fbpx
 

Kelen Történelem IV. Rész

2016.11.04.
Kelen Történelem címmel IV. Részéhez értünk cikksorozatunknak, amelyben megemlítünk néhány nagynevű Egyesületet, játékosok, akik pályánkon játszottak, és szó lesz arról az időszakról, amikor 2000 szurkoló biztatta végig a csapatot.

20160926_150214

65-ben kezdtek neki a füves pálya elkészítésének, amelyet 67-ben avattak fel. Akkoriban a Honvéd Együttese a Budai Nagy Antal Egyesülettel működött együtt. Az NBI-es játékosoknak a Petőfi Laktanyában volt a székhelyük, itt gyűltek össze hétről hétre. Ebben az időszakban épült meg a Kelenen az öltöző, lelátó, majd később a 3. pálya, ami ma a műfüves. Minden fizikai munkát a katonák végeztek, így nekik köszönhető a pályák, és az épületek, lelátó rendbetétele. 67-ben A Ferencváros csapatával avatták fel a pályát, majd sorra jöttek a neves csapatok úgy, mint Honvéd, Dózsa, Vasas, emellett a Magyar Válogatott is játszott nálunk. Ezekben az években játszottak pályánkon kupameccseket, rangadókat, ennek köszönhetően 2000 szurkolóval is megtelt a Kelen „Stadion”.

Az Április 4. csapata 70-71-ben megnyerte a BP I. Osztályát, így NBIII-ba feljutott a csapat, majd ’73/’74-ben NBIII-as bajnok lett. Ebben az időszakban 400-500 szurkoló járt ki a meccsekre, hangosan üvöltve,  hogy „Hajrá Völgy!”.

20160926_150141

docziistvanMinden évben megrendezik a Dóczi Tornát. Ennek kapcsán utánakérdeztünk, hogy ki volt ennek a Névadója. Dóczi István volt, aki elkezdte a Kelen Utánpótlás csapatait szervezni, ő volt a serdülő és ifi csapat edzője, később a felnőtt csapat edzője is lett. Pista bácsi emlékére 2006 óta minden évben megrendezik a Dóczi István Emléktornát. A torna célja a sportbaráti kapcsolatok ápolása mellett a megemlékezés Dóczi István sokéves, áldozatos utánpótlás-nevelő munkájáról.

TitkosPalTitkos Pál Alapítványunkról már hallhattak sokan. Az alapítvány névadója Titkos Pál Kelenvölgyben született, ez volt az otthona. A ’20-as években kezdte a karrierjét, Magyar válogatott futballista lett, majd 38-as világbajnokságon pedig ezüstéremmel ünnepelhetett csapatával. Azt mondták, ő a világ legjobb bal szélsője! Eredetileg 47-szeres válogatott volt, de egy 2002-ben hivatalossá vált mérkőzéssel lett 48x-os válogatott.

(forrás: Wikipedia)

 (G.E.A.)

 

SZERETNÉL TE IS CSATLAKOZNI A KELEN SC-HEZ?

KIEMELT TÁMOGATÓINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/mlsz.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/08/simple-noi-liga.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/tippmix.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/sponsor-8.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/dvm.png

PARTNEREINK

https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/select.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/08/ziccer.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/nike.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/footballfactor.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/budair.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/ids.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/04/profilakt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2020/05/palbau-bt.png
https://kelensc.hu/wp-content/uploads/2022/02/ujbuda-liga.png
footer_kelen_cimer

Családias közösség, folyamatos fejlődés, kiemelkedő tehetségmenedzsment – klubunk szakmai légkörét, és mindennapi hangulatát is különleges miliő jellemzi, melyben mindenki megélheti a tehetségét, legyen az játékos, edző, vagy munkatárs.

© Kelen Sport Club. Minden jog fenntartva. Készítette: a NUI Design csapata