fbpx
 

Teremtornák időszaka

2016.02.16.
20160213_104535A téli időszak minden csapat számára egy kicsit más. Decembertől márciusig tart nagyjából a nagy pályás bajnokságok „téli szünete”. Ez idő alatt a csapatok felkészülési időt kapnak arra, hogy a tavaszi szezonban javíthassanak az őszi szezonban nyújtott teljesítményükön. Hogy melyik korosztály hogyan is készül a tavaszra, azt megtudhatjuk beszámolónkból. Megkérdeztük edzőinket, segédedzőinket, hogy vajon a téli teremtornák milyen hatással vannak a gyermekekre, a csapatokra, illetve van-e szerepe a fejlődésükben?

A legkisebb lurkók részére is rendeztünk villámtornát. Egy ilyen korosztálynál főleg mire kell figyelni egy tornán?
Lénárt László (U6-U7): Legfontosabb talán, hogy rövid időtartamú (1-2 órás) legyen a rendezvény, hogy ne váljon sem a gyermek, sem a szülő részére unalmassá. Természetesen több jutalommal érdemes készülni, hiszen a gyermekek főleg csak akkor érzik azt, hogy érdemes részt venni egy tornán, ha kapnak kupát, érmet, oklevelet, csokit, amikkel büszkélkedhetnek akár otthon, vagy az oviban, iskolában. A későbbiekben már szokássá lehet alakítani a mérkőzéseken való részvételt, így további életük folyamán sem fogják egyáltalán tehernek érezni, hogy adott hétvégén mérkőzés van. A torna során több segítő kéz kell, hogy legyen, hiszen olyan picik a gyerkőcök, hogy igénylik több oldalról is a törődést, biztatást, ugyanakkor figyelni kell, hogy kicsit önállósuljanak is, teret kell adni.

Milyen gyakorisággal jártok tornára? Fontosnak tartod-e, hogy a szülő partner legyen abban, hogy teremtornákon is részt vegyen gyermeke?
Grőb Ákos U8F ,U11F: Nincs tervezett gyakoriság, felmérjük milyen lehetőségek vannak. Van, hogy egymás utáni 3 hétvégén is van program, ha az hasznos.  Jó dolog a torna, csillogó éremmel, de ha ehelyett egy méltó ellenféllel gyakorlunk másfél órát, és lehetőséget adok több srácnak, akkor azt választom. Vagy elmegyünk szombaton és a fél keret egymás közti játékkal – minibajnoksággal tölt két órát, érem nincs, de értelme annál több.
Hogy a szülők partnerek-e? Azt gondolom, értik, hogy lényegében legféltettebb kincseikért, a gyermekeikért vagyunk. Ha látják, jó kezekbe adják a srácokat, eljönnek ide is és oda is, viszont:


A BIZALOMÉRT MINDEN NAP MEG KELL
DOLGOZNUNK, ÉS ELJÁTSZANUNK EGYSZER SEM LEHET!


Ti vagytok az a korosztály, akiről a legkevesebbet hallunk, látunk, azonban tudjuk, hogy a háttérben kemény munka folyik, és a teremtornákon is szép számmal vesztek részt. Ezen a hétvégén ha jól tudom, akkor 3 tornán is voltatok.

Jakab Árpi U10Számunkra a hétvége számai a következők: 4,4,2. Sikerült mindhárom tornán remekül szerepelnünk. Szombaton, Vácon az előkelő 4. helyet szereztük meg, másnap a KISE tornán fehér csapatunk is hasonló helyezést ért el. Ezen kívül vasárnap a Törökbálinton megrendezésre kerülő Farsang Kupán a II. helyen végeztünk. Nagy öröm számunkra, hogy a két nap összesen 24 gyermeknek adtunk lehetőséget, hogy mérkőzésen gyakorolhassa az edzésen tanultakat. Mindenkinek gratulálok, azonban nem állunk le, a héten egy edzőmérkőzés, a hétvégén pedig két újabb torna vár ránk.

2005-ös csapatoddal hamarosan Berlinbe látogattok egy tornára. Mesélnél arról, hogy egy ilyen hogy jön létre, és miért is várjátok annyira? Voltatok már korábban is külföldön? Milyen élményekkel tértetek haza?
Simon Ákos U9Z, U11Z: Tavaly a 2007-es korosztállyal jártunk Németországban. A fiúknak hatalmas élmény volt a három napos torna. Szerettük volna, ha más kultúrába is belekóstolnak A játèkosaink. A csapat még inkább összetartó azóta, és a mai napig rengetegszer emlegetik ezt a remek kis kirándulást, ami ráadásul egy harmadik hellyel párosult.11403126_1107204249294646_3756468898718748902_nIdén a 2005-ös csapattal megyünk Berlinbe, ahol akár a Hertha BSC-vel is egy csoportba kerülhetünk. Azt gondolom, hogy a játék, a csapat összekovácsolása és persze egy felejthetetlen emlék miatt megéri egy ilyen labdarúgó rendezvényen részt venni.

Ebben a korosztályban nagyon sok gyermek edz nálatok. Hogyan tudjátok megoldani, hogy mindenki, aki focizni szeretne, játsszon is egy-egy tornán? Mi alapján döntöd el, hogy ki lesz keretben? Fontos-e a gyermekeknek, hogy bizonyítsanak?
Soóky Norbert U13: Valóban sok játékosunk van, két csapattal indultunk a Bozsik torna keretein belül, így lehetőségünk nyílik majdnem 30 játékosnak lehetőséget biztosítani. Ezek mellett sok edzőmérkőzést kötünk le, így mindenki kap elegendő játéklehetőséget.
Ami a legfontosabb, hogy a héten megjelenjenek edzésen. Utána egy lapon van az edzéseken való magatartás és az edzésmunka. Ezek alapján döntöm el, milyen játékos kerettel megyünk az aktuális tornára, mérkőzésre.

Te, mint segédedző vagy jelen az U13-as csapat életében. Mi az, amiben egy-egy teremtornán segíteni tudod a csapatot? Volt-e olyan alkalom, amikor egyedül vittél csapatot tornára, és melyik volt a legemlékezetesebb torna számodra?
Gendur Gábor U13 segédedzőA tornákon, ahogyan az edzéseken is, Norbi segítőjeként főként neki segítek, hogy gördülékenyen menjen minden, de volt már rá példa edzéseken, és tornákon is, hogy én vittem egyedül a csapatokat.
20160213_105807Volt több különleges tornánk is Norbival, szakadó esőben, 40 fokban, sikerekben gazdag és kevésbé, de a legkülönlegesebb talán épp az utolsó volt, amikor 3 csapatot vezettem egyedül egy teremtornán. Kedvelem a teremtornákat, mert itt nincsenek külső hatások, amik befolyásolhatják a torna kimenetelét, ugyanakkor ez egy elég különleges teremtorna lett. A mi 3 csapatunkon kívül 1 csapat jött el, és ők sem elegendő létszámmal, így amellett, hogy nálunk is csak 1 kapus jelent meg, még nekik is adnunk kellett játékost. Különleges torna volt, de abszolút pozitív értelemben, mindannyian élveztük.

Több torna szervezésében, lebonyolításában is részt vettél már. Milyen előkészületei vannak, lehetnek egy tornának, s a torna ideje alatt milyen fontos tényezőkre kell figyelni?
Nándori Imre U14: A jó torna szervezésének a titka, hogy pontosan előre tervezett menetrenddel kell dolgozni és az évek tapasztalataiból adódó egyedi problémák kezelésére is fel kell készülni. Fontos, hogy megfelelő időt hagyjunk saját magunknak az előkészületekhez, így biztosak lehetünk abban, hogy semmit nem hagyunk bent a szertárban, fenn az irodában, ami szükséges a torna színvonalas lebonyolításához. Amikor megszólal az első sípszó és elkezdődik a futball onnan már csak arra kell figyelni, hogy mindent átnézzünk és felkészüljünk a következő feladatra. Ha minden rendben véget ért, nem történt baleset, sok mosolygós gyerek tért haza, akkor jól végeztük a dolgunkat.

Miben más egy teremben eltöltött néhány óra egy igazi nagy pályás mérkőzéstől?
12508869_959732097415411_3825546553608786710_nTemesvári Miklós U15: A teremtornáknak vannak pozitív, és néha negatív oldalai is. Az időjárás miatt télen sokszor kellemesebb bent, mint kint. Fontos, hogy ne legyen nagyon sok csapat, hogy ne kelljen órákat várni egy-egy meccsre. Gyorsabb a játék, és több gólt lehet szerezni, mint nagy pályán, jó hogy rövid időn belül lehet érmet, vagy kupát kapni, illetve egyéni díjakat is, ami igen motiváló a gyerekek számára. Rossz viszont, hogy többször kell újra felpörögni ücsörgés után, és kevesebben juthatnak szóhoz, mint a nagy pályán, hiszen 10-nél több játékost nem érdemes nevezni egy 4+1-es tornára.

Miért fontos számodra, hogy lehetőség szerint 4+1-es futsal labdás tornákra vidd el játékosaid?  Mi alapján állítod össze az adott tornára a játékos keretet?
Könczey Zsolt U17A fiúkkal több éve futsal bajnokságban indulunk, amely kiválóan segíti a nagy pályás felkészülésünket. A bajnokságon kívül, idén már nem mentünk teremtornákra, hiszen kezdik ezt a kort kinőni, illetve sokszor van futsal forduló. A játékoskeret magját a nagypályás csapatunk alkotja, de több külsős fiú is játszik nálunk. A srácok szeretik a futsalt, sok szép gólt szereznek, van bőven sikerélményük is, így nem okoz gondot a játékoskeret kialakítása, hiszen mindig örömmel jönnek, van merítési lehetőségem.

_DSC0043Ti a BLSZ Téli Teremtornán II. helyen végeztetek. Ez a torna adott-e valami pluszt a csapatnak?
Csernik Kornél Felnőtt Egy olyan célkitűzést adott, amely segítette a felkészülést a mostohább időjárási körülmények között. A döntőbe jutás élménye erőforrás lehet a tavaszi terveinkhez.

Melyik volt a legemlékezetesebb teremtorna számotokra ezen a télen? Miért?
Könczey Zsolt LányokA klub támogatásával, sok teremtornára el tudtunk jutni, aminek rendkívül örülök. Mindegyik torna valamiért emlékezetes maradt, mindenhol tudtunk tanulni és fejlődni. A lányoknak biztosan a Szlovák, Iodica Cup maradt a legemlékezetesebb, hiszen nemzetközi szinten is meg tudták magukat mérettetni. 

Villámkérdések, villámválaszok!

11951318_951187398271257_389391469656271540_n
Aki válaszol: Könczey Balázs, segédedző+játékos
2 órás vagy egész napos?
2 órás, szeretem ha pörögnek az események.
1 napos vagy 2 napos?
2 napos, ha már hosszú, akkor legyen benne hosszabb együtt töltött idő és egy jó kis este a csapattársakkal
Vidéki, vagy helyi?
Vidéki, az új környezet jobban motiválhatja a játékosokat
Busszal vagy kocsikkal?
Busszal, ha együtt van a csapat, akkor születnek a később sokat emlegetett jó sztorik, poénok

Saját rendezésű, vagy más által rendezett?
Saját, a Kelen mindig színvonalas eseményeket rendez
6 csapatos, vagy 20 csapatos?
20 csapatos, belenézhetünk más csoportok izgalmas mérkőzésekbe is
Csoportos vagy körmérkőzéses?
Csoportos, az utána való play-off rendkívül magas színvonalú meccseket hozhat a jelentős tét miatt
Sorcserés vagy egyenkénti cserés?
egyenkénti cserés, mindenkinek fel kell tudnia mérni, tisztában kell lennie önmagával, mennyit képes vállalni a csapat sikeressége érdekében
Mennyiség vagy minőség?
minőség, az élet minden területén erre kell törekedni
2×12’ vagy 1×20’?
2×12′, ez 4 perccel több, mint az 1×20′ 🙂
4+1 vagy 5+1?
4+1, ha terem akkor pedig futsal labda

Érem vagy oklevél?
érem, természetesen arany, semmiképpen nem ezüst, a bronz pedig szebb, mert az a bronzmeccsen győzelemmel érdemelhető ki
Kupa vagy érem?
kupa, lehetőleg minél nagyobb, hogy több port fogjon

 

(G.E.A.)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata