fbpx
 

U9Z – Gyermekliga 3. forduló összefoglaló

2018.10.07.
U9Z – Gyermek Liga 3. forduló
Játékoskeret: Csákvári Márton, Horváth-Matheidesz Vilmos, Lakatos Barnabás, Mátyus Kende, Nemes Mór, Szabó Patrik, Ungurián Botond, Zsedényi Márk
IMG_00112
A hétvégén a Dunamenti Iskola Gyermek Liga 3. fordulójában szerepeltünk, ahol megszereztük első pontjainkat is. Az első meccsen az MTK csapatával mérkőztünk, remek és fordulatos meccsen sikerült 5:4-re győznünk, majd egy hasonlóan izgalmas mérkőzésen a Budapest Honvéd csapatával maradtunk alul 4:3 arányban. Az eredményeknél sokkal fontosabb azonban a mutatott játékunk, és hogy az első perctől az utolsóig minden játékos beleadott mindent. Főleg annak a tükrében kiemelendő ez, hogy a két mérkőzést egymás után játszottuk pár perc szünettel, és még a második meccs végén is hajtottunk és küzdöttünk az egyenlítésért. Külön öröm, hogy a hétközben gyakoroltak többször is visszaköszöntek, és hogy az előző fordulókkal ellentétben végre a góllövéssel sem álltunk hadilábon. A következő hetekben sincs megállás, edzőmeccseket játszunk a Baráti Bőrlabda és Dalnoki Akadémia csapataival, és az edzéseken is sok mindent tanulunk majd, aztán pedig jön a Gyermek Liga következő fordulója a Fradi és az Ikarus ellen.Hajrá Kelen!

(Gula Dávid)

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata