünk, amelyben 2 Kelen játékos (Juhász Kende és én) is szerepeltünk. A helyszínen 5 mérkőzést játszottunk. Az első meccsen az új helyszín és a szokatlan csapattársak miatt még egy kicsit izgultam, aztán sikerült a játékra koncentrálnom és kihozni magamból a maximumot.

Szerinted miért kerülhettél be a Budapest Válogatottba?
Miután lezajlottak a mérkőzések, a helyszínen kihirdették, hogy ki az a 20 mezőnyjátékos és 3 kapus, akik bejutottak a Budapest Válogatottba. Bevallom, ekkor jobban izgultam, mint dolgozatírás közben! Az Alközponti Válogatott tornán nem éreztem semmilyen nyomást, hiszen már annak is nagyon örültem, hogy bekerültem az ott szereplő 8 csapat kb. 100 focistája közé. Azon túl, hogy jó formában voltam, ballábasként előnyt jelentett a bal oldali pozícióm is.

Zseli Márk1-1Milyen élményekkel gazdagodtál?
Az őszi szünetben a Budapest Területi Válogatott napközis edzőtábort rendezett a REAC sportpályáján. Itt többnyire a futball technikai oldalának ismeretét bővítettük és gyakoroltuk. Sok új feladattal találkoztam, ezért nagyon örülök, hogy bejutottam ebbe a csapatba.

 

Milyen érzés, hogy a nevelő egyesületedet képviselhetted?
Már 3 és fél évesen a Kelen pályán rúgtam a labdát, azóta sem szívesen hagyok ki egy edzést sem. A szobám falának színe zöld és a szekrényemre Kelen logo és focisták árnyékképe volt felragasztva. Ebből is látható, hogy második otthonomként tekintek a Kelen egyesületére. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egyetlen Kelenesként képviselhetem a csapatomat az U13-as Budapest Válogatottban!

A két napközis edzés után mit gondolsz, miben kellene többet fejlődni, vagy egyáltalán van-e különbség az NBI-es csapat utánpótlás csapataiból érkező fiúk között és közted?
A Budapest Válogatottban zömében a híres felnőtt csapatok utánpótlás játékosai szerepelnek: MTK, Fradi, Újpest, Honvéd. Az egyik kapus elmondása szerint heti 5 edzésük van + további 2 kapusedzés! Ez az iskola mellett óriási terhet jelenthet a játékosoknak. Természetesen érzem, hogy van hová fejlődnöm, de Imi bá’ szárnyai alatt nagyon jó irányba haladunk.

(Zseli Márk)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata