fbpx
 

Lényeg a játékszeretet – Grassroots

2015.11.24.

Mit jelent a Grassroots?

Minden, ami nem profi futball. Legyen az játszótéren, iskolában, kisebb vagy nagyobb pályán, játsszák azt lányok vagy fiúk kortól függetlenül a lényeg, hogy szeressék a játékot, érezzék jól magukat és tiszteljék egymást a játék alatt. Ameddig lesznek ilyen gyerekek és felnőttek addig biztosított a labdarúgás bázisa. Amennyiben valaki megízleli ezt a játékot és jó benyomásokat szerzett benne, akkor később is megmarad a játék szeretete, függetlenül a játéktudásától és lehet, hogy később ő lesz egy fontos pártolója ennek a szép sportnak.

Miért indult a Kelennél egy ilyen csoport?

Ennél a kérdésnél fontos tudni, hogy a Kelen SC egy befogadó egyesület, mi minden gyereket szeretettel várunk, függetlenül attól, hogy mennyire ügyes a labdarúgásban. Az utóbbi években a létszám olyan szépen megnőtt több korosztályban is, hogy a jobb képzés reményében kiválasztásra kerültek azok a gyerekek, akik komolyabban szeretnének ezzel a sporttal foglalkozni illetve azokra, akik inkább hobbi szinten a játék szeretete miatt az iskola mellett jártak hozzánk. Az utóbbi gyerekek részére hozta létre a Grassroots csoportot az egyesület.

Milyen korosztályt érint, és heti hány edzéssel dolgoztok?

Jelenleg U15-U17 a korosztály a magja a csoportunknak, de vannak idősebb gyerekek is, akik megjelennek edzésen. Három edzővel; Polgár Ferenccel, Pánya Józseffel és jómagammal látjuk el az edzések vezetését. Hetente kétszer vannak edzéseink ahol 1,5 órán át mozognak alkalmanként a srácok. Az edzéseken sportág specifikus gyakorlatokat is végzünk, hogy csiszoljuk tudásukat, de a játékon van a legtöbb hangsúly. Mivel közel hasonló képességűek a srácok így az edzések alatt nem érzik frusztrálva magukat, ha nem megy valamelyik gyakorlat, ezért sokan felszabadultak, mint korábban. A száraz futások és az erőnléti edzések nem megszokottak edzéseinken.Az edzéseken a hangulat nagyon jó, hiszen nincsen senkiben eredménykényszer.

WP_20151030_004

Van-e versenyeztetési lehetőségetek?

Bajnokságban mi nem szerepelünk, a mérkőzéseket jelenleg házon belül oldjuk meg, mivel nagyon nehéz más versenyző korosztályok csapataival a bajnokságok alatt összehozni a meccseket. Talán majd egyre több egyesületnél lesznek hasonló csapatok, akikkel játszhatunk a tavaszi időszakban és akkor a mérkőzések terhelését és élményét is megismerhetik a srácok.

 

Mit ad a fiataloknak?

Elsősorban a játék szeretetét próbáljuk megtartani a gyerekeknél úgy, hogy a játék alatt tiszteljék ellenfelüket. A sportszerűséget és a tiszteletet megtanulhatják a sportág által. Vesztes mérkőzés után is tudjanak egymás és az ellenfél szemébe nézni, sportemberként viselkedjenek a pályán és azon kívül és akkor az életben is jó alapokkal indulhatnak.

Milyen tapasztalataid vannak az eltelt időszakról?

Eleinte meg mondom őszintén féltem, hogyan tudjuk a gyerekeket megtartani, hiszen a bajnoki ritmus keretbe foglalja a heti munkát és náluk nincsen versenyeztetés.  Sajnos volt is pár fiú, aki a mérkőzések hiányában más egyesültet keresett fel vagy más sportágat választott. De akik maradtak, ők járnak rendszeresen és tudomásom szerint szeretik is az edzéseket. Mellékesen úgy látom, hogy vannak srácok, akik kicsit megerősödve akár szerephez juthatnának, a versenyeztet korosztályoknál is. A fiúk hozzáállásáról csak annyit, hogy aki az iskolai és egyéb elfoglaltságok miatt csak egyszer jelenik meg edzésen az is maximálisan odateszi magát. Szerencsére nagyon jó szelleműek a srácok, még az sem probléma, hogy eltérő korúak. Ahol tudnak, segítenek egymásnak, kimondottan jó kis csapat alakult ki. Remélem a téli időszakban is töretlen kedvvel járnak majd edzésre a fiúk.

Lesz-e a jövőben is folytatás?

A vezetőség majd eldönti, hogyan tervezi a jövő évet, de véleményem szerint a kisebb korosztályoknál is lenne létjogosultsága a Grassroots csoportoknak, mert hatékonyabban és jobban lehet így dolgozni a srácokkal. Ha sikerülne a gyakoribb időszakos megmérettetése a csapatoknak akkor még vonzóbbá válhatna az idei kezdeményezés.

(Fehérdi Zoltán, vezetőedző)

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata