A Kelenben öt éve játszó Bederna Benjámin először a társai hatására virágzott ki, később Kádár Máté futsaledzésein vált igazi harcossá, ami korosztályos futsal válogatott meghívót ért – interjú.
– Én? Mármint én? De most tényleg én? Úgy érted én? Komolyan?
A reakció klasszikus, de maga a karakter már sokkal modernebb – az U18-as futsal válogatott bő keretébe nem rég behívott Bederna Benjámin igazi focifaló, aki a dühöngőben nőtt fel, betonon, teremben, homokon és gyepen is otthon van, mégis a rafkós agresszivitás hiányzott ahhoz, hogy beválthassa gyerekkori álmát és magára húzhassa a címeres mezt. A Kelen U19-es csapatának alapemberével beszélgettünk a nagypálya és a futsal közti különbségről, a célokról és az útról, amin Kádár Máté támogatásával halad előre. Szerelem, szakmaiság és a nagy gól – a Kelen két igazán izgalmas személyiségével ismerkedhettünk meg.
– Tényleg nem hittem el, sokadjára is el kellett mondania az edzőmnek, hogy ha csak a bő keretbe is, de valóban engem hívtak be. Rendesen a felhők felett jártam, volt délután egy edzésem és szárnyaltam, minden összejött. És ez tartott aztán napokig, egy kis hitetlenséggel kevert öröm, de most már leülepedett, tényleg a válogatottal készülhetek.
A jó srác
A 2015-ben klubunkhoz igazoló Benjámin a Kelen kiemelt képzési rendszerében résztvevő zöld csapatokat erősítette mindig, amelyek számára a mindennapos edzések közt erőnléti, mozgáskoordinációs és futsal tréningek is szerepelnek. A 2018-2019-es évadban aztán a futsal területén fúzióra lépett a Kelen és a Ferencváros, melynek részeként Benjámin a Kelenes nagypálya mellett a Fradiban futsalozott, méghozzá felnőtt együttesünk tízese, Kádár Máté vezetésével.
– A legtöbbet édesapám mellett Kádár Máténak köszönhetem, nagyon sokat tanultam tőle. Ő vitt bele a futsal terén abba, hogyan kell hozzáállni egy meccshez. Korábban nem nagyon álltam ki magamért, nem álltam bele dolgokba, mondhatom, hogy tutyi-mutyi módon vettem részt a párharcokban és ő többek közt pont ezen változtatott. Nagyon fontos ez, mert amikor az előbb azt kérdezted, hogy miért lehetek szerintem a válogatott látókörében, akkor először az agresszivitásom jutott eszembe, ami pedig nekem is új, talán két éve, hogy elkezdett kiépülni ez a képességem.
Elvittük ezt a mondatot Kádár Máténak is, mert kíváncsiak voltunk, ő hogyan emlékszik erre.
– Benji édesapja, Bederna Józsi bá nekem a Fradiban atlétika edzőm volt, tőle sok mindenhez nagy segítséget kaptam. Benjit is már majd’ négy éves kora óta ismerem, úgyhogy amikor megtudtam, hogy a kezem alatt fog játszani, akkor megpróbáltam valamit visszaadni abból, ami korábban nekem megadatott. Ami nyilvánvaló volt vele kapcsolatban elsőre, hogy megvan a gyorsasága és a technikája a futsalhoz, de mindig is hiányzott belőle az, hogy felmarom akár itt ezt a padot és átrakom a másik oldalra, hogy túlmegyek mindenen. Sokat beszélgettünk erről az apjával, úgyhogy a meglévő lehetőségeken túl, sokszor edzés előtt és néha utána is külön foglalkoztam vele, hogy a megfelelő fejlődés mellett kihozzam belőle az állatot, ez volt a küldetés.
Benji bevallása szerint nem csak a hozzáállásban voltak korábban gondjai, sokszor a saját képességeiben sem volt kellően biztos.
– Alapvetően egy visszahúzódó gyerek voltam, a magabiztossággal szociális téren és a játékban is voltak problémáim, aztán itt a Kelenben tanultam meg bízni a csapattársaimban és azt, hogy velük együtt képes lehetek egészen jó dolgokra is. Nem véletlen ez, hihetetlen közösség van itt, együtt járunk koncertekre és szórakozni, ami jó alap, hogy eljuss oda: a társaiddal együtt tudsz egyre jobb lenni. Meg persze a szakmai munka, de hát az itt adott.
Akárcsak a kérdés, hogy mi volt a fordulópont, amikor ezt levetkőzte, amikor átkattant?
– A második évemben, miután idekerültem házi gólkirály lettem, 25 gól körül termeltem a szezonban és kezdtem elhinni, hogy igenis képes vagyok én gólt lőni, megnyerni meccseket, húzni a csapatot. Aztán bekerültem a Budapest-válogatottba, ahol még a válogató első edzésén lőttem egy akkora – és még számomra is hihetetlen gólt – hogy rögtön máshogy kezdtek kezelni a társak és az edző is. Így könnyű volt a beilleszkedés.
A nagy gól
– A félpályától indult az akció, a felezővonal után nem sokkal meg is kaptam a labdát. Azzal aztán kicseleztem egy embert, a soron következőnek adtam egy kötényt, aztán harminc méterről úgy bevertem a léc alá, hogy mondom, még én is meglepődtem.
Ebben az egy jelenetben egyébként benne van majd’ minden, amit Kádár Máté kiemelkedő képességnek lát Benjáminban.
– Extra gyors a srác, az U19-ben játszik, de velünk a felnőttekkel edz, így nagypályán és a teremben is látom, hogy mekkora sebesség van benne. Emellett jó a technikája és a lövő ereje, na meg lát előre dolgokat a pályán, amiben nagyon nagy szerepe van a futsalnak, ahol sok kicsi döntést kell meghozni pillanatok alatt, ehhez pedig érzékelni kell, hogy mi fog történni a következő szituációban.
A jó képességek azonban csak az alapjai annak, hogyan keltheti fel valaki az U18-as válogatott szakmai stábjának figyelmét.
– Ami Benjit válogatottá teheti, az az alázat, de nem az az elcsépelt fajta. Mert persze, ezt mondja mindenki, de Benji esetében ez tényleg a velejéig igaz, hiszen ő egy nagyon jó srác, ahhoz pedig, hogy egy jól fejlődő, tisztán játszó sőt, a játékért játszó labdarúgó lehessen, ez a fajta odaadás kell. Ő ennek szenteli az életét, tényleg szerelmese a focinak, úgyhogy csak magának köszönheti a meghívót. Amit pedig ki lehet még hozni belőle, azt kifogjuk.
Nagypálya, vagy futsal?
– Elsőre azt mondanám, hogy még mindig a nagypálya számomra a favorit, de nagyon kedvelem a futsalt, és a sikerélmények még vonzóbbá teszik. Igazából, ami biztos, hogy a futsal remek kiugrási lehetőség, rengeteg téren fejleszti a játékom, a legnagyobb előnye talán, hogy milyen sokszor találkozol a labdával akár egy perc alatt is. Különben óriási szó, hogy egyáltalán foglalkoznom kell ezzel a kérdéssel, egy gyerekkori álmom vált valóra a behívóval. Most ráadásul jól is megy a játék, meg van a motivációm, hogy egyre jobb legyek mindkettőben, megjött az önbizalmam és tényleg élvezem a focit, úgyhogy nem is akarok választani a kettő közül. Edzek, játszom, élvezem, aztán jön, aminek jönnie kell.
Ahogy mesélt erről tényleg nehéz lenne elhinni, hogy rögtön tudna magának elsőszámú sportágat választani Benji, mert a betonos dühöngőkben, kispályán nőtt fel, aztán szervezett körülmények között a nagyfoci rajongója lett, de alapvetően és nagy egészében a labdarúgásé. Erről az érdekes válaszútról egy korábbi játékosunk példája jut eszébe a pár éve még szintén korosztályos futsal válogatott Kádár Máténak.
– Benji esete nekem nagyon hasonlít Soltész Istiéhez, aki előbb U18-as futsal válogatott lett a Kelenből, aztán felnőtt válogatott is, végül két osztályt ugorva eligazolt a nyáron az NBII-es Budafokhoz – ő csak két évvel idősebb a 17 éves Benjinél. Tényleg csak személyes elgondolásom erről, de azt éreztem mindig, hogy a nagypálya a szerelmem, viszont a futsal a szeretőm – talán Benji is így van ezzel. Úgyhogy én bőven megértem, hogyha a nagypálya a választása, de tudnia kell, és adott esetben élnie azzal a lehetőséggel, hogy neki a futsalban mindig lesz helye.
Az élete felét végigfutsalozó Kádár Máténak ellenérzés nélkül adunk a szavára, főleg így, hogy Benjivel is sikerült ezt elhitetnie.
– Említettem már, hogy harcossá váltam a keze alatt, de ő volt az is, akinél először kezdtem azt érezni, hogy a futsal komoly sport. A sok téri foci miatt megvoltak az alapmozgások, de az más szint, mint amit Máté elvárt. Nem csak leléptük edzésen a forgásokat, de küldte nekem a videókat is, hogy miket nézzek át, mikor érdemes gyorsítani a játékon, hogyan nyugtassam a tempót, ha arra van szükség. Na meg a rafináltság, a dörzsöltség az egyik nagy erénye, egyúttal az egyik legfontosabb, amit tanultam tőle.
Reméljük a Kelen edzői stábjában második éve dolgozó Kádár Máté sokaknak tudja még átadni a tudását, szakmai alapvetése legalábbis nem csak szimpatikus, de előremutató is.
– Nekem edzőként egy mindenek felett álló alapvetésem van, sosem akarok elvenni a gyerekből, mindig igyekszem csak hozzátenni. Olyat például, ami esetleg nincs meg benne, vagy korábban előcsalogatni belőle azt, ami úgyis kialakulna. Benjihez nem csak személyes viszony köt, de tökéletes alapanyag is ahhoz, hogy egyszer nagy futballistává váljon.
A nagypályán szélsőt, vagy támadó középpályást játszó Benji esetében tehát minden adott, nem véletlen, hogy több korosztályos Kelen csapatnak is kapitánya volt, bár ő ezt a megtisztelő érzésen túl nem mindig feltétlen pozitívan élte meg…
– Őszintén szólva nem annyira szeretek kapitány lenni, mert persze csapatsport a foci, de magamon a karszalaggal nem tudok száz százalékosan a saját játékomra koncentrálni. Nem az zavar, hogy jó példával kell előállni a többiek előtt, sokkal inkább az, hogy én nem vagyok egy nagydumás, nem szóban vagyok a legmotiválóbb. A játékommal kell ezt ilyenkor mindig kompenzálnom, szerencsére az mostanában elég jól összejön.
Ha már Benji nem nagydumás, lezárásként idézzünk meg valakit, aki viszont az volt. A Kelennél általában a gyerekek választhatnak maguknak számot, a kezdetekkor 10-esre ácsingózó Benji vágyott mezszáma viszont már rendre foglalt volt, úgyhogy édesapja tanácsára Józsi bá nagy kedvencére hajazva a 14-est választotta, Johan Cruyff tiszteletére. Tőle aztán tényleg bármit idézhetnénk, nagy ívűt, vagy lényeglátót, most mégis az egyik legegyszerűbb mondatát citáljuk ide útrvalóul:
„Csak egy labda van a pályán, úgyhogy jobb, ha nálad van.”
Sok sikert kívánunk Benji az egész Kelen család nevében!
