fbpx
 

Rangadók hétvégéje! Kelen SC – RTK-VASLÓ

2015.11.05.
kiemeltA Klub életében fontos szerepet tölt be Felnőtt I. csapatunk!
A hétvége egyik legfontosabb eseményéről Csernik Kornél vezetőedzőt kérdeztük.

– Hogy vagy megelégedve az eddigi eredményeitekkel, mi adja ezt az elképesztő lendületet a csapatnak?
Csernik Kornél: Az előző idény lezárásaként, a nyári sporttábort követően került sor arra a nemzetközi mérkőzésre az angol Wanderers FC ellen, mely mérföldkőnek tekinthető a Felnőtt csapat életében. Az ott tapasztalható fokozott érdeklődés, a táborozó gyerekek izgalma, szeretete; a csapat helytállása; a szurkolók öröme, bizakodása; a szakmabeliek pozitív visszajelzései adtak hitet, hogy minden erőfeszítést megtegyünk a Kelen zászlóshajójának tekinthető Felnőtt gárda megújulására. Az azóta eltelt időszakban azon fáradozunk, hogy játékunkkal hétről-hétre kifejezzük a pozitív értékeken alapuló, fiatal közösségünk elkötelezettségét, lelkesedését, a foci iránti szeretetét.

– Mi a különbség egy országos U21 és BLSZ II osztály között?
Cs.K.: A felnőtt bajnokságban előtérbe kerül a csapat eredményessége, bármilyen szinten igaz ez. A kihívást az jelenti, hogy az utánpótlásból érkező játékosokat úgy vértezzük fel a felnőtt labdarúgáshoz még szükséges készségekkel, tapasztalatokkal, hogy a gárda sikerességét is szem előtt tartjuk. A bajnokság eddigi fordulói megerősítették, hogy nem kell félni a fiatalok bevetésétől, érett és kiegyensúlyozott teljesítményre képesek, de fokozottan kell figyelni rájuk, segíteni az idősebbek közé való beilleszkedésüket, fejleszteni taktikai érzéküket.

– Mit vársz Te, illetve mit vár a Csapatod a hétvége rangadó mérkőzésétől?
Cs.K.: Nincs felfokozott várakozás a hétvégét illetően, szeretnénk bátor játékkal örömet szerezni az értünk szorítóknak, bizakodva, hogy tavasszal egyre többen lesznek kíváncsiak ránk, és egyre inkább példaképül szolgálhatunk a nálunk pallérozódó több mint 400 gyermeknek, fiatalnak.

(Csernik Kornél, vezetőedző)

Kelen SC – RTK-VASLÓ
11.07. Szombat 13:00
Budapest, Sportmax Sportközpont

 

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata