A Kelen SC nagyon fontosnak tartja, hogy rehabilitációs szakember segítse a játékosok, edzők munkáját, hogy a sérültek minél hamarabb felépüljenek és pályára állhassanak. Palotás Andrea nemrég elkezdett foglalkozni a sérültekkel, és megkértük, hogy mondja el az eddigi tapasztalatit, beszéljen munkájáról.

received_10207966356133742

Hogyan kerültél a Kelenhez?

Simon Ákossal már korábban is volt szerencsém együtt dolgozni, ő keresett meg, hogy van- e kedvem bekerülni a csapatba. Természetesen érdekelt a lehetőség, pár nappal később bementem egy személyes elbeszélgetésre Andreashoz, a következő héten pedig már kezdtem is. 🙂

Beszélnél kicsit arról, hogy mivel is foglalkozol pontosan?

Gyógytornászként a munkám széles spektrumon mozog, első körben jelenleg a sérült játékosokkal foglalkozom. A későbbiekben a prevencióban is szeretnék szerepet vállalni. A szakorvosi véleményt figyelembe véve alakítom ki a rehabilitációs programot, melyet megelőz egy állapotfelmérés és elbeszélgetés a játékossal. Ezután kezdjük csak el a közös munkát, ami- sérülés helyétől, idejétől, és jellegétől függően- különböző lehet. A korai fázisban, akár konzervatív, akár műtéti megoldást követően általában a mobilizálás, mozgásterjedelem javítása és helyreállítása, izomerő növelése, funkciók javítása az elsődleges cél, ilyenkor előfordulhatnak tiltott gyakorlatok, irányok is. A későbbi szakasz állhat izomerősítésből, koordinációs- és egyensúlyfejlesztő gyakorlatokból, izomegyensúly fejlesztésből stb, majd még később sportspecifikus tréningből. A gyakorlatok a fokozatosság elve szerint az egyén aktuális állapotához vannak igazítva. Ha a rehabilitáció rendben zajlik, a sérült panaszmentesen teljesíti a feladatokat, és a szakorvosi- gyógytornász- edzői team is úgy ítéli meg, a sérült visszatérhet a pályára.

Mit gondolsz arról, hogy egy ilyen klub életében mekkora segítség lehet a munkád?

Bízom benne, hogy a munkámmal segítségére lehetek mind egyén szinten, mind csapat szinten. Úgy gondolom, hogy az edzőkkel közös erővel azon dolgozunk, hogy a játékosokból a maximumot hozzuk ki. Mindenkinek van egy szelete a tortából, mindenki más szemszögből nézi ugyanazt, így tulajdonképpen segítjük és kiegészítjük egymás munkáját.

Korábban is foglalkoztál sportolókkal?

Sportklub szintjén nem, azonban természetesen voltak már pácienseim, akik különböző sporttevékenység végzése közben sérültek meg.

Heti hány alkalommal vagy jelen a Kelen életében? Jelenleg hány sérülttel foglalkozol?

Jelenleg keddenként és csütörtökönként vagyok 16:00- 19:00 között. Egyéni és csoportos tornákat is tartok, a létszám változó, mert van, akivel heti kétszer is találkozom, van, akivel egyszer, azonban olyan is előfordul, hogy egy-két alkalom elég. Legtöbbször a sérült játékos megtanulja a gyakorlatsort, és otthon rendszeresen végzi azokat a saját mihamarabbi gyógyulása és felépülése érdekében.

Ha jól tudom Deli Levente is nálad “épül”. Beszélnél kicsit az ő sérüléséről? Mi kell ahhoz, hogy valaki gyorsan felépüljön, egyáltalán mennyi időt vesz igénybe ilyen sérülés esetén a rehabilitáció?

received_1155361901178318

Levinek bokasérülése volt, ami a focistáknál nagyon gyakori. Nála, mivel a sérülés a nyáron történt, már minden irányú mozgás kivitelezhető teljes mozgástartományban terhelés mellett, ezért az izomerősítésre (bokaízületet stabilizáló izmok erősítése), egyensúlyérzék visszanyerésére, funkciók javítására fektetjük a hangsúlyt, valamint a sportspecifikus rehabilitáció is folyamatban van. A teljes rehabilitáció időtartama Levinél kb. 3 hónap, de ezt természetesen több tényező befolyásolja. Fontosnak tartom a rehabilitáció időben történő elkezdését, mert minél előbb szakemberhez fordul a sportoló, annál hamarabb visszatérhet a korábbi aktivitási szintjéhez. Az esetlegesen kialakuló instabilitások, valamint az újrasérülés esélye is kisebb lehet.

received_1152350808146094

Szerintem mindenféle sérülést komolyan kell venni, kisebbet és nagyobbat egyaránt. Míg egy „egyszerűbb” húzódás, zúzódás esetén elég lehet maximum 3-5 napot kihagyni az edzésből, úgy a komolyabb sérülések hosszabb idő alatt regenerálódnak. Ha az „egyszerűbb” sérülést követően nem várják ki a játékosok azt az időt, amire a szervezetüknek szüksége van, és hamarabb visszatérnek a pályára, úgy az újbóli, „komolyabb” sérülés esélye megnő, ami miatt hosszabb időt kénytelenek kihagyni.

Fontosnak tartom továbbá, hogy a sérült játékos elfogadja és aktívan közreműködjön a tervezett rehabilitációs programban, és felelősséget vállaljon saját gyógyulása érdekében.

A Lányok közül is többen járnak hozzád. Van, aki műtétre vár, viszont fontosnak tartod, hogy a műtét előtt is már felkészült legyen az izomzat, így megkezdtétek a műtét előtti gyógytornát. Miért tartod ezt fontosnak? 

received_1155362104511631A Lányoknál tartok csoportos és egyéni tornákat is. Fruzsina műtétre vár, keresztszalag szakadása van, azonban még egy hónapja van a műtétig. Addig is elkezdtük a preoperatív gyógytornát, aminek a célja, hogy a lehető legjobb állapotban kerüljön a műtőasztalra, valamint ráhangolódunk a műtétet követő rehabilitációra is. Ilyenkor fontos a fájdalomcsillapítás-amennyiben van-, valamint a térdízületet körülvevő izmok megerősítése, izomdisbalance helyreállítása, mozgásterjedelem fenntartása. Műtét után is szigorú szakmai szabályok szerint zajlik a rehabilitáció. Véleményem szerint a test kondicionálása mellett a pszichés támogatás is fontos szerepet játszik, akár sérült valaki, akár nem.

Mi az, amivel esetleg jobban tudná segíteni munkádat a klub? 

Egy külön kis terem, ahol a játékosokkal nyugodt körülmények között lehet foglalkozni, mindenképpen elősegítené a munkámat. Eszközigénye a gyógytornának is van, amelyek hasonlók, mint amivel az edzők is dolgoznak, és amelyből a Kelennél több minden fellelhető, úgy, mint gimnasztikai labda, különböző egyensúlyfejlesztő eszközök, kislabda, különböző súlyok stb. Ezek egyrészt még színesebbé teszik a tornát, másrészt egyes képességeket még jobban fejlesztenek.

(Palotás Andrea)

Aki sérült, a saját vezetőedzőjén keresztül fogja tudni utolérni Andreát. 

 

Rehabilitációs foglalkozás a Kelenen!

Vélemény, hozzászólás?