fbpx
 

Megvan az első élvonalbeli Kelen-pont! – VIDEÓ

2019.09.25.

Két gólos hátrányból felállva ért el döntetlent női labdarúgó csapatunk, ezzel megszerezte első pontját a Jet-Sol Ligában!

Az élvonalba idén feljutó női csapatunk többször is jelét mutatta már, hogy képes lehet felvenni a versenyt a legjobbakkal, azonban korábban nem jött össze neki az élvonalbeli pontszerzés – igaz csak mostanáig! Könczey Zsolt együttese a Szent Mihály vendége volt Szegeden a Jet-Sol Liga 5. fordulójában, és már a 3. percben hátrányba került. A gyorsan bekapott gól meg is fogta a lányokat, a félidőig ráadásul még egyszer betalált a házigazda, így 2-0-val vonultak félidőre a csapatok.

A második félidőben azonban a vezetőedző által többször hangoztatott és elvárt bátor játékkal rukkoltak ki a lányok, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a játékrész 9. percében Telek-Sümegi Éva történelmi gólt szerzett – okos befejezése a Kelen első élvonalbeli gólja lett! Később szintén ő szerzett gólt fejjel, azonban a pályán kívülről érkező beadás miatt találatát érvénytelenítette a játékvezető. Nem lankadt ugyanakkor csapatunk góléhsége, és Balázs Eszter 84. percben szerzett szépségdíjas szabadrúgásgóljával együttesünk kiegyenlített, ezzel megszerezte első pontját az NBI-ben.

A mérkőzés összefoglalója, melyben vezetőedzőnk és gólszerzőink is megszólalnak az alábbi videóban tekinthető meg.

https://www.youtube.com/watch?v=aea1eR_6oFo

Csapatunk legközelebb szeptember 28-án, szombaton 16:00-tól az ETO FC Győr vendégeként lép pályára a bajnokságban.

Hajrá Kelen!

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata