fbpx
 

U11 Z

2018.10.01.

Vasárnap ismét a Dunamenti Iskola Gyermekliga mérkőzésein vett részt az U11Z csapatunk. A Gödöllőn rendezett játéknapon 2 mérkőzést játszottunk. Az első találkozón a hazai csapat ellen egy remek meccsen 3:3-mal zárult a találkozó. Jól szervezett, egységes csapatként néztünk ki, rengeteg labdát sikerült az ellenfél térfelén szereznünk, amiből aztán akadtak is lehetőségeink bőven. Nagyon tetszett a csapat hozzáállása ezen a mérkőzésen, mert bár voltak olyan periódusai a találkozónak, amikor ellenfelünk bizonyult veszélyesebbnek, a mérkőzés nagy részében a mi akartunk érvényesült és a helyzetek alapján győzelemmel is zárhattuk volna ezt a találkozót. A második mérkőzésre csupán néhány perc pihenő után kellett felmennünk egy friss Újpest ellen, ami meg is látszott a játékon. Sajnos egy ilyen kimerítő 40 perces mérkőzés után nem működött már, amit előtte remekül tudtunk végrehajtani, mindenhol lemaradtunk egy pici ütemmel, hiányzott egyszerűen a frissesség, a dinamika a lábakból. Az mindenesetre is örömteli, hogy hétről hétre kiváló ellenfelek ellen tudunk játszani, ami egyértelműen a gyerekek fejlődését szolgálja.   

(André Milán)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata