fbpx
 

Mérkőzésértékelő + Csapatépítő

2017.11.13.
A Felnőtt I. Csapatunk mérkőzésértékelése mellett ezúttal a múlt heti csapatépítő programról is olvashatunk pár gondolatot.

20171111_172305

Az előző hétvégén a II. KER. UFC Csapatához látogattunk. Arra számítottunk, hogy egy nagyon motivált és fiatal csapat vár majd bennünket, akik mindent beleadnak, hogy megnehezítsék dolgunkat. Ennek megfelelően kezdődött a mérkőzés. Ellenfelünk abszolút kihasználta a hazai pálya előnyét és ez nagyban megnehezítette a játékunk felépítését és a félidő vége felé egy szabadrúgás után még a vezetést is megszerezték. A második félidőre végrehajtottunk pár változtatást, amitől azt vártuk, hogy jóval dinamikusabb és támadóbb jellegű lesz csapatunk, ebben a szellemiségbe is kezdték a srácok a 2. játékrészt, és ez a fajta hozzáállás hét perc alatt 3 gólhoz és egy „kapufához” juttatta a csapatunkat. Ezek után a magabiztos előny tekintetében újra úgy játszott a csapatunk, ahogy szerettük volna. Összességében 2 ellentétes félidő után megérdemelt győzelem született.

Gratulálok mindkét csapatnak!

1

A múlt héten újabb csapatépítésen vettünk részt, a játékosok ismét a billiárd mellett döntöttek, a döntés jónak bizonyult, hiszen mindenki nagyon jól érezte magát, az egyetlen hiányérzetem csak a játékosok fejlődését tekintve lehet. Semmiféle fejlődést nem tapasztaltam a tudásukban az elmúlt időszakhoz képest, így Major Csongor kollégámmal a szerencséseknek újabb leckét tudtunk adni. 🙂

Úgy néz ki, idei veretlenségünket már nem fenyegeti semmilyen veszély.

(Harmati Tamás)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata