fbpx
 

Magyar Kupa 3. forduló mérkőzésösszefoglaló Felnőtt I.

2019.02.20.

2019.02.16.,szombat 11:00, Kelen SC pálya, 150 néző

Budapest Kupa 3. forduló

 

Kelen SC – Főv.Vízművek SK 7:4 (4:1)

G.: Balogh B.(5), Kádár M., Koós B. ill., Köböl K.(2), Katona G., Bagdán G.

S.: Egyed B. ill., Buhály G.

P.: – ill., –

 

Edzői értékelés:

Hétvégén lejátszottuk idei első tétmérkőzésünket hazai pályán a Vízművek csapata ellen. Az eredményből kiindulva azt gondolná mindenki, hogy milyen jó mérkőzés lehetett, azonban ez nem így volt. A meccset nagyon jól kezdtük, korán vezetéshez jutottunk, és a rá következő 15 percben végleg le is zárhattuk volna, hogy ha a támadó harmadban határozottabbak lettünk volna. Ezután, szinte a semmiből egyenlített a vendégcsapat, így a félidő hajrájáig a két csapat közötti különbség eltűnt a pályáról. A 35 és 45. perc között azonban újra jó ritmusban játszottunk, és sikerült megnyugtató előnyt szerezni, így 3 gólos vezetéssel vonultunk a szünetre. A második játékrészben nem változott a játék képe egészen addig, míg nem szereztünk újabb gólt. Az 5. gólunk után veszítettünk a koncentrációnkból és a hozzáállásunkból, amit ellenfelünk ki is használt, sajnos többször is.

Összességében nagyon tanulságos 90 perc volt, a mérkőzés megmutatta azt, hogy miben fejlődtünk, de rámutatott arra is, hogy mire kell nagyon figyelnünk ezután. A csapatnak a továbbjutáshoz gratulálok!

Hajrá Kelen SC!

 

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata